A jó borhoz szokták hasonlítani. Minél korosabb, annál kiválóbb. Kósz Zoltánra e tekintetben nem lehet panasz. Egy borcseppnyit sem elhanyagolható különbség azonban van a palackozott nedűk, és az idejüket taposással s nyúlkálással töltő hálóőrök között. A borban rejlő ilyen-olyan részecskék érnek. A kapusokban lévők kopnak.

Tán nem kell hosszasan ecsetelni, hősünk mily kínokon ment át egy esztendővel ezelőtt, amikor egy régóta rakoncátlankodó porcdarab leszakadt a térdében, és a tatárdúlást idéző pusztítást vitt végbe odabenn. Zoli akkor az edzéseket a különféle gyógymódok próbálgatásával töltötte, feleannyi munkát végzett, mint kellett volna - nem véletlen, hogy az olimpián tíz centivel volt lejjebb a tőle megszokottnál, ami kissé disszonáns viszonyokat idézett elő a védekezésünkben, legalábbis a csoportmérkőzések fázisában. Elképesztő akarata és évtizedes rutinja aztán a ki-ki meccsekre általlendítette a problémákon, az olaszok elleni negyeddöntőn és az oroszokkal vívott finálén már régi fényében tündökölt (a jugók által előidézett apróbb horpadást pedig Szécsi kikalapálta). Hazatérése után Gábor Antal rögvest megműtötte, azaz hónapokon át a szó szoros értelmében pusztán lábadozott. Épp ezért ijedtünk meg kedd délután, midőn a női válogatott edzésére érkező Gábor doktor Kósz kinyújtott lábát vizsgálgatta az egyik medenceszéli padon (különösen annak a hírnek ismeretében, hogy az olasz válogatott elveszítette elsőszámú kapusát, Stefano Tempestit, akinek elszakadt a combizma - helyette ismét a jó öreg Francesco Attolicót vette elő Campagna kapitány, akinek kétszer nemet mondott a talján legenda, mígnem a harmadik telefonhívásra beadta a derekát).

- Szóval miért is kellett konzíliumot tartani?

- Elkezdett fájni, én pedig kissé megrémültem azok után, amiken tavaly átmentem. Persze, nem sajgott annyira, mint egy éve, ha akkor csak ennyiből állt volna az egész, vidáman védek. De azért nem árt óvatosnak lenni.

- Azaz?

- Hál' Istennek, mára a nyolcvan százaléka elmúlt, csupán pszichésen okoz némi gondot, ám izgalomra semmi ok, hamar túlleszek rajta.

- Azaz ön, mint a kegyetlen munka híve, idén megint úgy edzett, ahogy eltervezte?

- Ugyanazt megcsináltam, mint a többiek, vagyis azt hiszem, nem lesz gond. Igaz, kicsit keményebb volt, mint amihez az ember a klubban szokott, elvégre az OB I-hez kevesebb kell, mint a válogatottban, meg aztán ott m?tét után egy ideig kímélő programon dolgoztam.

- Ettől függetlenül mostanra elérte azt az erőállapotot, amelyet így, egy héttel a rajt előtt kell?

- Szerintem igen. Bár ahogy öregszem, egyre több melóra van szükségem ahhoz, hogy ugyanazt a szintet hozzam, sikerült a megfelelő adagot letudnom. Pozsonyban már kifejezetten jól éreztem magam, a kétkapus gyakorlások hetven százalékán szintén, az egykapuzás közben pedig mindig. Még néhány keményebb lábtempó-gyakorlat kell ahhoz, hogy egy-két centit emelkedjek, a lövőszériák közben a mozgásom áll össze, s mentálisan is kezdek ráhangolódni a rajtra.

- A társakon mit lát?

- Sokkal nyugodtabbak, mint egy éve, ami jó jel. Ön is tapasztalhatta, a jugoszlávok legyőzése mekkora örömöt okozott, tavaly valahogy másképp fogadtuk ezeket a sikereket is. Azaz úgy vélem, mindenki jó állapotban van, és feszül az önbizalomtól.

- A hazai pálya milyen mértékben játszik majd szerepet? Mert egy dolog a közönség támogatása, ám a külföldi világversenyekkel ellentétben itt azért a két meccs közötti időszak sem ígérkezik túlontúl nyugalmasnak.

- Nem gondolnám, hogy ez a rész túlzottan megterhelne bennünket. Ahogy tudom, a délelőtti edzéseink zártkörűek lesznek, és a szállásunkon sem várható túl nagy felhajtás. Az pedig, hogy a mérkőzések után fél órán át autogramot osztunk és interjúkat adunk, nem billenthet ki bennünket.

- Mit érez, a vetélytársak milyen gondolatokkal érkeznek Budapestre? Bíznak abban, hogy hazai vízben elkaphatják a világ legjobb csapatát, vagy inkább a fukuokai vébére tartalékolnak?

- Ahogy hallom, egyiküknél-másikuknál felvetődött ilyesmi. Fodor Rajmi mesélte, hogy firenzei csapattársa, Binchi közölte, az aranyérmeket már névre gravírozottan készítik nekünk. Mi természetesen nem erre építünk, viszont tény, ez azért érzékeltet valamit...

Szakvélemény

- Komoly párhuzam van kettőnk pályafutása között, hiszen Zolihoz hasonlóan én is elég idős voltam, amikor elkezdtem nyerni. Nos, ő most harmincnégy éves, és minden megadatott a számára, amit egy vízilabdázó elérhet. Kimagasló képességeit aligha kell ecsetelnem, neki nem azért kell edzenie, hogy tanuljon valamit. Nála minden azon múlik, hogy mentálisan tartsa rendben magát: ha agyilag ott van, ha ki van pihenve, akkor egészen fantasztikusan fog védeni.