|
| ||||
|
Július első hetében lesz a balatoni verseny
Olimpiai osztályok csúcstalálkozója -------------------------------------------------------------------------------- forrás: CSB, Nemzeti Sport 2002.06.28 -------------------------------------------------------------------------------- A hazai kishajós vitorlázás idei legnagyobb eseménye, a balatonfüredi Mol-kupa 45. nemzetközi balatoni vitorláshét apropóján fogadta a sajtó képviselőit Wossala György ügyvezető elnök, valamint Hajdu Balázs elnökségi tag, egyben finnes olimpikon a Hotel Normafában. Elsőként az időpontválasztás került szóba, hiszen korábban mindig augusztus végén rendezték meg ezt a versenyt, míg idén július 2. és 7. között kerül rá sor, aminek az az elsődleges oka, hogy így több külföldi versenyzőre számíthatnak. Az előzetes nevezések alapján mindenesetre biztató a kép, hiszen közel 120-140 hajóegység jelezte részvételi szándékát, ami úgy 250-300 versenyzőt jelent. A regatta az egyes osztályokban egyben bajnokságot jelent majd, így a solingosoknál, a 470-eseknél, valamint a Lasernél és Europe-nál, míg a 49-esek, a csillaghajósok, a finnesek a Mol-kupáért versengenek majd. Vagyis ez a verseny teljes képet adhat arról, hol tartanak jelenleg az athéni felkészülésben válogatott kerettagjaink. Mint Wossala György elmondta, 2004-ben reményeik szerint legalább öt hajóosztályban kvalifikációt szereznek majd versenyzőink, ám az sem elképzelhetetlen, hogy ez a szám hétre emelkedik. Ilyen lehet az új olimpiai osztályban, a könnyű testű 49-esben induló magyar egység is. Wossala szerint az olimpián szinte biztos pontszerző lehet a Laserrel versenyző Eszes Tamás és a finnes országos bajnok, Hajdu Balázs. Ehhez az idei évvel kezdődően három esztendőn át lehet kivívni a lehetőséget, éppen ezért több hajóosztályunk is lobbizik a nemzetközi szövetségnél, hogy 2004-ben nálunk rendezzék az olimpiát megelőző utolsó - de még kvalifikáló - Európa-, vagy világbajnokságot. Így például a Finn osztályszövetség pályázatot nyújt be a 2004-es kontinensviadalra, de a laseresek is hasonló terveket dédelgetnek. Ami biztos, hogy a játékok programjában ugyan már nem szereplő, ennek ellenére dinamikusan fejlődő Soling kategória világbajnokságára, két év múlva Balatonfüreden kerül sor. Az összejövetelen a szövetség egy korábbi ügyével kapcsolatban is felvilágosítást adtak a megjelentek, amelynek lényege, hogy a Kenese Marina-Port Vízisport Egyesület megkérdőjelezte a Magyar Vitorlás Szövetség közgyűlésének döntéseit az alapszabály módosítással, illetve az elnökválasztással kapcsolatban. Az egészen a Fővárosi Bíróságig jutó ügy végére a napokban került pont, miután a Legfőbb Ügyészség képviselője, aki elindította - megismerve az MVSZ álláspontját - elállt a pertől. |
MOL-kupa
2002.07.07 - Czégaiék toronymagasan vezetnek Balatonfüreden |
| ||
|
||
|
||
|