Mao Ce-tung bölcsen néz le ránk a Tiltott város kapujában - hatalmas képén játékosan megcsillan a késő délutáni napsugár, vigyázó tekintetét a Tienanmen tér sűrű forgatagára szegezi, és talán nem is sejti odafent, hogy évtizedekig épített és keményen uralt uniformizált világa néhány éven belül a semmibe tűnik el.

Július közepén a NOB kongresszusa Pekingnek ítélte a 2008-as játékok rendezési jogát, és sokan nem nézték jó szemmel, hogy sportértékek helyett gazdasági szempontok döntöttek az olimpiai helyszínről. Ám ezzel a győzelemmel Kína végérvényesen megnyitotta kapuit a nyugati világ előtt, a nép pedig csak most eszmélhet rá: miről is szól valójában a kulturális forradalom!

"Be careful!" - szinte beleég a szemünkbe a pekingi repülőtér márványfalán a hatalmas vörös felirat: légy óvatos! A lépcső nem csúszik, a fejedet sem verheted be, talán csak időben akarnak figyelmeztetni, nehogy valami miatt alaposan megüsd a bokádat! - néz össze az universiadéra érkező magyar delegáció több tagja.

Hiába no, a vasfüggönyön innen edződött emberben élnek még a régi beidegződések!

Ám ez gyorsan szertefoszlik, amikor HUN feliratú táblával a kezében mosolygósan elénk pördül egy önkéntes, aki pillanatok alatt átvezényli a magyar csapatot az útlevél-ellenőrzésen, és már azon kapjuk magunkat, hogy légkondicionált buszokon robogunk az universiade-falu felé.

Arcunkat az ablakra tapasztjuk, és érdeklődve figyeljük, hogyan tükröződik vissza az üvegpaloták árnyékában suhanó, szakadt kerékpárján hullámpapírokat és olajos hordót szállító férfi képe.

Különös kontraszt.

A város már most elképesztő léptékben fejlődik (a fejlett világ gazdaságfejlődési mutatóinak dupláját-tripláját produkáló országgal egyetemben), szinte minden sarkon toronydaruk emelik a hatalmas betontömböket, markológépek túrják a földet, ha az ember egy pillanatra becsukja a szemét, szinte már látja is a távol-kelet New Yorkját, ahogy papírpoharas kávéjukat szorongatva, fánkot majszolva öltönyös urak, kosztümös hölgyek rohannak munkába.

Az elegáns öltöny helyett azonban egyelőre a szürke szövetnadrág, a nejlonpóló a módi, és a befőttes üvegbe reggel gondosan kimért zöld teához sem nőhet fel még a papírpoharas kávé...

Szerencsére!

Bár érezhető, hogy az olimpiai rendezés hatalmas lendületet adott a városnak, amely már most meglehetősen kozmetikázott képét mutatja a turistáknak: ha a toronyházak szegélyezte sugárutakról egy kicsit elbolyong az emberrel az amúgy "segítőkészen" a legrövidebb utat kereső taxis, ne meredjünk azonnal a taxiórára, és ne kezdjünk el magunkban forrongani! Megéri a kis kitérő, hiszen meglehet, most láthattuk utoljára a szűk utcácskák mentén meghúzódó, fallal körülvett szegénynegyedeket, a papírból, palából és néhány téglából összetákolt kopott házakat, amelyek előtt a földön üldögélve fogyasztják az ebédjüket a családok. A palavárosok előtt piros karszalagos őr posztol, figyelvén arra is, hogy idegen ne nagyon tévedjen erre a "felségterületre".

De őr áll az előkelőbbnek ható lakótelepek kapujában is, amelyekhez jobb helyeken külön játszótér és felnőtt park tartozik. Délutánonként a munkából hazatért szülők ezekben a parkokban felügyelet mellett pingpongoznak, tollasoznak, lábtoll-labdáznak, össztáncolnak, miközben az őrök szorgosan jegyzetelnek: vajon mindenki eleget tett-e a napi követelményeknek.

Mert Pekingnek most nagyon kell a sportos image.

És ismerjük el, az universiade alatt mindent megtettek azért, hogy a közvélemény azt mondhassa: valóban jó helyre került az olimpia! Gigantikus, látványos, olimpiai méretű és színvonalú megnyitóünnepséggel kezdődtek az egyetemi játékok, amely azért is volt különösen érdekes, mert ez volt az első multi-sportrendezvénye Kínának. A sikeres lebonyolításáért a hírek szerint több mint egymillió (!) ember dolgozott, és valljuk be, inkább lelkesedésük, mint a nagy fizetség reménye hajtotta őket. Az universiade-faluban a háromezer főt befogadó étterem kapuiban posztoló hostesz-lányoknak például átszámítva napi kétszáz forint volt a járandóságuk, ami magyar pénztárcával mérve sem sok.

Igaz, mint a magyar csapat mellett ténykedő egyik tolmácstól megtudhattuk, ez is sokat jelent a családi kasszában. Egy mérnök és egy tanár házaspár ugyanis körülbelül ezerötszáz jüant (alig kétszáz dollár) visz haza, ha gyermekét egyetemre akarja járatni, havonta legalább ezer jüant kell áldoznia az iskoláztatásra...

