Nekünk ez a koncentrálás most nem megy.

Próbálunk ugyan arra összpontosítani, ami mindannyiunk számára a legfontosabb, azaz a vízilabdára, ám az utóbbi időben egyre több aggasztó történés tereli el erről a figyelmünket.

A kétségbeesés az, ami miatt tollat vettünk a kezünkbe labda helyett, a drámai helyzet az, ami miatt úgy véljük, muszáj ehhez a végső megoldáshoz folyamodnunk. Súlyos veszély fenyegeti ugyanis azt a célt, amire mi nem tettünk fel többet, csak az életünket.

Közülünk a legfiatalabbak is legalább tizenkét éve nap mint nap lemondanak valamiről, hogy beteljesüljön a nagy álom, az olimpiai győzelem. Nem is beszélve az idősebbekről, akik már húsz éve teszik ugyanezt, s közülük néhánynak ez az utolsó lehetősége arra, hogy olimpiai bajnok lehessen.

Néha azonban mi, fiatalok és kevésbé fiatalok egyaránt úgy érezzük, magát a lehetőséget sem fogjuk megkapni, hogy valóra válthassuk álmunkat (és akkor az utánunk következő, fiatalabb generációkról nem is beszéltünk).

Véleményünk szerint a szövetség novemberi küzgyűlését követően fejetlenség uralkodik a sportágban, nem a víz és a labda játssza a főszerepet, hanem a személyes bosszúvágy. Nem tisztünk megítélni, az acsarkodásban kinek van igaza. Azt viszont sejtjük, hogy egy ilyen acsarkodásban nem lehetnek győztesek, csak vesztesek. Sőt, egy sportág válhat vesztessé, ha nem veszik el egészen. Lehet, hogy egyeseknek csak az a fontos, mi van a másik zsebében - mi viszont, akik azzal kelünk és azzal fekszünk, hogy másfél év múlva Sydneyben ott álljunk a dobogó legfelső fokán, úgy látjuk, a vízilabda mehet tönkre azáltal, hogy néhányan kizárólag egymás lejáratására törekszenek. Bár a múltban is voltak ellentétek a sportágon belül, amikor igazán kellett, ezek rendre elsimultak. Ám a hozzánk eljutó hírek arról tanúskodnak: ezúttal nincs sok remény arra, hogy beköszöntsön a béke.

Mégis hisszük, az egymással haragban állók szeretik a vízilabdát. Hisszük, hogy bár jelenleg a legfrissebb eredmények tekintetében inkább a vízben lévők vannak a csúcson, s a parton perlekedők a mélyben, mi tudunk hatni rájuk. Bízunk benne, hogy így lesz, s nem fordítva. Ha félretesznek mindent, s kizárólag személyiségük pozitív oldalát mutatják, szakmai tudásuk legjavát adják, megígérhetjük: rajtunk nem fog múlni, hogy folytatódhassék sorozatunk, amely most egy vk-bronznál, egy Európa-bajnoki aranynál és egy világbajnoki ezüstéremnél tart.

Kérjük, fogjanak össze, mert mi hiába teszünk meg mindent a medencében, ha a sportágat a folytonos viták okán kerülik a támogatók, így napról napra jobban fenyeget az összeomlás.

Mi mindenesetre ezúton szeretnénk megköszönni a mellettünk jelenleg is kitartó szponzoroknak a ragaszkodást, és őszintén reméljük, igen hamar eljön az idő, amikor újabb támogatók karolják fel a vízilabda ügyét, megmentve a sportágat, s megőrizve a lehetőséget, hogy a nagy álom - mely talán nem csupán a miénk, de mindenkié, aki szereti a sportot - beteljesedhessék.

Egy csapat álma: egy álomcsapat

Csatlakozzon csapatunkhoz!

A magyar férfivízilabda válogatott tagjai

[origo], 1999. január 29.