Ezért meg kell fizetniük! - adta ki a jelszót Carter 1980. január 20-án, azzal a tudattal, hogy az általa meghirdetett bojkotthoz legalább az USA NATO-szövetségesei csatlakoznak, azonban csak a Német Szövetségi Köztársaság mutatkozott szolidárisnak. Végül 30 ország az előzetes nevezés ellenére nem jött el (közülük Japán, Kanada, Kína, az NSZK és az Egyesült Államok számított jelentős veszteségnek), míg 33 ország már magát a meghívólevelet is válasz nélkül hagyta. A megnyitóünnepségen megjelent 81 nemzet közül 16-an - tiltakozásul az Afganisztán ellen irányuló agresszió ellen - nem saját, hanem a Nemzetközi Olimpiai Bizottság ötkarikás zászlaja alatt vonultak be a Lenin-stadionba. Magát az eseményt azonban kevésbé zavarta mindez. Az olimpiai politikai felhangoktól mentes, színvonalas versenyt hozott; a kitűnően szervezett show nem fajult "kommunista felvonulássá". (Érdekes, hogy az amerikai sportolók tiltakoztak a bojkott ellen. Azt hangoztatták, hogy ezzel a lépéssel nem a Szovjetuniót, hanem őket sértik meg.)

A vetélytársak távolmaradásával egyértelműen érvényesült a szovjet és a kelet-német fölény. Tornában a szovjet Alekszander Gyityatyin nyolc érmet szerzett (közte 3 aranyat), ennyit még soha senkinek nem sikerült egy olimpián. A nőknél a román Nadia Comaneci (képünkön kettő aranyéremmel gazdagodott, így összesen már 5. bajnoki címét szerezte meg. Az olimpia egyik történelmi hősének a kubai Teofilo Stevenson számított, aki a játékok ökölvívó-történetében először szerzett három aranyérmet ugyanabban a súlycsoportban.

Atlétikában a legfontosabb 100, illetve 200 méteres síkfutást a skót Allan Wells, valamint az olasz Pietro Mennea nyerte, de az olimpia legnagyobb párharcát a Steven Ovett, Sebastian Coe csata jelentette. A 800 méteren világcsúcstartó Coe eltaktikázta magát - Ovett nyert; 1500 méteren a világcsúcstartó Ovett omlott össze - Coe győzött. Micsoda dráma! A csodát azonban ismét egy etióp futó jelentette. Abebe Bikila látványos feltűnéséhez hasonló volt honfitársa, Miruts Yifter megjelenése. A 162 centiméter magas és mindössze 56 kg testsúlyú futóról, senki sem tudta hány éves, még ő maga sem. Ránézésre 40 felett lehetett... Nos, ez az "öregember" 5000 méteren és 10 ezer méteren is bajnokságot nyert!

Úszásban nagy meglepetésre egyetlen férfi világcsúcs született: az 1500 méteres gyorsúszásban Vlagyimir Szalnyikov 14:58,27 perces idővel (több mint négy másodperccel!) megdöntötte az amerikai Goodell világcsúcsát. Az úszóversenyek legeredményesebb versenyzője két kelet-német úszónő, Rica Reinisch és Barbara Krauss lett. Mindketten három-három aranyérmet nyertek hát-, illetve gyorsúszásban.

Nagyon kevés olyan ökölvívó él(t), akit a legnagyobb ökölvívókkal (Muhammad Ali, Joe Frazier) azonos szinten emlegettek volna. Nos, a kubai Teofil Stevenson ezek közé tartozott: ő volt a világon az első olyan ökölvívó, aki három egymást követő olimpián is győzni tudott ugyanabban a súlycsoportban, jelen esetben a szupernehézsúlyúak között. Stevenson 1952-ben született Delicias-ban. Édesapja a Virgin-szigetekről emigrált Kubába és a helyi cukorgyárban kapott munkát.
Stevenson nevét húszévesen ismerte meg a világ, amikor szinte ismeretlenül megérkezett Münchenbe s első mérkőzésén kiütötte lengyel ellenfelét. Következő vetélytársa, az amerikai Duane Bobick így nyilatkozott róla egy televíziós interjúban: "Ismerem őt, magas és erős, de tudom, hogy a jobb keze gyengéje. Tavaly legyőztem őt a Pán-Amerikai Játékok elődöntőjében."
Bobick csak azt nem tudta, hogy Stevenson az eltelt egy évet arra használta fel, hogy jobbját tökéletesebbé tegye. Kettejük küzdelme a 3. menet elejéig tartott, amikor a kubai fiú kiütötte ellenfelét. Senki nem állíthatta meg, így simán nyerte meg az olimpiai aranyérmet. Négy évvel később Montrealban három mérkőzésén csupán 7 perc 22 másodpercet töltött a ringben; utolsó ellenfele a román Simion meg sem izzadhatott, már repült is a törölköző. Moszkvában már nem volt minden ilyen egyértelmű, köszönhetően a magyar Lévai Istvánnak, aki nagyon keményen megszorongatta Stevensont. Az olimpiatörténeti források meg is említik, hogy Lévai volt az egyetlen öklöző, aki tartani tudta a kubai vasöklűt.

