- Nyolc gólos diadalt aratni mennyei gyönyör egy sportoló számára. A BVSC azonban hiába győzött ilyen arányban, kiesett a LEN Kupából.
- A kinti kilencgólos vereség behatárolta a lehetőségeinket. Ilyen hátrányt lehetetlen ledolgozni, még egy átlagos ellenféllel szemben is. A Volturno ráadásul nem nevezhető átlagos csapatnak. Hogy mást ne említsek, náluk játszik Estiarte is. Így aztán továbbjutásról álmodozni botorság lett volna. Viszont a csak azért is ott munkált valamennyiünkben. Elvégre a kinti találkozó után mindennek neveztek bennünket, csak jó fiúnak nem.
- Ha a híreknek hinni lehet, nem is szolgáltak rá erre az elnevezésre. Hiszen az olaszországi találkozón és utána volt minden, fröcskölés, verekedés.
- Mindehhez két csapatra van szükség, no meg két játékvezetőre. Tudom, hogy messziről jött ember azt mond, amit akar, de szemérmetlenül elcsalták azt a mérkőzést. Egy szó mint száz, itthon a becsületünkért küzdöttünk. Meg akartuk mutatni, hogy igenis mi tisztességesen játszunk, és le tudjuk győzni ezt a sztárokkal teli csapatot. Végül is ez sikerült, és a döntőbe jutás is egyetlen, kettőt érő gólon múlott csupán.
- Jó, hogy említi ezt a kettőt érő gólt. Azt szokták mondani, hogy egy sportág akkor folyamodik a szabályváltoztatáshoz, amikor válságban van. Ha ez igaz, akkor ez a játék szinte megszületésének pillanatától csődben van. Még az öreg pólórókák sem tudják összeszámolni, hány és hányféle szabály szerint labdáztak már a medencében. Arról az apróságról nem is beszélve, hogy akadnak párhuzamosan létező, egymástól eltérő szabályok, a LEN Kupa előírásai alaposan eltérnek a póló egyébként érvényben levő szabályaitól. Hogy lehet így játszani? Egyik nap a bajnokságban így fütyül a bíró, másik nap a Volturno ellen amúgy.
- A LEN Kupa szabályaira nem készülhetünk külön, hiszen ezek csak és kizárólag itt, ezen mérkőzéssorozaton érvényesek. Ebben a szabálykavalkádban már az is eredmény, hogy egy rangos tornán kipróbálják, mielőtt végleg mindenhol bevezetnék az újítást. Ez a távolról kettőt érő gól egyébként tetszik nekem, a többi újítástól már közel sem vagyok annyira elragadtatva. Megöli a centerjátékot, rengeteg a kiállítás. Nem lehet kisasszonysportot csinálni a pólóból. Meggyőződésem, hogy a közönség azt szereti, amikor két nagydarab fickó keményen birkózik odabenn, és körülöttük forr a víz.
- Számomra azért meglepetés ez a kijelentés, mert Varga Zsolt nem tartozik a medencék hentes- és mészárosinasainak nagy családjába.
- A keménység és a durvaság ég és föld. Én az előbbi szükségességéről beszélek. Ebben a játékban benne van a test test elleni küzdelem, sőt, akár néhány pofon is.
- Mondjuk akkor is, amikor a BVSC az UTE-val játszik, és legjobb barátjával, Benedek Tiborral kerül szembe?
- Ilyen szerencsére ritkán fordul elő. Egymás őrzését ugyanis nem szokták ránk bízni az edzők. Szerencsére, mert nincs az a győzelmet jelentő pofon, amiért kockára tenném ezt a gyerekkori barátságot.
- Elfogultan szerettem a korábbi évek válogatottját is, szurkoltam sikereikért. Azt viszont nem lehet nem észrevenni, hogy valami megváltozott a hazai uszodák környékén. A szó nemes értelmében ismét levegőjük lett a pólóöltözőknek. Érdekes - vagy talán ennek megfelelően természetes - módon jönnek az eredmények is. A válogatottt sikerei: a nemzetközi kupákban az elődöntőig, sőt a fináléig jutnak a korábbi években csak bukdácsoló klubcssapatok is. Mi változott meg?
- Lehet, hohy nevetséges amit mondok: hazaszivárogtak a korábbi esztendőkben külföldön játszó példaképek. A közvetlenül előttünk járó nemzedék nem tudott fölnézni egy Faragóra, Gerendásra, Horkaira, Csapóra, azon egyszerű ok miatt, hogy a határon túl éltek, játszottak. Nem csak, sőt nem elsősorban arra van szükség, hogy megmutassák, hogyan kell lőni a csavart. A szellemiségük hiányzott. Én például az aranycsapat tagjai közül egyedül Gerendást láttam játszani, mégis büszke vagyok, amikor a játékomat Csapóéhoz hasonlítják.
