Magyarok, VERHETETLENEK!
A magyar férfi vízilabda-válogatott minden létező rekord birtokosaként utazozz el Firenzébe, a sportág 24. Európa-bajnokságára. A mieink vettek részt a legtöbb Eb-n, ők szerezték a legtöbb aranyérmet, a legtöbb érmet, ők vívták a legtöbb mérkőzést, ők aratták a legtöbb győzelmet és lőtték a legtöbb gólt. Tehát abszolut favoritkémt indultak, és ami még szebb: úgy is jöttek haza.
Dr. Kemény Dénes szövetségi kapitány a rajt előtt még csak annyit kockáztatott meg: ha nem is vagyunk feltétlenül jobbak mindenkinél, rosszabbak biztosan nem. Az olaszok elleni nyitómeccsre pontosan ráillett e megfogalmazás, hiszen 5-2-es vezetésünk után be kellett érnünk 7-7-es döntetlennel. Következett a szlovének elleni tulajdonképpeni kétkapus edzés (11-3), majd a csoportdöntő, amelyen fiaink 7-6-ra verték a legfőbb vetélytársnak tartott Horvátországot. Kemény az elutazás előtt azt is mondta, ha nem kapunk hatnál több gólt egy mérkőzésen, akkor azt nagy valószínűséggel nyernünk illik; nos, a két rangadó eredménye, a 7-7- és a 7-6 ezt is alátámasztotta. A görögök és a szlovákok elintézése (8-3, 13-6) csoportelsőséget ért, ennek jutalmaként pedig a következő körben a németekbe botlottunk. Míg a további három negyeddöntőben egy két-, egy egy- és egy hosszabításos győzelem született, addig Kásásék 15-4-re szedték szét a németeket.
Az addig látottak alapján minden idők leghíresebb olasz játékosa, Gianni de Magistris érdeklődésemre kijelentette: a magyarok az Eb fő esélyesei, mert remekül összerakták a csapatukat, minden poszton kíváló egyéni képességekkel bíró játékossal rendelkeznek és fizikailag is felülmúlhatatlanok. Ugyanerre a következtetésre jutott a helyi állami tévé műsorában a 70-es évek másik csillaga, Sandro Ghibellini (a jelenlegi válogatott papája), lett is ebből nagy felzúdulás, hiszen az elődöntőben épp magyar-olasz derbire került sor. A jóslat azonban bejött Magyarország bunyóban és pólóban egyaránt diadalmaskodott (7-5), és 1993 óta sorozatban negyedszer jutott be az Eb-döntőbe. A rivális horvátok trénere, Neven Kovacevic úgy vélekedett, a két fél között legfeljebb egy gólnyi a különbség, és hogy kinek a javára, azt az dönti el, ki bírja jobban a feszültséget. Kezdetben nem mi bírtuk, mert a horvátok 3-0-ra elhúztak, ám egy az elődöntőétől gyökeresen eltérő műfajban - most mindenért kiállítás járt, így az emberfórok értékesítése és védése döntött - is a magyarok voltak a legjobbak.
Mi 14 kiállításból 9-et zártunk góllal, az ellenfél 13-ból 4-et.
Amennnyire hihetetlen volt az 1997-es sevillai finálé eredménye (3-2 Jugoszlávia ellen), legalább annyira meghökkentett mindenkit a firenzei 15-12. A horvátok legjobbja, a világklasszis Dubravko Simenc érdeklődésemre például azt felelte: "Még most sem hiszem el, hogy így ki lehet kapni. A csoportmeccsen hat gólt dobtunk a magyaroknak, a döntőben ennek a dupláját. Erre mi történik? Nemhogy nem nyerünk, de egy gól helyett hárommal kapunk ki."
Kemény Dénes így vetette össze a két esztendővel ezelőtti és az idei finálét: "Sevillában minden pillanatban volt esélyünk a győzelemre, de Firenzében a mérkőzés elején 3-0-ra elhúzott az ellenfél, és egy hat-hét gólos mérkőzésen ez végzetes lehet. De látták a fiúk, hogy most nincs mit tenni, csak hinni, lőni, vállalkozni. Néhány klasszisunkat már ismerték az ellenfelek, ezért most az ismeretlenebbek szerezték a góljainkat."
Biros Péter például egyedülálló tettet vitt végbe: első felnőtt világversenyének fináléjában öt gólt vágott! Amikor két bomba között néha egy kicsit leült szusszanni a kispadra, a többiek inni adtak neki, köpenyt terítettek rá, mintha jelezték volna: kincset találtak. Biros azonban nem tartja magát annak: "Szereztem öt gólt, mert engem hagytak üresen, a többiek ezért rám játszottak, és szerencsére ugyanúgy bejöttek a lövéseim, mint a bajnokikon. A legtöbb gól, amit egy mérkőzésen értem el, 8, az OB I-ben pedig hat, de Eb-döntőben még soha nem dobtam ötöt. Azért sem, mert most játszottam először."
De bizonyára nem utoljára. Az Újpestből a horvát Primorjéba szerződött pólós hat éve azért hagyta abba a kézilabdát, mert nem tudott igazán kitűnni, most aztán kárpótolta magát. Legközelebb, a szeptember végi Világkupán már rá is figyelnek majd, de a Firenzében látottak alapján mégsem féltjük a válogatottunkat. Sokkal inkább az ellenfeleket.
Ballai Attila Bravo Sport 1999/37
|
Biros Péter például egyedülálló tettet vitt végbe: első felnőtt világversenyének fináléjában öt gólt vágott! Amikor két bomba között néha egy kicsit leült szusszanni a kispadra, a többiek inni adtak neki, köpenyt terítettek rá, mintha jelezték volna: kincset találtak. Biros azonban nem tartja magát annak: "Szereztem öt gólt, mert engem hagytak üresen, a többiek ezért rám játszottak, és szerencsére ugyanúgy bejöttek a lövéseim, mint a bajnokikon. A legtöbb gól, amit egy mérkőzésen értem el, 8, az OB I-ben pedig hat, de Eb-döntőben még soha nem dobtam ötöt. Azért sem, mert most játszottam először."
FONTOS
