Hogy helyesen cselekedett-e az európai vízilabdás vezérkar, amikor úgy döntött, letér a kitaposott ösvényről, elhagyja a "nagytestvér" úszókat, és önálló kontinensbajnokságot szervez, azt majd az idő eldönti. Az első szóló póló Eb-n mindenesetre - a házigazda olaszok meccseit leszámítva - nem kell attól tartani, hogy a tribün netán leszakad a nézők tömege alatt, de még mindig várjunk az ítélettel, mert a java csak most következik Firenzében. Hanem valami azért már a csoportmérkőzések lezárásával kijelenthető: aligha emeli a sportág tekintélyét, ha egy napon két bundameccset is programba iktatnak a részvevők.

A csoportgyőztesként magát kényelmes páholyban tudó magyar férfi válogatott játékosai természetes kíváncsisággal várták hétfőn, hogy melyik együttes harcolja ki a másik ág negyedik helyét, s lesz ezáltal a negyeddöntőbeli ellenfelük. Ám, amint az est leszállt, változtatni kellett a fogalmazáson, "kiharcolásról" ugyanis a legnagyobb naivitással sem beszélhettünk. Kezdődött azzal, hogy az állítólagos lovaglóizom-húzódása miatt extraklasszis kapusát, Jesus Rollant pihentető, olimpiai és világbajnok - nem mellesleg: addig százszázalékos - spanyol csapat arcátlanul könnyen megadta magát a korábban egyetlen döntetlenre jó románoknak. Az Eb-k veteránja, az 1977 (!) óta folyamatosan vízbe szálló Manuel Estiarte például olyan, a női pólómeccsekhez szokott szemet is bántó, komikusan rövid lövésekkel kísérletezett, amelyek utánaz embernek az volt az érzése: lényegesen egyszerűbb lenne, ha inkább a saját kapuját célozná. A románok bő három órán át a mennyben érezhették magukat, de csak addig, amíg véget nem ért az orosz-német meccs. A harmatos "Nationalsieben" ugyanis - csodák csodájára - legyőzte a favorit oroszokat, ám ha végignézünk a "sikercsapat" összeállításán, és megakad a tekintetünk egy Csigir és Polidze nevű játékoson, akkor akár ki is jelenthetjük: papírforma eredmény született.

A legutóbbi, sevillai Európa-bajnokságon csak tizedik, azaz már mindenképpen előre lépő Németország válogatottja következik tehát dr. Kemény Dénes társulata számára szerda este fél tízkor, és bár a kaptány előszeretettel óvatos minden egyes mérkőzés előtt, most azért ő sem feltételezi, hogy a Costoli uszoda közönsége újabb szenzáció tanúja lehet. Ugyanakkor a játékosok rokonszenvesen visszafogottak, és szinte kivétel nélkül azt sulykolják az őket faggatóba, hogy hiába az eddigi, imponáló produkció, minden, ami igazán fontos, az csak ezután jön.

Vitatkozni ugyan nehéz lenne velük, magam azért annyit megengedek, hogy ideírom: együttesünk az olasz-orosz ágra került, vagyis győzelem esetén az említett párharc továbblépőjével találkozik a döntőbe jutásért.

A magyar női csapattal kapcsolatban végképp nem lehet kétségünk abban a tekintetben, hogy az együttes bekerül-e az elődöntőbe, tudniillik már bekerült. A sajátos kiírásnak köszönhetően a Pratóban zajló torna csoportgyőztesei - a magyarok és a hollandok - automatikusan tagjai a legjobb négy mezőnyének, így dr. Tóth Gyula eddig várakozás fölött alakító társasága szerdán még a lelátóra szorul, és érdeklődéssel figyeli: az olasz-spanyol összecsapáson melyik együttest éri a megtiszteltetés, hogy csütörtökön vízbe szállhat ellene.

Megjegyzem, kedd délben az éppen esedékes vendéglő tulajdonosa, amikor meghallotta, mit keresek errefelé, a magyar pólós fiúk és lányok eddigi szereplését a következőképen minősítette: "Ungherese? Ragazzo i ragazza tutto bene!" Hát kell ennél több egy sonkás, gombás pizza előtt?

Bruckner Gábor Népszabadság, 1999. szeptember 8.