+ Megütötte a fülemet, amikor arra a kérdésre, hogy "Na, így azért már rendben van az idei szezon?" még ott, a firenzei uszodában, a mámor pillanataiban azt válaszolta: "Igen, persze. Csak úgy fest, magyar bajnokságot nem fogok nyerni már soha." Ennyire nyomasztóak az emlékek?

-- Nem szeretném ezt a témát feszegetni, nehogy bárkit is megsértsek a Fradiban, de reálisan nézve nagyobb az esély, hogy Sydneyben olimpiai bajnok leszek, mint az otthoni elsőségre.

+ és ettől már az ünneplés sem lehet olyan önfeledt?

-- Dehogyisnem! Sőt! Nem is tudom, mikor voltam olyan boldog utoljára, mint a győzelem pillanataiban. Még a sevillait is túlszárnyalta az öröm. Talán azért, mert tudtuk, hogy jobbak vagyunk, és ezt sikerült bebizonyítanunk. Talán azért, mert tudtuk, mi mindenen mentünk keresztül, míg eljutottunk idáig. Egy biztos, régen éreztem magam annyira kiegyensúlyozottnak, mint az Európa-bajnoki arany utáni egy héten.

+ Nem szeretnék sebeket feltépni, de ama bizonyos "keresztül mentünk" részt egy kicsit ki kéne bontani. Elvégre önnél többet kevesen szenvedtek lelkileg a sevillai arany óta. A zágrábi egy év, aztán a legutóbbi idény, semmi sikerélmény, csak vesztett döntők. Júniusban, a bajnoki finálé után úgy láttam, hogy olyan mélyen van, mint az atlantai olimpiát követően. Művészet lehetett onnan felhoznia magát.

-- Kétségtelen, nem volt könnyű. Bár régebben még jobban el voltam kenődve egy-egy ilyen vereség miatt, akkoriban inkább jellemzett az, hogy legyintettem: na, részemről ezután már a válogatott szezonjának is lőttek. Mostanra változott a helyzet.

+ Pedig nyilván nem könnyű feldolgozni azt, hogy adva van ön, az ország legjobb kapusa, képességei világviszonylatban is kiemelkedőek, ehhez képest csak hébe-hóba tud leakasztani valahol egy aranyat.

-- Magamban azért másképp látom ezt. Nem úgy állok neki, hogy én vagyok a legjobb. Pontosabban, azt tudom, hogy jó vagyok, de nem ebből a szemszögből értékelem a különféle meccseket, már csak azért sem, mert hol miattam buktunk, hol mások miatt.

+ Megedzette a kudarc?

-- Nem, csak erősebb bennem a reménykedés. Tudom, a válogatottnál tökéletesen felépített munka folyik, amit érdemes végigcsinálni, hisz ezzel a csúcsra érhetünk. Itt a legapróbb dolognak is van értelme, mert valaminek az érdekében történik. Mondhatom, az utóbbi két évben kezdtem hinni a kegyetlen melózásban. Addig rengetegszer voltam úgy, hogy ellazsáltam néhány gyakorlatot, mondván, felesleges annyit szenvedni.

+ Azt veszem ki a szavaiból, mintha a válogatott menedékhely lenne.

-- Az is! Idén ez különösen bebizonyosodott, hiszen Varga Zsolti kivételével mindannyian kudarcok után kezdtük el a felkészülést. Ez eleinte látszott is, hiszen az első edzéseket követően Kemény Dénes félrehívott néhányunkat, és a szemünkre vetette, hogy nincs bennünk semmi tűz. Igaz, amikor épp elkezdtem volna magamba fordulni, közölte a többiekkel, hogy nézzék meg, egyedül a Zoliban ég valami, ő már most úgy káromkodik egy-egy gól után, mintha az Európa-bajnokságon kapta volna.

+ Hogyan csinálta, hogy szinte teljesen maga mögött tudta hagyni a negatívumokat?

-- Fontos volt, hogy a ciprusi nyaralás alatt teljesen kikapcsolódtam, a családnak szenteltem minden figyelmemet. Egyébként ott volt az, hogy egyik nap Kásás küldött SMS-üzenetet a telefonomra, valami olyasmit, hogy "Zoli, elvesztettük a bajnoki a döntőt, a rohadt életbe! Ezek után meg kell nyernünk az Európa-bajnokságot!" én meg visszaírtam neki, hogy "Nyugi Kása, megnyerjük, nagyon jók vagyunk." Régen ilyet meg se mertem volna kockáztatni. Most valahogy úgy éreztem, bennünk van. Persze, az is sokat számított, ahogyan figyeltünk egymásra. Pont azért, mert tudtuk, mindenkinek megvan a maga baja.

+ Imént a káromkodást említette. Jól látom, hogy az utóbbi időben e tekintetben is változott, és sokkal szélesebb skálán éli ki az érzelmeit?

-- Szándékosan teszem. Régen magamban tartottam. Aztán elhatároztam, elég a zárkózottságból. Meglehet, ebben Rollán is játszott némi szerepet. Amit a vébé-döntőn művelt. Azután gondoltam arra, lehet, hogy így kéne. Meg aztán ahhoz, hogy a védőkkel ordítsak, el kell jutni bizonyos szintre. Nem piríthatsz le egy nálad sokkal rutinosabb játékost, csak úgy.

+ Mi tagadás, a finálén volt oka a kiabálásra.

