|
|
| ||||
|
|
Varga Zsolt olimpiai bajnok a félelmekről és a győzeleméhségről
A pólósokban is tartani kell a lelket -------------------------------------------------------------------------------- forrás: Vasali Zoltán, Heti Válasz 2001.06.22 -------------------------------------------------------------------------------- Még a budapesti Európa-bajnokság első mérkőzése előtt beszélgettünk arról Varga Zsolt olimpiai bajnokkal, hogy milyen esélyt lát az Eb megnyerésére, és hogy milyen felelősséggel jár a csapat egyik legtapasztaltabb játékosaként vízbe szállni. Az interjú készítője egy időben koptatta vele az ELTE bölcsészkarának padjait, ezért a tegeződés. Mindig az jut eszembe rólad, hogy a bölcsészkaron, aki tehette, mögéd ült a latin záróvizsgán, mert megfelelően takartál a puskázáshoz.  Így van. Különben a bölcsészek között valóban ritka a pólós
felépítésű egyetemi hallgató. Persze ettől függetlenül nem éreztem
azt, hogy kilógok a sorból.
Mikor kezdted és miért választottad a vízilabdát? Másodikos koromban kezdtem el úszni, az akkori edzőm szerint azonban nem voltam elég laza ahhoz, hogy versenyző legyek. Abba kellett hagynom az úszást, így jött a vízilabda. Ez a váltás tipikus. Akik nem tudják folytatni a viszonylag fiatalon elkezdett úszást, szinte ösztönösen ragaszkodnak a vízközelséghez, s így rátalálnak a vízilabdára, és meg is maradnak mellette. Én lassan húsz éve vízilabdázom. Huszonkilenc évesen a legidősebb vagy a csapatban? A második legidősebb, mert Kósz Zoli idősebb nálam. Azért érdekes a kor, mert nemegyszer mesélted, hogy a múlt évi olimpia idején nagy volt a felelősséged a csapat összetartásában. Te voltál az az "öreg", akiben megbíztak a többiek, s a nehéz pillanatokban tartottad bennük a lelket. Örülök, hogy így alakult, s hogy kialakult egyfajta szereposztás a csapatban. Nekem komoly problémát okozott, amikor én voltam az egyik legfiatalabb a csapatban, hogy nem volt olyan idősebb játékos, aki vállalta volna a "rutinos" szerepet. Nem találtam senkit, akihez minden esetben oda lehetett menni, s fel lehetett vetni olyan problémákat, amilyenekre csak a versenyek évtizedes tapasztalatával lehet válaszolni. Ez nem az edző feladata lenne? Természetesen nem, hiszen a mesternek tartania kell azt a pár lépés távolságot, amivel meghozhatja a csapat érdekében álló, néha nagyon nehéz döntéseket. Az edzőnek ilyen szempontból különösen nehéz a feladata, hiszen szolidárisnak kell lennie a csapattal, ugyanakkor nem lehet annyira tartózkodó, hogy ne tudja, milyen a hangulatunk és a motivációs erőnk. Viszont egy csapat keretének összeállításakor vagy bármilyen nehéz döntési helyzetben kell a távolság. Ha elmosódik ez az érzékeny határ az összetartozás és a vezetés között, akkor az már a hatékonyság rovására mehet. Innen jött, hogy szükség van rád a csapat összetartásához? Igen, ezen a ponton segít a fiatalabb játékosoknak, ha oda tudnak menni valakihez. Könnyen el lehet képzelni, milyen egy vesztes meccs után újra vízbe szállni. Jól jön akkor valaki, akivel nemcsak az érzéseidet oszthatod meg, hanem akitől tanácsot is kaphatsz. Pedig akkor még te sem nyertél olimpiát. Így van, de a vízipólóban eltöltött idő nagyon sokat számít. S bár ezt kívülről nehéz lehet megérteni, nem volt ebben semmi erőltetettség. Kósz Zoli a csapatkapitány, s természetesen ezt semmi nem változtatta meg, főleg az nem, ha társaim vészhelyzetben partnert láttak bennem. Zoli tökéletesen megfelel a kapitányi feladatnak. Ott van még Benedek Tibor is, aki hasonlóan szerepet vállal a csapatban, s úgy tűnik számomra, hogy ez így jól működik. A közös célunk nagyon egyszerű: az, hogy győzzünk. Mikor a legnagyobb a feszültség? 
