Kajak-kenu, Európa-bajnokság
Négy aranyat lapátoltak kajak-kenusaink 1000 méteren
--------------------------------------------------------------------------------
forrás: , [origo] 2004.05.22
--------------------------------------------------------------------------------
A magyar válogatott összesen négy
arany- és egy bronzérmet szerzett a poznani, olimpiai
kvalifikációs kajak-kenu Európa-bajnokság szombat
délelőtti 1000 m-es döntői során.
Kökény kvótát szerzett
Győzött és egyben megvédte címét Kovács Katalin (k-1) és a
Szabó Szilvia, Bóta Kinga duó (k-2). A világbajnok Kovács -
aki címvédőként készülődött a döntőre - az elő- és
középfutamok során nem szállt vízre ebben a számban, hiszen az
Eb-re csupán heten neveztek, lévén ez a szám nem szerepel az
olimpiai műsorban. Az MTK 28 éves klasszisa esélyeshez méltóan
már az első néhány méter után az élre állt, s bár a lengyel
Mikolajczyk tartotta vele a lépést, magabiztosan őrizte
pozícióját. A közepesen erős hátszélben nehéz dolguk volt a
versenyzőknek, de Kovács nem hagyta magát zavartatni, és -
mintegy másfél méter előnnyel - elsőként "csapott" a
célba.
"Nagyon nehéz futam volt, a hullámzás nagy feladat elé
állított minket" - mondta már a parton a magyar kajakos.
Kovács - párosban Szabóval - ezúttal is toronymagas
favoritként várta a döntőt, bár a mezőny tesztelésére korábban
nem volt lehetősége, mivel ebben a számban is csak fináléra
került sor. A hideg szél miatt sapkában lapátoló magyarok
óvatosan kezdtek, féltávnál még lengyel riválisuk mögött
haladtak. A második 500 m-en azonban beleerősítettek, és végül
a papírformát igazolva magabiztosan nyerték a viadalt.
"Őszintén szólva, csak 250 méternél vettük észre, hogy a
lengyelek sokkal jobban rajtoltak, mint mi. A szél zavaró
volt, örülünk, hogy túl vagyunk a versenyen" - mondta
Bóta.
Szintén elsőként haladt át a célvonalon a Kammerer Zoltán,
Storcz Botond, Vereckei Ákos, Horváth Gábor összeállítású
kajaknégyes és a Hüttner Csaba, Fürdök Gábor, Pulai Imre és
Novák Ferenc alkotta kenus kvartett. Előbbi egység ezzel
készülhet az athéni játékokra, hiszen a válogatási elvek
alapján a csapattagság kiharcolásához az első két hely
valamelyikén kellett végeznie az Eb-n.
A 2000-es sydneyi játékokon bajnok egység - amely hosszú
évek után most először szerepelt együtt világversenyen - már a
csütörtöki előfutamban bemutatta, hogy az elmúlt hónapok közös
munkájának meglett a gyümölcse, hiszen győztesként, magabiztos
produkcióval egyenes ágon a döntőbe kvalifikálta magát. A
szombati végjáték aztán csak a táv elején hozott izgalmas
versenyt, hiszen 250 m-nél a spanyolok, 500-nál pedig a
románok haladtak az élen. Az élbolyra tapadó magyarok azonban
ezután robbantottak, és szabályosan faképnél hagyták a
mezőnyt. A célba több mint egy hajóhossz előnnyel
érkeztek.
"Végig éreztük, hogy jól megy a hajó, kézben tartjuk a
versenyt. Nagyon egységesnek érzem a csapatot, reméljük, hogy
a folytatás hasonlóan jó lesz" - értékelte a finálét
Kammerer.
– Minket is meglepett, hogy másfél hajóval győztünk – mondta Storcz Botond, aki ezzel a sikerrel élete tizedik aranyát nyerte világversenyen. – Noha az esélyes szlovákok nem voltak itt, így is nagyra értékeljük ezt a sikert, hiszen remek időt mentünk.
A magyar aranyérmek számát gyarapította a Hüttner, Fürdök,
Pulai, Novák kenus kvartett is, amely ugyan kötelezően csak a
fináléban szállt vízre, de a korábbi napokon edzésképpen úgy
húzta le a távot, mintha versenykörülmények között lenne.
Ennek meg is lett az eredménye, hiszen remek hajrájának
köszönhetően az egység maga mögé utasította az egész
mezőnyt.
A Bauer, Siebel kajakos duó olimpiai kvótáért szállt
harcba, de végül csupán ötödik lett, és több olyan hajó is
megelőzte, amely még nem rendelkezett athéni helyekkel. A
döntőben három kvóta talált gazdára, a magyarok lemaradtak
erről.
A Dékány Kinga, Faldum Bereniké, Benedek Linda, Móni
Katalin összeállítású nőikajak-négyes bronzérmes lett.
A kajak egyesek között induló Kökény Roland negyedikként
zárt, ezzel újabb kvótát szerzett Magyarországnak az augusztus
13-án kezdődő athéni olimpiára, és egyben bekerült a magyar
ötkarikás együttesbe.