- Néhány évvel ezelőtt még az a szemlélet élt pólóskörökben, hogy teljesen fölösleges a hetvenes évek tanult vízilabdázóival példálózni. Elvégre akkoriban a diploma még biztos egzisztenciát, megélhetést jelentett. Olyasmit, amit mostanában egy butik, egy üzlet vagy egy biliárdszalon. Ez az érvelés fájó, de igaz. A vízilabda-szövetség vezetői mégis büszkén sorolják, melyik játékos melyik egyetemen és főiskolán tanul tovább.
- Ugyanezt mondom, amit az előbb. Ezért szükségesek a példaképek, hogy felnézhessek egy Horkaira, aki a vízilabdából élt meg, de ha bármi történt volna vele az életben, elővehette volna a diplomáját, nem esik kétségbe. Amikor ilyen példákat lát maga előtt az ember, persze hogy megváltozik a gondolkodásmódja. Nem voltam még húszéves, amikor meglehetősen balszerencsés sorozat kezdődött az életemben. Műtét műtét hátán. Az még hagyján, hogy sérvvel és orrsövényferdüléssel operáltak, de meg kellett csavarozni a gerincemet is. Egy ideig még az is kétséges volt, hogy folytathatom-e a vízilabdát. Ilyenkor elgondolkozik az ember: mi van, ha nem? Ez is közrejátszott abban, hogy felvételiztem az egyetemre.
- Miért éppen a történelemmel választotta?
- Furcsa egy történet. Elvégre az iskolában a kémia volt a kedvencem, a vegyészmérnöki hivatással kacérkodtam. Csakhogy az érettségi évében több időt töltöttem az uszodában, mint a könyvek mellett, és a gyengébb bizonyítvány eleve esélytelenné tett egy esetleges felvételin. Később pedig, amikor újból téma lett a továbbtanulás, éppen a már említett példaképek hatására is a jog felé kacsingattam. Hatalmas lendülettel kezdtem a történelem tanulásába. Élveztem, hogy addig sosem látott összefüggésekre jöttem rá, rengeteg nagy ember gondolatával, gondolkodásmódjával megissmerkedhettem. Miközben szinte lubickoltam a történelem anyagában, csaknem teljesen kimaradt az életemből a másik felvételi tárgy, a magyar. Így aztán kapóra jött az ELTE-n az egyszakos történelemtagozat, fel is vettek.
- Mennyire változtatta meg az életét, hogy immár nemcsak profi sportoló, de egyetemi polgár is?
- Nagyon! Szinte semmire sincs időm. Többnyire az alvástól lopom el az órákat, és érdekes, ennek ellenére roppant módon szórakoztat a dolog. Még edzeni is jobb úgy, hogy tudom: más feladatom is van. Az edzés, a vízilabda nem munkát jelent, hanem felüdülést. Ezt korábban sohasem hittem volna.
- A vizsgák eddig nem jelentettek megoldhatatlan feladatot?
- Eddig nem! Bár most előre féle, mert a félév végén szigorlatozom ókortörténetből. Erre az egyetlen vizsgára négyezer oldalt kell megtanulnom, és bár még csupán március van, azért lehet, hogy az idén is beköszönt egyszer a vizsgaidőszak.
- Valószínűleg. Még szerencse, hogy erre a nyár elején kerül sor, mert a végére jut egy másik vizsga. Igaz, azt nem így hívják, hanem úgy, hogy világbajnokság. Elvégre a tavalyi Eb-ezüst örömünnepet váltott ki a sportkedvelők körében. Az ezüst után viszont már mindenki várja, mi több elvárja az aranyat az év csapatától.
- Várni lehet, elvárni semmiképpen sem! Elvégre az az olasz csapat zseniálisan jó együttes, otthon Rómában pedig ... A másik, ami zavaró, hogy most mindenki csak és kizárólag az olaszokat emlegeti. Pedig ott vannak a spanyolok, az oroszok, a horvátok, az amerikaiak és még sorolhatnám. Először is jó volna elverekedni magunkat a döntőig. Ott aztán minden lehet, bár kétségkívül lelki teher, hogy az utóbbi időben minden igazi tornán alulmaradtunk az olaszokkal szemben. Van törlesztenivaló, meg amúgy is a bögyömben vannak. Nagy színészek. Nem az zavar, hogy odacsapnak, azt már említettem, hogy a férfias játékot kedvelem. Az viszont, hogy miután kiosztanak egy pofont, még ők játsszák el a nagy halált, már túlzás ...
- Jó ideje arról beszélünk már, hogy az utóbbi másfél évben alaposan megváltozott a magyar vízilabda légköre. Ennek a változásnak az egyik jele - a sok közül -, hogy most már nem igyekszik mindenki hanyatt-homlok külföldre, akár bagóért is.
- Az én közeljövőbeli terveim között sem szerepel. Sőt távlatokban is csupán egyetlen dolog csábít benne: a nyelvtudás.