Amikor vége van a csoportmérkőzéseknek. Akkor következik az
egyenes kiesés rendszere, ahol minden gól vagy bármilyen hiba
végzetes lehet. Ahogy például 1996-ban történt, amikor a spanyolok
ellen gyakorlatilag három perc alatt romba dőlt három év munkája.
Kérdés, hogy az a fiatal gárda, amely az első olimpiáját éli meg,
hogyan képes feldolgozni a feszültséget. Lehet, hogy ők nem is
ismerték ezt a súlyt, és ez csak azokra vonatkozott akkor, akik már
kétszer átéltek korábban ilyen helyzetet. 1992-ben és 1994-ben is
hajszálon múlt, hogy nem kerültünk a négy közé vagy nem jutottunk a
döntőbe.
Most ki a legnagyobb ellenfél? Én a jugoszlávokat mondanám a legnagyobb ellenfélnek, mert ők maradtak meg a legteljesebb csapatnak. Közülük gyakorlatilag csak egy játékos hiányzik. Nagyon sokat számít, ha egy csapat összeszokott, és régóta játszik együtt. A spanyoloktól azért nem kell talán annyira tartanunk, mert szerintem az edzőjükben nincs meg az a magával ragadó erő, ami pedig nélkülözhetetlen egy válogatott összetartásához. A korábbi tréner elment az Egyesült Államokba edzősködni. Ő volt az a mester, aki "bárkiből bármit" képes volt kihozni. Jelenleg egy fiatal olimpiai bajnok a mesterük, és még nincs meg benne a kellő lendület, illetve nyugalom. Az olimpia előtt azt mondták, nem vagytok elég szerencsések, vagy nem tudtok koncentrálni a nehéz helyzetekben. Lehet, hogy tényleg nem voltunk még érettek arra, hogy nyerjünk 1996-ban, s lehet, hogy az az 1992-es csapat, amelyből gyakorlatilag mi vagyunk ketten Benedek Tiborral, valamilyen más oknál fogva nem volt alkalmas a győzelemre. Magam is sokszor felteszem a vereség okaira vonatkozó kérdéseket magamnak. Ma úgy látom, nem történhetett másként. A meccsek alatt mennyire tudjátok kizárni a külvilág pozitív vagy negatív véleményét? Nem tudom, hogy az itthoni Eb mennyire fog változtatni ezen, mert akkor, amikor külföldön játszunk, egyszerűen nem jut el hozzánk szinte semmiféle hír. Erős a kontroll. Kemény Dénes is szerintem úgy alakítja, hogy csak azt "engedi be" a körünkbe, ami motivál.. Hozzánk például nem jutottak el a jugoszlávoktól vagy a horvátoktól elszenvedett vereség utáni kritikai hangok. Egyetlen példát sem tudok említeni, amikor valamifajta hisztérikus kritika eljutott volna hozzánk a meccseket megelőzően. Talán itthon ez más lesz. Magyarországon a hazai csapat nehezen érheti el a külső hangok kizárását. Hazamentek pihenni, ha másnap nem kell játszanotok? Szerintem a zárt légkör itthon is meglesz, attól függetlenül, hogy milyen eredménnyel zártuk az előző napot. Már amennyire ez lehetséges. Ha vége van a meccsnek, akkor a sajtótájékoztató után gyakorlatilag folyamatosan együtt van a csapat a következő találkozóig, és senki nem megy haza aludni sem. Amikor az elmúlt négy évben hazajöttél Zágrábból, mindig elmesélted, hogy kint mennyire "istenítik" a vízilabdát. Nehéz az összehasonlítás alapját meghatározni, mert a horvátoknak nagyon kevés egyénileg űzhető sportáguk van. Ott is meghatározó például az úszás, de azért olyan nem történhet meg, hogy egyszerűen lezárják a Komjádi uszodát, hogy a közönséget kizárva csak az úszók készülhessenek a versenyre. Nincs tehát varázsszoba, ahol dolgozik egy mester és gyártja a zseniális úszóbajnokokat. Ott csak a csapatsportok léteznek igazán: kézilabda, kosárlabda, foci, és nem utolsósorban a vízilabda. Azonban ezeknek nagy