Öt nappal később augusztus 29-én kedden már a MÁV Kórház műtőasztalán feküdt és álmodott. Állítólag a döntőről. Közben a szakavatott orvosi team kioperálta a manduláját ...

A mama: Megijedtem!

Kovács Ági édesanyja, dr. Kovácsné Benkei Mária az áldozatokról beszél: - Igaziból csak egy éve kell a családnak áldozatokat hoznia. Egy éve jár naponta kétszer is edzésre Ági, és emiatt nem is titkolom, egy kicsit felbolydult az én életem is. Egy éve minden áldott nap reggel négykor kelek, hogy aztán fél ötkor őt is felkeltsem. Korábban egy német banknál dolgoztam főkönyvelőként és bizony gyakran éjszakáig is bent kellett lennem. Utána nem bírtam volna hajnali négykor felkelni, úgyhogy kénytelen voltam állást változtatni. - Megérte? -Azt hiszem, az embernek minden olyan dolog megéri, ami a gyerekénel jó és hasznára válik. Ági szeret úszni, boldognak látom, bár néha nagyon fáradt. Én alapvetően mindig pozitívan gondolkodom, nem szeretek a problémákkal foglalkozni, de ez a 3. hely egy kicsit megijesztett. - Megijesztette? Miért? - Egy 14 éves lány mostantól végérvényesen bekerül az élsportba, a napi több órás edzések világába, és nem tudom, jót tesz-e ez neki, Egész nyáron egy napot sem pihent, és hétfőn már indul az iskolába. Azért kicsit belül félek, és féltem őt, mert nem tudom, nincsenek-e ennek hátrányos következmányei. - Mennyire gyerek még Ági? - Nagyon. Sőt, nem is egy 14 éves gyerek, sokak szerint inkább 12 évesnek felel meg. Ennek ellenére vannak nagyon okos gondolatai, melyekkel néha engem is megdöbbent. Azt hiszem a mostani eredményének is az a titka, hogy néhány percre, ha nagyon fontos dologról van szó edzésen vagy versenyen, képes átváltozni felnőtté. Mégpedig egy nagyon kemény, céltudatos, érett felnőtté. Öt perc múlva visszont már újra gyerek, aki megy vissza a kabala nyuszijához ...

- Féltél?
- Nagyon.
- Azt hallottam, sírtál is.
- - Csak egy egész picit. Nem is sírás volt az, inkébb csak hüppögtem. Féltem, és teljesen görcsben voltam, hogy mi lesz.
- Azért a dobogón már megnyugodtál. legalábbis a tv-n keresztül nyugodtnak tűntél.
- Te most miről beszélsz?
- Az Eb-ről ..
- Ja, én azt hittem, hogy a műtétről ... Az Eb-n csak féltem, de nem sírtam. Most a műtét után is csak azért sírtam, mert injekciókat kaptam. Nagyon fájt a torkom és kaptam a fenekembe három fájdalomcsillapítót. Rosz volt, de már túl vagyok rajta.
Kovács Ági papucsban és rózsaszín-fehér pizsamájában kuporog a MÁV Kórház gégészeti osztályán egy széken. Éppen két perce küldött ki a takarítónő a folyosóra bennünket.
- Tudják itt, hogy ki vagy?
- Az orvosok ismernek, meg itt a kórteremben is tudják, hogy most úsztam az Eb-n. Pontosabban csak hárman vagyunk, és az egyik lány tudja, a másik még kisgyerek, hétéves, neki fogalma sincs.
- Azt mondod, hogy a másik még kisgyerek, te minek tartod magad?
- Háát ... Felnőtt még nem vagyok, az biztos. Igen, tulajdonképpen még gyerek vagyok.
- És minek tartanak a többiek a csapatban?
- Ezt nem tudom. Güttler Karcsi, meg az Egér a csapattársaim, velük jól megvagyok, a többiekkel életemben nem beszéltem még 10 mondatnál többet. Hogy Rózsa vagy Czene minek tart, azt nem tudom. Az Eb-n is a legfiatalabb voltam, és volt olyan úszólány, aki elmúlt 30 éves. Mindenki azzal jött, hogy anyám is lehetne.
- Hány éves voltál, amikor Egér olimpiát nyert?
- Hét.
- Emlékszel rá?
- Nagyon homályosan. Azt hiszem, vasárnap volt, és játszottam, de anyuék szóltak, hogy úszás van, és akkor megnéztem.
- Mert?
- Mert akkor már úsztam, úgyhogy érdekelt.
- És akkor nyílván elhatároztad, hogy te is olimpiai bajnok leszel.
- Nem határoztam el semmit, szerintem inkább mentem vissza játszani.
- És mikor beszéltél életedben először Egerszegi Krisztinával?
- Idén.
- Hogyhogy? Több éve egy klubban úsztok.
- - Igen, de ő más korosztály, és csak nagyon ritkán találkoztunk.
- És milyen volt az első beszélgetés?
- Normális volt velem nagyon. Barátságos és kedves.
- Ő a példaképed?
- Részben.
- Ez mit jelent?
- Mint sportoló mindenképpen pédakép, de egyébként nem nagyon ismerem, úgyhogy az élet más területén nem mondhatom, hogy ő lenne a példaképem.
- Mit szólsz hozzá, hogy most rögtön mindenki kikiáltott második Egerszeginek?
- Örülök. Ő nagyon nagy úszó, és talán egyszer én is érhetek el olyan eredményeket, mint ő. Atlantában még biztosan nem, ott jó, ha bekerülök a döntőbe, de Sydney-ben már szeretnék nyerni is.
- Azt olvastam valahol, hogy elég nagy lábon élsz. Tényleg negyvenegyes?
- Nem, csak negyvenes. Össze-vissza írnak erről. Szerinted hány kiló vagyok?
- Negyvenet olvastam.
- Mondom, hogy össze-vissza írnak. Negyvenhat vagyok.
- Egér mindig panaszkodott, hogy Kiss László eltiltotta a süteményektől. Te hogy vagy ezzel?
- Eddig még nem kellett soha diétáznom. Nem vagyok hízásra hajlamos. Az evéssel nincs gond.
- Mivel van? Mit utálsz, mi a legrossszabb az úszásban?
- Felkelni, az szörnyű.
- Hánykor?
- Minden reggel fél ötkor. Hatra járok edzésre, de mi Budán lakunk, és onnan nagyon messze van az uszoda. Anyu nem tud mindennap elvinni, és olyankor villamossal meg metróval megyek. Sötét van, télen hideg. Fázni szoktam, meg félni ... Tudod akkor még kevesen vannak az utcán.
- Edzeni szeretsz?
- Ha nem vagyok fáradt. Ha bírom, meg jól megy, akkor nincs baj, de ha elfáradok, az nem jó.
- Akkor jön az edzői szigor?
- Sajnos.