Magyarország-Jugoszlávia 11-3 (3-0, 3-1, 3-1, 2-1)

Sydney, Olimpiai uszoda, 1000 néző, V: Prihodko (kazah), Turcotte (kanadai)

MAGYARORSZáG: KóSZ - FODOR 2, KáSáS 2, Steinmetz B., Varga Zs. 1, Vári 1, Kiss G. 1. Cs: Tóth F. 1, Vincze, dr. Molnár T. 1, BIROS 2. Szövetségi kapitány: dr. Kemény Dénes

JUGOSZLáVIA: Jovanovics - Trbojevics, Savics 1, Vujasinovics 1, Vukanics, Csirics, Ikodinovics. Cs: Petrovics 1, Maljkovics, Vicsevics, Janovics, Pekovics. Szövetségi kapitány: Petar Porobics

Gól - emberelőnyből: 7/5, ill. 6/2

Négyméteresből: 1/1, ill. -

További eredmények. A csoport: Olaszország-Görögország 6-5 (3-1, 0-0, 2-1, 1-3). Az állása: 1. Olaszország 4, 2. Magyarország 2 (19-13), 3. Jugoszlávia 2 (11-15), 4. Görögország 0. B-csoport: Oroszország-Spanyolország 9-8 (2-2, 2-2, 3-2, 2-2), Ausztrália-Egyesült államok 4-6 (0-1, 0-0, 1-4, 3-1). Az állás: 1. Oroszország 4, 2. Spanyolország 2 (17-15), 3. Egyesült államok 2 (12-13), 4. Ausztrália 0

Egy ilyen irgalmatlanul feszült és hosszú szezon véghajrájában nehéz eldönteni, hogy csupán rossz napja van egy-egy együttesnek, vagy felélte a tartalékait. Ráadásul a nyitónapon felettébb magabiztosan pólózó jugoszlávok ellen nem pusztán győzni kellett - muszáj volt minimum hárommal nyerni ahhoz, hogy az utolsó napon ne ejthessenek ki minket az olaszokkal szövetkezve. Nos, ez egy jugó válogatott ellen nem az ujjgyakorlat kategóriája. Már csak azért sem, mert ez a csapat soha nem kezdett vereséggel egy tornán, vagyis a magyarok azzal a tökéletesen szokatlan érzéssel szálltak a vízbe, hogy ha most hibáznak, a hátralévő napokat az alsó ágon kell végigszenvedniük.

Ehhez képest produkciójukat egy rádióműsor címével lehetne leginkább jellemezni: Ismét a javából - változatok a szórakoz(tat)ásra.

Avagy, Molnár kifejezésével élve: Szerdára minden jó lett.

Jó? Elképesztően jó!

Jugoszláv válogatottat világversenyen egy úri nyolcassal megcsapni - azt hiszem, nyálazgatni kellene egy ideig az annaleseket, hogy hasonló eset nyomára bukkanjunk.

Meglehet, visszaérnénk a török hódoltságig.

Alaphang gyanánt öt perc alatt padlóra küldtük őket, ennyi idő kellett, hogy meglegyen a biztonságot nyújtó háromgólos különbség. Kezdésnek Fodor hívta ki lábtempóversenyre Jovanovicsot, a kapus egy ütemmel korábban süllyedt el, a labda így akadálytalanul jutott a jobb felsőbe - tegyük hozzá, nyolc méterről. Aztán ismét Rajmund következett, ezúttal egy lefordulást vágott be a bal pipába - miközben ellenfelünk hasztalan próbálkozott a zónánk átlövésével (indexük: 6/0). Tóth Frank ugyanakkor itt labdát szerzett, ott belőtte első előnyünket (3-0).

Kezdtük magunkat kifejezetten jól érezni.

Különösen azután, hogy a második rész elején Kósz védett hátrányban, ami kollégájának nem jött össze a túloldalon. Persze, Varga bombáját akkor sem lett volna könnyű kihalásznia, ha alatta marad a sámli. Eztán egy pazar kontra végén Kásás mérnöki passzát Kiss Gergely tette be kapásból, s bár Savicsnak sikerült egy ízben megpattannia és bepattintania az elsőt, sokáig nem örvendhettek (ha örvendtek az 1-5-nek egyáltalán...). Kásás ugyan még kereste a ritmust (két előnyt is a kapusba törölt), de mindez belefért, Kósz ugyanis szédületes érzékkel kapott bele Vicsevics ziccerből rászúrt labdájába. Egyedül a bírók nem látták a csodás védést, minthogy nekünk adták a labdát szöglet helyett - Molnár pedig köszönte szépen a lehetőséget (köztünk legyen szólva: eladdig inkább nekünk lehetett okunk panaszra).

Amikor a harmadik negyed elején egy teljesen alkalmi emberelőnyös felállásból is gólt szereztünk - az egyébként hátsó lövőként számon tartott Vári a kapu elé keveredett, és ha már ott járt, "bezsákolta" Kiss feladását - látszott, tökéletesen uraljuk a terepet. A jugók egyre jobban elanyátlanodva adogattak a kapunk előtt, egyszerűen képtelenek voltak feltörni a reteszt. Ha egy-egy lövés átjutott a kézerdőn (és nem kapu mögötti reklámtáblák akasztották meg), ott volt Kósz, aki végre remekelt. Már ha eljutottak addig, hogy lőhessenek. Elvégre volt valaki, aki mindenek és mindenki fölé emelkedett (a valóságban is), Kásás egészen elképesztő teljesítményt nyújtott hátul, egymaga kilenc (!!!) támadást akasztott meg. Kétszer blokkolt, kétszer a center elől horgászta el a labdát, ötször pedig a levegőből szedte le a jugók passzát - ilyenből meccsenként egy is eléggé látványos, el lehet képzelni tehát, miféle hangokat préselt ki magából a helybéli műsorközlő, aki végigkommentálja a mérkőzéseket. ("Micsoda lábtempó!" - hörögte az egyiknél, teljes odaadással.)

S minthogy Kásás elöl is elkapta a fonalat (előbb a Varga által összeforgott négyméterest vágta be, majd egy előnyt igazított a hosszúba), az utolsó részre 9-2-es vezetéssel fordultunk. Erre a hét percre két lefordulás maradt. Biros mattolt mindkétszer, az elsőnél olyan erővel, hogy örvendhetett Jovanovics, amiért nem ért a labdába, az ugyanis nyolc napon túl gyógyuló sérülést okozott volna bármelyik testrészén. és végül illusztrációként egy adat: amíg kedden tíz lövésünk volt értékelhetetlen (kapufa, fölé, mellé), addig most tizenkilencből tizenkilenc ment kapura. Márpedig ha a magyarok arcán ismét látszik a harci kedv, a koncentrálás, a szemekben ott lobog a tűz, akkor...

A többiek is kezdhetnek remegni.

A csütörtöki program (magyar idő szerint): Olaszország-Jugoszlávia, 8; Egyesült államok-Oroszország, 9.15; Magyarország-Görögország, 10.30; Spanyolország-Ausztrália, 11.45

Nemzeti Sport 1999. szeptember 30.