Kajak-kenu, Európa-bajnokság
Olimpián ez már ötös
--------------------------------------------------------------------------------
forrás: Krasz Emil, Nemzeti Sport 2004.05.23
--------------------------------------------------------------------------------
A szombati négy aranyéremhez újabb ötöt
szerzett a magyar válogatott a poznani Európa-bajnokságon a
délelőtti, ötszáz méteres döntők során. A siker értékét
növeli: az ötből négy (!) győzelem olimpiai távon született.
Az ezüstérem, amely ezúttal halványabban csillog
Az
ötszázas döntőket szokás szerint a női négyesek kezdték. A
világbajnoki és Európa-bajnoki címvédő magyar egység, amely
utoljára – igaz még más összeállításban – a sydneyi olimpián
szenvedett vereséget, azóta nem talált legyőzőre. És akkor még
sportszerűek voltuk a riválisokkal szemben, hiszen igazából
olyan sem akadt, aki megszorította volna őket. Magyarul: bárki
jött, mert jöhetett, a Szabó Szilvia, Kovács Katalin, Viski
Erzsébet és Bóta Kinga összeállítású magyar hajó tönkreverte a
mezőnyt. A hazai vizeken változatlanul
megkérdőjelezhetetlen a hajó összeállítása, bár a korábban
egyesben és párosban is egyeduralkodónak számító versenyzőket
itthon a válogatókon érték kínos meglepetések. Ha nem is
ennyire kínos, azért elgondolkodtató figyelmeztetés volt az Eb
a riválisok részéről: a máskor oly’ magabiztos győzelem
elmaradt, a hajrá rendkívül kiélezett volt, amely végül az
ukránoknak sikerült jobban. Igaz, azt a hajóban ülők az első
pillanatban nem is tudták eldönteni: ki nyert és ki szerezte
az ezüstérmet. A lányoktól mindenki három biztos
aranyérmet várt Athénban. Mit is várhatnánk, hiszen immár évek
óta magabiztosan utasíthatják maguk mögé a világot. Az első
válogató és a mostani Eb-n látottak azonban
elbizonytalaníthatják a biztos aranyérmekre apelláló
sportbarátokat. Reméljük, csak őket…
Vereckei és a
döntő: újra a régi
A kajak férfi egyesek
mezőnyében a magyar részről a szám világbajnoka,
Európa-bajnoki címvédője, olimpiai bajnokunk, Vereckei Ákos
képviselte színeinket. Vereckei, aki korában éveken
keresztül a táv egyeduralkodójának számított – a sydneyi
olimpia hozta a törést számára, bár azt követően is tudott
nyerni –, jó szokása szerint ezúttal is fél távig haladt a
mezőnnyel, majd ellépett a riválisoktól és biztosan nyerte
újabb Európa-bajnoki címét. Kettőből kettő, aranyérem az
ezer négyes tagjaként és ötszázon is. Ez a legjobb
visszaigazolás, jó felkészülést végzett Vereckei, még akkor
is, ha az Eb előtt fáradtnak, kimerültnek érezte magát. Bár,
ahogy mondta: egy-két napos pihenő után viszont valóssággal
szárnyakat kap. Most adott volt a pihenés az edzések és az
Eb-rajt között, nem is maradtak el a szárnyak.
Megint Opaljev
A kenu egyesek
mezőnyében magyar résztvevő nélkül rajtolt el a döntő. Az
elmúlt évekhez képest sok változatás nem láthattunk,
változatlanul a versenyszám meghatározó egyénisége, az orosz
Makszim Opalev villogott, és ezúttal is győzni tudott.
Janics bizonyított, de válogatóznia azért
még kell
A második kör első versenyszáma a női
egyesek küzdelme volt. Janics Natasa, aki a válogatón elhozta
ezt az olimpiai távot az abszolút favorit Kovács Katalin elől,
igazolta: mindez nem a véletlen műve volt. Már a rajtot
követően nem sokkal az élre állt és végig magabiztosan
versenyezve, az élen haladva, mintegy háromnegyed hajóhosszal
előzte meg a második helyezettet. A rendkívül jó erőben és
formában lévő, jugoszlávból magyarrá lett versenyző ezzel
igencsak feladta a leckét Kovács Katalinnak a második
válogatóra. Ki is képviseli Athénben a magyar színeket?
Más országban egy Eb-győztes egységet a tenyerükön
hordoznának, a sportág honi erejét bizonyítja: ithon talán
nehezebb lesz győznie a második válogatón, mint az Eb-n.
