Azért az jót tesz az ember lelkének, hogy akad még sportág, amelynek világversenyén, a magyar válogatott fellépésekor kényelmesen keresztbe rakhatja a lábait, tekintetét szemlélődőre formálhatja, s akár egy kellemes színházi estén, átadhatja magát az előadás élvezetének. A póló ilyen.

Firenzében, a férfi Európa-bajnokság csoportmérkőzéseinek zárónapján az a szlovák csapat volt Kemény Dénes együttesének ellenfele, amely tizennégy órával korábban úgy kapott ki 6:5-re az olaszoktól, hogy Silipo harminc másodperccel a vége előtt - amolyan "ha bejön, bejön" alapon - tíz méterről eleresztett egy lövést, és szegény Gergely István kapus mellényúlt a labdának. Ehhez képest hétfőn Gergely - aki csak egy a szlovákok jelentős hányadban magyar ajkú játékosai közül - tizenháromszor halászhatta ki a sárga gömböt a képzeletbeli gólvonal mögül, ami önmagában beszédes adat.

Ha ehhez hozzávesszük, hogy a másik oldalon a pihenő Kószt helyettesítő Kovácsnak csupán hatszor kellett hasonló feladattal megbirkóznia, akkor az is elmondható: a magyar válogatott - ahogyan szokta - megint megalázó különbségű vereséget mért a szomszédra. Noha az Eb előtti margitszigeti előkészületitornán elért 16:2-es sikerhez képest a mostani eredmény akár szerénynek is minősíthető, azért csak ne tréfálkozzunk; az első negyed például egészen izgalmasan alakult. Olyannyira, hogy - Kásás két villanásától eltekintve - azt gondolhatta a Costoli uszoda közönsége: azonos képességű csapatokat lát a vízben. A második hét perctől kezdődően viszont már senki nem képzelhetett ilyesmit. Az első Eb-gólját szerző Biros mellett a Firenzében először medencébe küldött Székely is feliratkozott a góllövők közé, nem különben az addig szintén eredménytelen Tóth Frank, úgyhogy igen széles körben örvendezhettek a magyarok a 6:4-es, majd 10:5-ös állásnál megszakított játék közben.

A negyedik felvonás utolsó momentumaként Varga Zsolt - a hetvenes évek pólójának látványosságát idéző támadás végén - bevágta a tizenharmadikat is (13:6), s a nap hátralévő részében már csupán azért kellett izgulnia az A csoport első helyén végző társaságnak, hogy a negyeddöntőben elkerülje az idáig harmatos, ám mégiscsak kellemetlen jugoszlávokat.

Kemény kapitány sem titkolta, hogy a lehetséges ellenfelek közül a legkevésbé a legutóbbi, sevillai Eb-n döntőt játszó együttest látná szívesen saját játékosaival szemben, és mondott még mást is. Nevezetesen azt, hogy értékelése szerint a magyar csapat "erős közepes" teljesítményt nyújtott a csoporttalálkozókon. Mind az erősebb, mind a gyengébb vetélytársakkal szemben akadtak jobb és rosszabb pillanatok - említette, arra viszont már nem kívánt kitérni, hogy ez a produkció mire lehet elég a végelszámolásnál. Ellenben válaszolt arra a kérdésre, hogy csapatát mikor érezte közelebb az esetleges Eb-aranyéremhez, az elutazás előtt vagy a szlovákok elleni meccs után: "Az indulást megelőző napon, amikor azt hittem, Benedek Tibor is játszhat, több esélyt adtam a címvédésre. Ez persze nem jelenti azt, hogy ma keveset adnék rá" - tette hozzá nem is túlságosan sejtelmesen, majd felült a tribünre, és megnézte a folytatást szempontjából döntő jugoszláv-holland mérkőzést.

Sok izgalmasat ez a találkozó sem hozott, mivel Nikola Sztamenics társulata simán verte riválisát (11:6), így az már kora délután kiderült, hogy a magyarok a jugoszlávoktól "megmenekültek". Arra azonban, hogy az addig százszázalékos spanyolokat furcsa körülmények között legyőző (10:8) román, avagy a német együttes végez-e a B csoport negyedik helyén - és lesz ezáltal a magyarok szerdai ellenfele a legjobb négy közé jutásért -, az első kiadásunk zárta után rendezett Oroszország-Németország találkozóig várni kellett.

Bruckner Gábor Népszabadság, 1999. szeptember 7.