Nemigen lehetett velük vitatkozni. Már csak azért sem, mert e példátlanul hosszú és embert próbáló szezon végén a búcsúpartin is ők bírták legtovább a mulatást (egyedül egy kubai FINA-vezető, Martínez úr tartotta velük a tánclépést - na de, ugye, a latin vér...). Ez sem volt kis bravúr, az azonban egyedülálló a históriában, hogy egy együttes egy hónapon belül két világversenyt is megnyerjen. Bár, ha úgy vesszük, ez voltaképpen egy klubcsapat szokásos duplázása volt, azaz a bajnoki cím mellé begyűjtötte a kupagyőzelmet is. Az Eb- és a Vk-arany titka egyébként pont ez: válogatottunk gyakorlatilag klubcsapatként működik. Edző és játékosai úgy összenőttek, annyira érzik egymás rezdüléseit, gondolatait, ahogy az évek óta együtt játszók szokták.

Amit mindenki elismer: a magyarok jelenleg egyeduralkodónak számítanak a mezőnyben. A gárda idei mérlege egyébiránt nem csupán az aranyarányt (hat torna, hat siker) tekintve csúcs a vízilabda egyetemes történetében, de számokra lebontva is: 36 mérkőzésen 32 győzelem mellett csupán 1 döntetlen és 3 vereség zavarja az összképet - de nem nagyon. A teljesítmény így is 90 százalék fölött van, avagy sehol másutt nem koncentrálódik annyi akarat és szellem, olyan összpontosítás és gyorsaság, akkora fizikum és keménység, mint nálunk.

Más kérdés, hogy Kemény Dénes bevallotta: nem túlzottan bízott a kupasikerben. "Amikor kikaptunk az olaszoktól, először arra gondoltam, hogy ha egy Európa-bajnok így kezd, akkor akár össze is csomagolhat, és mehet haza, elvégre a hátralévő négy mérkőzésen legfeljebb szenvedni fog. Engem is meglepett, hogy ennyi tűz van a csapatban. Egy hónap alatt tizenhét mérkőzést játszottunk úgy, hogy a meccsnapokon is minden délelőtt lent voltunk edzeni. Az egyhangúság kialakíthatott volna valamiféle közömbösséget, amely aztán simán kiolthatta volna ezt a tüzet. Mégsem ez történt. A fiúk a következő négy találkozón nagyban megcsinálták ugyanazt, ami kicsiben az Eb-döntőn történt. Ott null háromról álltak fel, itt az első vereség után. Ez talán annak is köszönhető, hogy a két, egymás után rendezett világversenyt csak az igazán fiatal csapatok bírják."

Azt pedig immáron unalomig ismételhetjük, hogy a legélesebb pillanatokban mindig akad egy-egy klasszis, aki eldönti a meccset. A firenzei végjátékban Biros és Molnár hozta az extrát - elvégre ott, úgymond, elöl kellett megnyerni az aranyat. Most, kizsigerelve, amikor a rombolás sokkal könnyebben ment az alakításnál, hátul fogtuk meg a döntőt - pontosabban Kósz Zoltán fogta meg a lövéseket. Kapusunk úgy védett, ahogy csak a mesében szoktak. Az ő szereplését tükröző statisztikát gyakorlatilag most ki lehetne tenni egy múzeumban, azzal a felirattal, hogy: "Felbecsülhetetlen értékű lelet Kr. u. 1999-ből, Sydneyből: nyolcvanszázalékos (15 lövés/12 védés) mutató, négy hiperbravúrral, döntőn - egyedi és utánozhatatlan produkció". (és hogy a szerencse néha mégsem oly vak, mint mondják, arra bizonyság: a reptérre menet pólósaink kisorsolták egymás között a trófeát, amit ezentúl Kósz őrizhet a vitrinjében.)

De ne feledkezzünk meg az egész idényben nyűglődő, a horvátok elleni finálén begörcsölő Varga Zsoltról, aki az utolsó mérkőzésre összekapta magát, és két góljával jelentős mértékben járult hozzá a döntőhöz. Na és persze megint csak szét kell nézni a szuperlatívusz-tárban (és meg kell állapítani, túl sok jelző már nem maradt), ha Kásás Tamásról óhajtunk valami olyasmit írni, ami hűen adja vissza mindazt, amit ez a huszonhárom éves óriás művelt (megint).

Az pedig még többet mond a csapat teljesítményéről, hogy az őrült menetelést Benedek Tibor nélkül csinálta végig az alakulat. Márpedig ha minden jól megy, a balkezes ász az olimpián nem csupán napi telefonkapcsolatban fog állni a társaival - azaz, a kilátások rózsásak, a távlatok beláthatatlanok. Illetve, valami azért körvonalazódik. Valóban kör alakú, nemesfémből van, és...

De ne kiabáljunk el semmit.

Maradjunk annyiban: jövőre, velünk, ugyanitt - és legfőképpen: ugyanígy.

Magyar Vk-mérleg

Ausztrália	3	-	-	29- 20
Bulgária	2	-	-	19- 8
Egyesült államok	4	1	1	47- 40
Görögország	2	-	1	25- 19
Hollandia	1	1	-	23- 16
Horvátország	1	-	-	11- 6
Jugoszlávia	2	-	4	50- 41
Kuba	-	1	1	16- 17
Németország	1	-	-	14- 8
NSZK	1	2	-	21- 18
Olaszország	3	-	4	49- 49
Oroszország	3	1	-	33- 24
Románia	1	-	-	5- 4
Spanyolország	3	2	2	61- 53
Szovjetunió	1	-	2	15- 20
összmérleg	28	8	15	418-343

Vk-éremtáblázat

	Arany	Ezüst	Bronz
Magyarország	3	1	2
Jugoszlávia	2	2	1
Egyesült államok	2	2	-
Szovjetunió	2	1	-
Olaszország	1	3	1
NSZK	1	1	1
Görögország	-	1	-
Spanyolország	-	-	3
Ausztrália	-	-	1
Kuba	-	-	1
Oroszország	-	-	1

Horvátország

Se sztrájk, se pénz

Felfüggesztette a sztrájkot a horvát Mladost Zagreb pólócsapata, miután a klub vezetősége közölte a játékosokkal, hogy megkapják az elmaradt járandóságaikat. Mindamellett a pólóklub elöljárói azt is kilátásba helyezték, hogy ha nem találnak szponzort, távoznak az egyesület éléről. A játékosok amúgy - ki tudja, miért? - a zágrábi városi sportvezetőségtől várják a megoldást.

Andrija Mijacsika, a zágrábi sportszövetség főtitkára a következőképpen reagált a pólósok felvetésére: "Túl magasak a fizetések. Ha a magyarok a legjobb, és valószínűleg a legdrágább pólósok a világon, akkor logikus lenne, hogy Olaszországba vagy Spanyolországba szerződjenek, hiszen fejlettebb országokról van szó. De Varga, Molnár, Biros és Gál horvát csapatokban szerepel, talán azért, mert itt többet kapnak, mint máshol. Nem tudom, meddig lehet ezeket a magas fizetéseket tartani." Mijacsika szerencsétlen helyzetértékelése már csak azért is furcsa, mert a felsorolt magyar játékosok közül csak Varga Zsolt áll a Mladost szolgálatában. Azt pedig nehéz elhinni, hogy Varga járandóságára megy el a Mladost éves költségvetése.

(heka) Nemzeti Sport 1999. október 5.