Kozmann György (elől) és
Kolonics György (hátul) éremkollekciója újabb
aranyéremmel gazdagott (fotó: Danis
Barna) |
Kolonicsnak segítettek
dönteni
Kétszeres olimpiai bajnok kenusunk,
Kolonics György az Eb-szerepléstől tette függővé olimpiai
versenyszámait. Egyesben ötszázon nem sok változást láthatott,
változott viszont a helyzet párosban, amelyben indult és
amelyre az utóbbi hetekben külön hangsúlyt fektetett. Az Eb
tapasztalata az lehetett: volt értelme. Kozmann Györggyel
alkotott párosuk ugyanis megnyerte a versenyt, méghozzá remek
teljesítménnyel. Már a táv elejénél az élre álltak és bár a
verseny nagyon izgalmas volt, kétszázötvennél meg is előzték
őket egy kevéssel, volt erejük újítani és gyorsítani és a
hajrában már kétséget sem hagytak afelől: ők a legjobbak.
Ezek után nagy bátorságra – talán botorságra vallana, már
ha szabad így megközelíteni a kérdést egy kétszeres olimpiai
bajnok esetében –, ha Kolonics György nem párosban nevezne az
olimpiára. Bár az egyesbeli presztízs és egy abban esetlegesen
szerezhető érem bizony elgondolkodtató, de ennek a párosnak az
Eb-győzelme bizony sokat nyom abban a bizonyos latban…
Érem helyett pontszerzés
Éremben
reménykedett, végül hatodik helyen végzett a kajak férfi
párosok mezőnyében a szám olimpiai bajnoki címvédő egysége, a
Kammerer Zoltán és Storcz Botond összeállítású hajó. A
magyarok a rajtot követően csak a mezőnnyel tudtak eljönni, a
németek azonnal az élre álltak és nem tudtunk még a hajrában
sem közel kerülni hozzájuk. Sőt, fél távnál még lehetett volna
esély, ha nem is a győzelemre, legalább a várt éremre, ám a
riválisok tudtak erősíteni, ellenben Storczékkal, akik
legalább a kvótát elhozták és így itthon újabb válogató vár
rájuk, hogy elhozzák a számot a honi riválisok elől.
Paksy, Benedek: arany az Eb-n is
A női mezőnyben ötszázon az első válogatón meglepetést
nem csak az egyes, hanem a páros is szolgáltatott, hiszen itt
sem a favorit, világbajnoki címvédő egység vitte el a számot,
hanem egy "külsős" hajó. Méghozzá vezérevezősként azzal a
Paksy Tímeával, aki tavaly éppen a Fábiánné Rozsnyói Katalin
által edzett csapatból vált ki. A középdöntőben megijedtünk
ugyan, hogy nem a legjobb idővel kerültek a döntőbe, ám az
aranycsata nem igazolta félelmünket. A magyar duó igazolta jó
formáját és bár fél távnál még csak a harmadik helyen
haladtak, a végén fél hajóhosszal verték az egész mezőnyt. Ám
az olimpiai indulásuk ennek ellenére kérdőjeles, hiszen a
második válogatón a szám háromszoros világbajnok egységét, a
Szabó Szilvia, Bóta Kinga kettőst újból le kell győzniük.
Egy csalódás, egy öröm
Ezen a távon a
négyes hajók nem olimpiai számok. Kenuban több sikert
könyvelhettünk el a múltban, ráadásul a hajóban térdelt az
olimpiai bajnok Pulai Imre, Novák Ferenc kettős, éppn ezért
csalódás, hogy a Buzál Miklóssal, Ispán Lászlóval kiegészült
kvartettjük csak az ötödik helyen végzett a mindössze hat
hajót felvonultató mezőnyben. A hajó csak nem indult alattuk,
öt hajó szinte együtt haladt, ám a hajrához érve minden egység
gyorsítani tudott, kivéve a miénket. Így maradt az ötödik
hely, ami az ezer győzelméhez képes sovány vigasz, sőt,
egyáltalán semmilyen vigaszt nem nyújt. Nyújtott viszont a
sportbarátoknak és a csapatnak a férfi kajaknégyes. A Benkő
Zoltán, Beé István, Kucsera Gábor, Kökény Roland nagyon szoros
csatát vívott a fehérorosz hajóval, de végül a magyarok
örülhettek a győzelemnek.
Kilenc aranynál tartunk
az Eb-n
A férfi kajaknégyes megszerezte a magyar
válogatott kilencedik aranyérmét ezen az Európa-bajnokságon
(emellett egy ezüst- és egy bronzérmünk is van). És, ha
hozzávesszük, hogy ebből öt olimpiai versenyszámban született,
igazán optimistán várhatjuk az augusztusi ötkarikás játékokat.
|