A Kozmann György, Kolonics György kenus duó és a Bauer
Márton, Siebel Lajos kajakpáros egyformán ötödik helyen
végzett, az utóbbi egység így elszalasztotta, hogy újabb
athéni helyeket szerezzen az országnak.
Eredmények
férfiak, k-1, Európa-bajnok:
Erik
Veras Larsen (Norvégia) 3:30.532 p
2. Tim Brabants
(Nagy-Britannia) 3:32.542
3. Jovino Gonzalez
(Spanyolország) 3:32.980
4. KÖKÉNY ROLAND (MAGYARORSZÁG)
3:33.411
k-2, Európa-bajnok:
Erik Veras Larsen,
Nils Olav Fjeldheim (Norvégia) 3:11.521
2. Javier Hernanz,
Pablo Banos (Spanyolország) 3:12.655
3. Ian Wynne, Paul
Darby-Dowman (Nagy-Britannia) 3:13.321
...5. BAUER MÁRTON,
SIEBEL LAJOS (MAGYARORSZÁG) 3:15.469
k-4, Európa-bajnok:
MAGYARORSZÁG
(KAMMERER ZOLTÁN, STORCZ BOTOND, VERECKEI ÁKOS, HORVÁTH
GÁBOR)2:52.719
2. Norvégia (Andreas Gjersoe, Mattis Naess,
Alex Wefald, Jacob Norenberg) 2:55.383
3. Lengyelország
(Tomasz Mendelski, Dariusz Bialkowski, Rafal Glazewski, Pawel
Baumann) 2:56.481
c-1, Európa-bajnok:
Andreas Dittmer
(Németország) 3:53.821
2. David Cal (Spanyolország)
3:55.471
3. Martin Doktor (Csehország) 3:55.495
c-2, Európa-bajnok:
Lukasz Woszczynski,
Michal Sliwinski (Lengyelország) 3:34.239
2. Alekszandr
Kovaljev, Alekszandr Kosztoglod (Oroszország) 3:35.277
3.
Stefan Utess, Thomas Luck (Németország) 3:35.805
...5.
KOZMANN GYÖRGY, KOLONICS GYÖRGY (MAGYARORSZÁG) 3:36.921
c-4, Európa-bajnok:
MAGYARORSZÁG (HÜTTNER CSABA, FÜRDÖK
GÁBOR, PULAI IMRE, NOVÁK FERENC) 3:19.595
2. Románia(Mitica
Pricop, Andrei, Cuculici, Iosif Chirila, Petre Condrat)
3:20.771
3. Fehéroroszország (Alekszandr Zukovszki,
Alekszandr Kurlandcsik, Alekszandr Bahdanovics, Szjamon
Szapanyenka) 3:20.843
nők
k-1,
Európa-bajnok:
KOVÁCS KATALIN (MAGYARORSZÁG)
3:55.095
2. Beata Mikolajczyk (Lengyelország)
3:55.460
3. Ellen Fevang (Norvégia) 4:04.503
k-2, Európa-bajnok:
SZABÓ SZILVIA, BÓTA
KINGA (MAGYARORSZÁG) 3:38.842
2. Dorota Kuczkowska, Iwona
Pyzalska (Lengyelország) 3:41.188
3. Bonka Pindzeva,
Delyana Dacheva (Bulgária) 3:44.788
k-4, Európa-bajnok:
Románia (Florica
Vulupes, Lidia Talpa, Mariana, Ciobanu, Alina
Ciurescu)3:23.363 p
2. Oroszország (Szvetlana Kugyinova,
Tatjana Adrejeva, Anasztaszia Szergejeva, Tatjana, Tyiscsenko)
3:24.845
3. MAGYARORSZÁG (DÉKÁNY KINGA, FALDUM BERENIKÉ,
BENEDEK LINDA, MÓNI KATALIN) 3:26.993.
Minden 200 méteres döntőben lesz magyar egység
Szombaton kora délután a 200 m-es előfutamokkal, majd a
középdöntőkkel folytatódott a poznani kajak-kenu
Európa-bajnokság.
A világbajnok Paksy Tímea, Patyi Melinda kajakos duó első,
a k-1-ben induló Kadler Viktor és Paksy, illetve a c-2-ben
versenyző Bozsik Attila, Kovács Gergely páros, valamint a
Kadler, Beé István, Babella Balázs, Boros Gergely kajakos
csapat egyformán második lett, így egyenes ágon a fináléba
került. Gyertyános Gergely és Babella (k-2) ugyan csak a
harmadik helyen végzett futamában, de ez is elég volt a
döntőbe jutáshoz.
C-1-ben Malomsoki Sándor hatodikként ért a célba, de
középfutamra kényszerülve is kiharcolta a döntőbe jutást, így
a legrövidebb táv valamennyi fináléjában lesz magyar egység. A
nőknél k-4-ben (Kovács Katalin, Szabó Szilvia, Viski Erzsébet,
Bóta Kinga), a férfiaknál pedig c-4-ben (Malomsoki, Kovács,
Belicza Béla, Vasali László) csak döntőt rendeznek.
Vasárnap, az Eb zárónapján 9 órától az 500 m-es, 14 órától
pedig a 200 m-es döntőkre kerül sor. A hosszabb távon nyolc
magyar hajó száll vízre.