Ha az universiade-faluként szolgáló atom- és űrkutatási egyetem több mint hétezer főt (!) befogadó kollégiumát nézzük, érthetőek ezek az összegek. A magyar kollégiumi viszonyokat alapul véve ugyanis luxusszínvonalon alakították ki a létesítményt. Persze meglehet, ez is csak a kirakat-politika része, októberre már pusztán egy lecsupaszított vasbetonépület fogadja majd a vidéki tanulókat.

Mindenesetre, ha a magyar egyetemek úgy állnának a sportlétesítmények tekintetében, mint pekingi társaik, akkor egy szavunk sem lehetne. A Csing Hua egyetem területén például egymás mellett sorakoznak a különböző sportpályák és csarnokok. Lengyel Imre olyan műugró- csarnokban szerezte meg bronzérmét, amelyről idehaza csak álmodoznak a sportág szerelmesei. (Ugyanakkor hátborzongató belegondolni, hogy a bűnözés visszaszorítása érdekében április óta végrehajtott, nyilvános tömeges kivégzések valamelyikét pont ezen csarnokok egyikében hajtották végre...)

És hogy fokozzák ámulatunkat, a szervezők mindenkit megnyugtatnak: ezen sportlétesítmények közül egyik sem lesz helyszíne az olimpiai versenyeknek!

Hét év hosszú idő az új városkép kialakítására, és ahogy látható volt: náluk nem tart el egy hétig egy buszmegálló lebetonozása. Ha ebben az ütemben dolgoznak, a kínaiak - a hírek szerint - megháromszorozzák az autópálya-hálózatot, meghosszabbítják a metrót, és más tömegközlekedési útvonalakat, és 85 ezerről 130 ezerre bővítik a szállodai férőhelyek számát. A Peking északi részén tervezett olimpiai negyed egy 1200 hektáros óriási parkban lesz, és a 80 ezres központi stadion mellett a 17 600 férőhelyesre tervezett olimpiai falunak, valamint 15 sportág helyszínének is otthont ad majd. A helybéliek várhatóan nemcsak a belvárost építik újjá, hanem az ipari üzemeket is száműzik a városból és annak környékéről.

Az előkészületek valós költségeit talán sohasem tudjuk meg, de becslések szerint Sydney hárommilliárd dollárjával szemben Peking körülbelül húszmilliárdot áldoz majd a játékokra.

Ez a hét esztendő talán nemcsak a városkép fejlesztésére, de a teljes arculatváltásra elegendő lesz.

Hiszen bár Moszkvában az amerikai Weber Shandwick Worldwide és a brit Bell Pottinger PR-cégeknek köszönhetően elegáns öltönyt viselő, angolul tökéletesen beszélő kínaiak adták elő jól megkoreografált választási beszédüket, azért a valóság ennél siralmasabb.

Talán az elkövetkező időszak legnagyobb üzlete lesz nyelviskolákat nyitni Pekingben, hiszen már most időszerű, hogy a szervezők és az önkéntesek tisztességesen elsajátítsák a kommunikációhoz szükséges nagy világnyelveket. Mert ha pillanatnyi fejetlenség adódott is az egyetemi játékok során, az mind amiatt történt, mert a kínai szervezők híján voltak a nyelvismeretnek. Az utca embere szinte egyáltalán nem, az önkéntesek pedig alig-alig beszéltek angolul, ami olykor fennakadást okozott az amúgy tökéletesen felépített, megkomponált, sokak szerint csak olimpiákon tapasztalt rendszerben.

A magyar csapatnak még nem is lett volna oka panaszra, hiszen három olyan kínai egyetemistát is sikerült a delegáció mellé rendelni, akik a pekingi egyetemen magyarul tanulnak. Attila, János és Kinga (egyetemi tanáruktól kapták a magyar neveket) éjjel-nappal a vezetés rendelkezésére álltak, és ők talán már most nyugodtan hajtják álomra fejüket: 2008-ban lesz munkájuk az olimpián is...

Talán ez a legnagyobb hajtóerő Pekingben.

Az olimpiai előkészületek és a versenyek ugyanis újabb és újabb munkalehetőséget jelentenek a több mint tízmilliós városban, ahol az emberek teljes tudatában vannak annak, milyen lehetőséghez jutottak a rendezés elnyerésével. "Boldogok vagyunk, mert az olimpia a világ legfontosabb eseményei közé tartozik, amelyet az egész világ figyelemmel kísér, és nem mellesleg gazdaságilag is hatalmas hasznot jelent" - mondta az universiade-faluhoz vezető 375-ös buszon egy fiatalember, aki röplabdázó barátnőjével szintén ott volt a Tienanmen téri fiesztán, amikor a pekingiek győzelmét kihirdették.

Amikor elmondtam neki, hogy Budapest is pályázik a 2012-es játékokra, kissé furcsán nézett, hiszen nem tudta hová tenni, vajon melyik országról is lehet szó, de azért sok sikert kívánt, és reményét fejezte ki, hogy 2008-ban ismét ellátogatok Pekingbe.

Egy új, teljesen új világba...