A magyar férfi vízilabda-válogatott a szombat esti Eb-döntőben három góllal (15:12) legyőzte Horvátország együttesét, így Kemény Dénes csapata - Kósz Zoltán, Kovács Zoltán, Tóth Frank, Vári Attila, Märcz Tamás, Varga Zsolt, Kásás Tamás, Kiss Gergely, Kiss Csaba, Fodor Rajmund, Steinmetz Barnabás, Vincze Balázs, Székely Bulcsú, Molnár Tamás, Biros Péter - a sevillai Európa-bajnokság után Firenzében is a kontinens legjobbjának bizonyult.

Azt mondják a nagyon okosak, hogy egy címet mindig nehezebb megvédeni, mint megszerezni. Nem tudom, igazuk van-e, de hogy konkrétabb legyek: azt sem tudom, a férfi pólóválogatott könnyebben nyerte-e a szombaton dicső véget ért firenzei Európa-bajnokságot, mint a két évvel ezelőtti, sevillai kontinensviadalt. Egyet azonban egészen biztosan állíthatok: a horvátok elleni döntőt nem nyerte könnyen.

Ráadásul nemcsak a vízilabdázóknak volt nehéz dolguk.

Azt kérdezi például tőlem két huszonéves-forma szurkoló, piros-fehér-zöldre mázolt arccal, a meccs előtt másfél órával, a Costoli uszoda melletti utcácskában, mit gondolok, hol a legelőnyösebb átmászni a kerítésen. Magyarázzák, hogy több százan indultak el otthonról hajnalban, autókkal, erre itt lerácsozott kassza fogadja őket. És az nem lehet, hogy ne lássák... Megszerették a magyar pólót az emberek, újra.

És lehet-e nem szeretni?

Legfeljebb akkor, amikor a megint roskadásig telt tribün közönsége azt látja, hogy még csak 4 perc és 20 másodperc telt el a mérkőzésből, s a csoportmérkőzések során 7:6-ra legyőzött horvátok már 3:0-ra vezetnek. Ám jön mindenekelőtt Vári. Vicsorogva vágja be a szépítő gólt Skolnekovics hálójába, még a negyed vége előtt. Aztán szünet, és érkezik Biros.

Azt kérdik: kicsoda? Péter a keresztneve, huszonhárom esztendős, tizenöt éves koráig csupán strandolás céljából úszkált medencében, de egyszer csak abbahagyta a kézilabdázást. Továbbá: a nyáron az Újpest csapatától a - nem mellékesen horvát - Primorje Rijeka együtteséhez szerződött, és természetesen Eb-újonc. Ám most, a labdára úszást követő első támadásból bebombázza. Majd egy megúszás, húzzák-vonják, kiszabadul, megvárja, míg elsüllyed a kapus: ez is bent van. És nem lehet megállítani. Még ebben a hét percben kétszer kísérletezik; "ez nem lehet igaz!" - hangzik a lelátóról innen is, onnan is, pedig az: Biros már négygólos.A második játékrészt 7:5-ös magyar vezetésnél rekeszti be a dudaszó.

Ha azt írom, forr a víz, rám sütik, közhellyel élek. Ha nem azt írom, meghamisítom a valóságot. Kósz kapus hol szárnyal, hol vergődik, de ha nagyon kell, mindig jókor nyújtózkodik kapufától kapufáig. A horvátok ismét visszaküzdik magukat - 9:6-ról 9:9 -, az újabb szünet előtt azonban Kásás keze lendül, meg vagy ötszáz honfitársáé.

Egygólos előny a záró felvonásra. Nincs idő aggódni, hogy vajon elég lesz-e, mert az addig sokat nyomorgatott center, dr. Molnár elérkezettnek látja az időt a találkozó eldöntésére. Betalál egyszer, még egyszer, és amikor harmadikra, a kapunak háttal taposva a vizet, svédcsavarral is sikerül neki, már tudjuk mindannyian: ez a válogatott 13:10-ről nem kaphat ki. A biztonság kedvéért Biros megmutatja, hogy az előző négy nem volt véletlen, Kiss Gergely pedig beállítja a végeredményt: Magyarország- Horvátország 15:12.

A fölöttem lévő sorban a horvát televízió riportere felállva tapsol. Eközben dr. Kemény Dénes szövetségi kapitány a vízbe veti magát, ugranak a drukkerek is, zászló kerül valahonnan, Firenze bámul. A partra evickél a csapat, fölsorakozik a bírói emelvényre, mikrofont lop, és beleüvölti: "Benedek Tibi! Gyere le!"

A kenőcsügye miatt eltiltott sztárjátékos nem jön. Ha a fiúk nélküle nyertek, neki kell tapsolnia, nem másoknak őérte - gondolhatja, és még az sincs kizárva, hogy igaza van.

Mindjárt eredményhirdetés, de a fülig érő szájú Birost még el lehet kapni egy szóra. Elmerengett-e már azon, hogy annak a játékosnak, aki egy Európa-bajnoki döntőben öt gólt lő, nincs többé gondja a karrierjével? - szól a kérdés, mire ő: "Még nem volt időm ezen gondolkozni, meg különben is, én csak egy voltam a játékosok között." Még Kemény kapitány is megáll. Arcán gyötrelem és felszabadultság, de ekkor is kerek mondatokban fogalmaz: "Három-nullnál megijedtem, mert egy vízilabdameccs ritkán végződik tizenöt-tizenkettőre. Most azonban nem a korábban oly hatásos védekezésünkkel győztünk, hanem a hitünkkel. Azzal, hogy volt bátorságunk lőni."

Vége hát. Eltelt tíz toscanai nap, és magyar csapat játszott nyolc mérkőzést. Ezek közül hetet megnyert, egyet döntetlenre "hozott". Az utókor azt mondja majd, könnyedén védte meg Európa-bajnoki címét a válogatott. És - nyakamat rá -, ha megkérdezik, "mondd csak, szenvedtetek?", mosolyogva ugyanazt feleli majd Biros Péter, Fodor Rajmund, Kásás Tamás, Kiss Csaba, Kiss Gergely, Kovács Zoltán, Kósz Zoltán, Märcz Tamás, dr. Molnár Tamás, Steinmetz Barnabás, Székely Bulcsú, Tóth Frank, Varga Zsolt, Vári Attila és Vincze Balázs is: ugyan már, semmiség volt az egész. De el ne higgyék nekik!

(A harmadik helyért játszott találkozón: Olaszország-Görögország 7:6.)

Több száz ünneplő szurkoló, fúvószenekar és pezsgőfürdő fogadta a Ferihegyi repülőtéren az aranyérmes vízilabda-válogatottat, amely vasárnap délután érkezett vissza Budapestre. Megtörténhet, hogy az együttes hazai pályán védheti meg címét, miután Martin György, a magyar pólószövetség elnöke - az MTI érdeklődésére - kijelentette: "90 százalék" esélyt lát arra, hogy 2001-ben Magyarország rendezheti az Eb-t.

Bruckner Gábor Népszabadság, 1999. szeptember 13.