a társadalmi támogatottságuk. Ha meccs van, akkor kint szurkol az egész város. Manapság érzékelhető, hogy a játék egyre népszerűbb itthon is. De megadhatja azt a társadalmi eufóriát, amit inkább a labdarúgástól várnak? Azon lehet lemérni egy sportág népszerűségét, hogy a bajnoki meccsekre hányan látogatnak ki. Most, hogy Magyarországra hazajött nyolc olimpiai bajnok játékos, a Vasas, a Honvéd, egy lelkes Fradi vagy BVSC kicsábíthatja a szurkolókat a lelátókra. Mi rendezzük az Eb-t, s ez újabb lendületet adhat az olimpia után. Az emberek kijönnek, hogy lássák az olimpiai csapatot. De egy sportág népszerűségét azon érdemes mérni, hogy az átlagos mérkőzésekre hányan mennek ki. A rólad szóló hírekben is volt némi zavar. Volt időszak, amikor nem lehetett eldönteni, hogy maradsz-e Zágrábban, hazajössz, vagy esetleg aláírsz egy újabb külföldi szerződést? Négy év után úgy éreztem, hogy mennem kell. Nagyon gyorsan zajlott le ez a folyamat bennem és a környezetemben is. Sem ebben az évben, sem az ezt megelőzőben nem nyertük meg a horvát bajnokságot. Sok volt az anyagi probléma is a csapat körül. Óriási volt a klubon a nyomás, mert szinte úgy tekintettek ránk, mint a válogatottra. Úgy éreztem, hogy jobb, ha én változtatok, mert két év közepes csapatteljesítménye után automatikusan keresni kezdik a bűnbakokat. Honnan kaptál ajánlatokat? Nem gondoltál rá, hogy hazagyere? Nagyon jó időben jött Savonából a felkérés. Olaszországban ez a csapat elég jó helyen áll az igen erős bajnokságban. Emiatt sem gondoltam arra, hogy hazajöjjek játszani. Úgy éreztem, hogy megadom magamnak még azt az esélyt, hogy egy-két évet eltöltsek egy külföldi csapatnál. A hosszú külföldi tartózkodás során meg tudom ismerni az ország kultúráját, bejárhatom a legapróbb helyeket, és nem utolsósorban megtanulhatom az ország nyelvét. Természetesen rengeteg barátom maradt Zágrábban és Budapesten is. Itthon nem vették rossz néven, hogy megint külföldi csapat mellett döntöttél? 
A Honvédtól kaptam ajánlatot. Beszéltem Kovács Pistával, a Honvéd edzőjével, és láttam rajta, hogy megértette, miről van szó. Az első pillanatban elmondtam neki, hogy milyen szempontok szerint döntöttem, s úgy éreztem, hogy elfogadta az érveimet. Ők a következő olimpiáig szerettek volna szerződtetni, s ha egy ilyen szerződési ajánlatot elfogadok, akkor később már biztosan nem mozdulhatok külföldre. Elképzelhető, hogy még a következő olimpián is benne leszel a csapatban? Erősen kétlem, hogy addig tudom tartani magam ilyen szinten. Nagyon régóta vagyok a válogatottnál. Gyakorlatilag tíz éve minden időmet a vízilabdára szánom. Nem tudom persze biztosan megígérni, hogy abbahagyom. Inkább azt mondanám, hogy a korábbi befejezésnek nagyobb esélye van. Ilyen tempó mellett mennyi időd maradt a magánéletre? A normális klubedzéseket össze lehet egyeztetni a családdal, hiszen akkor nincs heti tíz edzés. Heti egy meccset ki lehet bírni, mert jóval kisebb a terhelés. Igaz, hogy a szűkebb családnak valamilyen szinten mobilnak kell lennie. Zágráb azonban viszonylag közeli külföldi városnak számított, ahová pár óra alatt el lehet jutni. A válogatottat sikerült csapattá kovácsolni? Hiszen csak nagyon kevés időtök volt erre Pozsonyban. Valóban nagyon kevés időnk volt, de azt hiszem, minden percet kihasználtunk arra, hogy újra összehozzuk a gárdát. Több hatás is érvényesülhet egyszerre. Eb-t nyertünk