-- Volt, volt, de azért magammal sem voltam kibékülve. Sajnos, megint előjött a görcs. Egy kicsit a döntő miatt, egy kicsit a horvátok miatt. Ráadásul náluk fárasztóbban egy csapat sem támad. Mindegyikük veszélyes lövő, nem lehet egy pillanatra sem lankadni, és akkor még a centereikről nem is beszéltem. Előtte úgy gondoltam, itt az idő, fricskát lehet nekik mutatni, aztán null--háromnál elkezdett az járni a fejemben, hogy gond lesz, hiszen a döntőkön nem szokott sok gól esni. Szerencsére ezután sikerült kettőt védenem, ami visszaadta az önbizalmamat.

+ Két ziccert fogott.

-- Nem mondanám, hogy tudatosan csináltam, inkább az ösztön hajtott. Hogy mennyire bizonytalan az, amit sportnak nevezünk, arra jó példa az is, amit néha Dénes adott elő egy-egy gól után. Elvileg ő, az edző tudja, mi miért történik, ráadásul jobban is, mint mi, bent a vízben. Tisztában van azzal, ki mire képes, ehhez képest olykor fél térdre ereszkedve őrjöngött.

+ Nem is beszélve a végső dudaszó után történtekről.

-- Bevallom, én akkor egy kicsit elvesztettem a fonalat, és a parton elég csúnyákat üvöltöttem a horvát szurkolóknak, talán a zágrábi emlékek miatt is. Természetesen magyarul, azaz, senki nem sértődött meg. én viszont kiadhattam magamból minden feszültséget.

+ Most minden a legnagyobb rendben, harmóniában él a világgal, önmagával?

-- Igen. Igaz, néha eszembe jut, hogy milyen a megbecsültségünk mondjuk az olaszokéhoz képest, akiknek kétszázhatvanmillió forintnyi prémiumot ajánlottak fel az aranyért. Ilyenkor megfordul bennem, hogy tán rossz helyre születtem. Aztán a nagy ünneplés hamar el is feledteti az egészet, már csak azért is, mert a végén mindig rájövök, manapság nyerni csak a magyar válogatottal lehet.

Csurka Gergely

Folytatása következett

Melbourne, 1000 néző, V: Illiadisz (görög), Prlajnovics (jugoszláv)

AUSZTRáLIA: Denis -- Marsden, Boyd 1, MILLER 2, M. Oberman 1, THOMAS 2, Soros. Cs: WHALAN 2, NEESHAN 3, Woods, Waterman 1, Owen-Jones 1. Szövetségi kapitány: Don Cameron

MAGYARORSZáG: Kósz -- Fodor 1, KáSáS 3, Steinmetz B., DR. MOLNáR T. 3, VáRI 2, Kiss G. 2. Cs: Tóth F., Märcz, VINCZE 1, Biros 1, SZéCSI (kapus). Szövetségi kapitány: dr. Kemény Dénes

Gól -- emberelőnyből: 16/8, ill. 10/7

Négyméteresből: --, ill. 1/1

A másik mérkőzésen: Jugoszlávia--Görögország 7--5 (1--1, 3--1, 2--2, 1--1)

Az elején úgy festett, nem lesz itt semmi baj, ám 3--0 vezetésünk után némi zavar lett úrrá a védelmen, ezért amikor a második rész folyamán előbb 6--4-es, majd 8--7-es vezetésünket is eladtuk, kezdtük átérezni, min mehettek keresztül tíz napja a horvátok. Persze, volt némi különbség. Először is a tét. Aztán a bírók. Illetve, azok ugyanúgy ontották a kiállításokat, mint a firenzeiek, csak hát a horvát és az ausztrál válogatott között egy szonáta "fekszik", ha esetleg zongoráznánk a különbséget. Ennek ellenére alighogy hozzájuk értünk, már repült is az emberünk, 11--9-es hazai előnyt eredményezett a harmadik negyed közepére.

Varga fórból szépített még a duda előtt, hogy aztán a záró hét percet három akciógóllal indítsuk: Molnár centerből, Vincze lefordulás végén, Fodor szédületes átlövésből köszönt be Denisnek (13--11, de már ide). Amikor az amúgy kissé nyűgösen játszó Kásás beakasztott egy kapufás pipát, eldőlni látszott a meccs, csakhogy három kibekkelt hátrányt követően a hazaiak kétszer is betaláltak (14--13, ide), és eztán még újabb kettőt kellett megúsznunk a győzelemhez. Az elsőt a védelem "repkedte szét", a másodiknál viszont Szécsin múlott a siker.

A hazai OB II-ben szereplő Berta Therm Szeged vízilabdacsapata veretlenül hódította el a horvátországi Splitben a 35 év felettiekből álló klubcsapatoknak kiírt Világkupát. A Tisza-partiak előbb a horvát Stara Savát győzték le 14--8-ra, azután az olasz Siracusa Nuotót 10--8-ra, majd a korosztály olasz bajnokánál, a Rapallo Nuotónál bizonyultak jobbnak, 5--1-re. Végül a szintén olasz Civitavecchiát múlták felül 12--4-re. A gólkirályi címet az Eger elsőosztályú együttesétől "kölcsönvett" áncsán András érdemelte ki.

Csurka Gergely helyszíni jelentése Nemzeti Sport 1999. szeptember 22.