Az 1984-es játékokon már nem tudott elindulni a szovjet (és persze kubai) bojkott miatt, így negyedik aranyérmét nem szerezhette meg. Teljesítményére ugyan felfigyeltek a menedzserek, de Stevenson nem állt kötélnek, s nem szerződött profinak. Mint mondta: "Mit jelent pár millió dollár a nyolcmillió kubai szeretetéhez képest?"
Persze, nem panaszkodhatott, hiszen Fidel Castro személyes barátjaként két kétszintes háza (egy Havannában, egy pedig Delicias-ban) és két gépkocsija is volt. 1986-ban 34 esztendősen még világbajnoki címet szerzett, de két év múlva, 1988 júliusában személyes problémáira hivatkozva visszavonult, s a kubai sportminisztérium tanácsadójaként dolgozott tovább. Érvei nyomósak voltak: édesapja meghalt, felesége elhagyta, ő pedig részese volt egy súlyos közlekedési balesetnek, amelyben egy motorkerékpáros az életét vesztette.
1989-ben ezt nyilatkozta a Washington Post munkatársának: "Rengeteg világbajnokot ismerek, akik milliókat kerestek, ám a nevüket sem tudják leírni. Ők nem lehetnek soha hasznos tagjai a társadalomnak. És ami még rosszabb, elvesztegették a fiatalságukat."


Magyarországnak a szocialista blokkban játszott központi szerepét mi sem bizonyította jobban, mint az a tény, hogy minden idők legnagyobb magyar küldöttsége jelent meg a moszkvai olimpián. 261 hazai sportoló (180 férfi, 81 nő) állt rajthoz és végül 7 arany-, 10 ezüst- és 15 bronzéremmel Magyarország az éremtáblázat 6. helyén végzett.

Legelső aranyérmünket Varga Károly szerezte a sportpuskások 60 lövéses fekvő számában. Ezt követte két kötöttfogású birkózóarany: először Növényi Norbert győzött a 90 kg-osok között (a fináléban a román Dinut verte), s szerezte birkózó-pályafutása egyetlen világverseny-győzelmét, majd Kocsis Ferenc következett a 74 kg-osok mezőnyében (a fináléban a szovjet Bikov ellen nyert).
Két nappal később Magyar Zoltán következett, aki megvédte montreali elsőségét lólengésben, s második olimpiai bajnoki címével búcsúzott az aktív sportolástól. Wladár Sándor úszógyőzelmét az tette még szebbé, hogy a 200 méteres hátúszás döntőjében egy másik magyar, Verrasztó Zoltán előtt csapott elsőként a célba. A 17 éves gimnazista fiú - Széchy Tamás tanítványa - első komoly versenyét nyerte meg, ezt később megtoldotta még két Eb-arannyal (1981, Split - 100 és 200 m hát), és egy világbajnoki címmel (1982, Quayaquil - 200 m hát). 1985-ben visszavonult, azóta állatorvosi hivatásának él.
Hatodik aranyérmünk Baczakó Péter nevéhez fűződött, aki montreali 3. helyét Moszkvában aranyéremre váltotta a súlyemelés félnehézsúlyának összetett versenyében. Utolsó, aranyérmünket a Foltán László és Vaskuti István kenu kettes nyerte a sportág 500 méteres viadalán.

Az olimpia éremtáblázatán a Szovjetunió végzett az élen (80 arany, 69 ezüst, 46 bronz), megelőzve az NDK-t (47 arany, 37 ezüst, 42 bronz) és a Bulgáriát (8 arany, 16 ezüst, 17 bronz).

Fábik Tibor - Pincési László, Sporthírek 2000. május 30.