már kétszer, persze ez nem jelenti azt, hogy ezt a harmadikat ne szeretnénk megnyerni. Mégsem először indulunk a cím elhódítására. Kétségtelen, ez hatással van mindenkire, s csak azért csökkentheti a motivációkat, mert egyfajta megelégedettséget okoz. Konkrétan ez azt jelenti, hogy nincs benned az a fajta éhség, ami még Firenzében bennünk volt. Másrészt régóta először bizonyíthatunk itthon, a hazai közönség előtt, ami nagyon sokat számít. Lehet maximálni a vereségek számát? A jelenlegi beosztás szerint még három vereség is elképzelhető úgy, hogy a végső győzelem akkor is a miénk. Mert a csoportban lévő hat csapatból négy juthat tovább, s csak utána jön az egyenes kiesés. Persze az ember nem úgy indul egy ilyen játéknak, hogy mérlegel. Mindent meg akarunk nyerni. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán történelem szakos, végzős hallgató vagy. Hogyan tudod összeegyeztetni a sporttal? Úgy tudom összeegyeztetni, hogy lassan nyolc éve végzem az egyetemet, de már csak a diplomamunka befejezése van hátra. A kerettagok között sokan végezték el a Testnevelési Egyetem edzői szakát, de többen jártak az ELTE jogi karára is. Gyakorlatilag majdnem mindenki tanul valamilyen felsőoktatási intézményben. A magam esetében azt látom, hogy egy egyetemet csak úgy lehet normális tempóban elvégezni, ha itthon vagyok. Még akkor is így van ez, ha megpróbáltam mindent, hogy Zágrábban is készüljek a vizsgáimra. Mindig akkor jövök rá, hogy mennyire szeretek tanulni, amikor leülök tanulni a vizsgáimra. Mit olvasol a szabad idődben? Szinte mindennap olvasok. Ha tehetem, nem történelmet, hanem szépirodalmat. Kevesen tudják, hogy egyik kedvenc időtöltésed a festészet. Nyáron szinte semmi időm nem maradt festeni. A zágrábi időszakban voltak olyan hónapok, amikor nagyon sokat tudtam dolgozni az elkezdett képeken. A témák közül volt egy-két saját elgondolás, amit sikerült is elkészítenem. Két olyan kép van, amit nemrég fejezetem be, és különösen büszke is vagyok rá. Mostanában különösen foglalkoztat az energia problémája. Mind a két kép erről szól. Nem csoda, hogy egy vízilabdacentert ez foglalkoztat. Valóban magától értetődik a kötődés. Mostanában igazán az a kérdés, illetve a rá adott válasz, illetve az a kép köt le, hogy milyen energiaállapotok vannak körülöttünk. A konkrét téma ebben az esetben egy nap és egy hold megjelenítése volt. Viszonylag nagy festményről van szó. Különböző fényviszonyok között más hatást kelt a kép. A nap délutáni fényben kifejezetten vibráló hatással van a nézőre. A képen látható hold csak esti fények között mutatja meg azt, amit ki akartam vele fejezni. A festés mit jelent számodra? Feloldod a játék alatt felgyülemlett feszültséget? Viszonylag sok másolatot készítek, s ez komoly koncentrációt igényel, hiszen nem tévedhetek, mert akkor javítani kell. Renoirtól vagy Van Goghtól megfesteni egy képet hihetetlen energiákat emészt fel, s gyakran legalább fél évig tart. Azokat a képeket próbálom reprodukálni, amelyek valamit jelentenek számomra. Annak a képnek, amit kiválasztottam, jelentéssel kell bírnia számomra. A kész reprodukcióban benne rejlő különbségek ugyancsak rám vonatkozó jelentést hordoznak. Fontos számomra, hogy egy ilyen munka befejezése után azt érezhessem, hogy kész vagyok egy feladattal. Valahogy úgy, mint a vízilabdában, csak kicsit másképp. |
| ||
|
||
Varga Zsolt |
||
|
FONTOS
