A keleti tömb bojkottja ellenére Los Angelesben hatalmas részvételi rekordot jegyezhettünk fel: 141 ország versenyzői indultak, magasan túlszárnyalva az eddigi csúcsot jelentő 1972-es müncheni játékok 122 résztvevő nemzetét. A moszkvai összehasonlítást pedig egyenesen hahotázva nyugtázhatták, elvégre az orosz fővárosban csak 81 ország volt jelen. Ám a minőségi összehasonlítás már egyáltalán nem volt ilyen kedvező az amerikaik számára. A szovjet, keletnémet, bolgár, magyar, csehszlovák, lengyel és kubai sportolók távollétében a súlyemelés teljesen komolytalanná vált, s három másik sportág, birkózás, a kajak-kenu és az öttusa versenyeinek színvonalát is erősen megsínylette a bojkott. Igaz, atlétikában és úszásban nem nagyon tűnt fel a csonka mezőny, a rekordtávon és a medencében is több nagy csillag született.

Ám mielőtt őket sorba vennénk, szóljunk arról a nyertesről, aki az íróasztalán alkotott nagyot: a rendezőbizottság elnökéről, Peter Ueberrothról. Nyolc évvel azután, hogy a montreali játékok hatalmas anyagi csőddel zárultak, Los Angeles elképesztő mérleget vonhatott meg, s ez a pénzügyi zseni, Ueberroth érdeme. Amíg az 1980-as Lake Placid-i téli olimpiába a 381 szponzor együtt 9 millió dollárral szállt be, Los Angelesben a 30 főszponzor mindegyikének 4 millió volt a beugró. Mégis sokan ugrottak, megneszelve a hatalmas reklámlehetőségeket. Az ABC tévétársaság 225 millió dollárt fizetett a közvetítésekért, a Coca-Cola 50 milliót, a McDonald’s 55 milliót plusz 9 millió hamburgert adott. Az is szép pénzt hozott a konyhára, hogy az Egyesült Államok területén áruba bocsátották az olimpiai lánggal való futást, 1000 yardért 3000 dollárt kellett fizetni. De így is olyan sokan jelentkeztek, hogy az útvonalat igencsak kacskaringóssá kellett tenni. Az olimpia végül 230 millió dolláros nyereséggel zárt, Ueberroth pedig később úgy zárta az évet, hogy a Time magazin szilveszteri címlapján saját magát láthatta viszont, mint az "Év embere".

Az olimpia megnyitója stílszerűen egy hollywoodi forgatókönyvet idézett - még egy űrhajós is leszállt! -, s a Coliseum boldog 92 ezer jegytulajdonosa és 2 milliárd tévénéző előtt Jesse Owens egyik unokája hozta be a stadionba a lángot, a kandeláberben Rafer Johnson, a római olimpia tízpróbázó bajnoka lobbantotta fel a tüzet, az esküt pedig Edwin Moses mondta. Szegény Moses nagyon izgulhatott, mert némileg meggyűlt a baja a szöveggel, néhány nappal később tulajdonképpen könnyebb dolga volt, amikor a 400 méteres gátfutásban 1976 után második olimpiai aranyérmét szerezte. Ha Moszkvában is ott lehetett volna... Ám akármekkora nagy egyénisége Moses az atlétikának, Los Angelesben még nála is volt nagyobb. Carl Lewis (képünkön). Ha ott van, Moszkvában távolugrásban talán ő is nyerhetett volna, most viszont már nyert is, s még három aranyat: a klasszikus 100 méteren, 200-on és a 4x100-as váltóval. A 23 éves Lewis ugyanazt a bravúrt hajtotta végre, mint amit a nagy előd, Owens vitt végbe 1936-ban, Berlinben! (Ma már tudjuk, hogy Lewis lett az "Évszázad atlétája", 9-szeres olimpiai- és 8-szoros világbajnokként.) Lewis mellett olyan csillagok szorulnak a lábjegyzetbe, mint a tízpróba címvédőjeként a brit Daley Thompson, az 1500-on újra győző brit Sebastien Coe, a három aranyérmet szerző, női 200-on, 400-on és 4x400-on első amerikai Valerie Brisco-Hooks, vagy a női magasugrásban 12 év szünet után újra nyerő német Ulrike Meyfarth.

Már említettük, hogy úszásban is akadtak nagy sztárok, közülük a legnagyobbak három aranyérmet nyertek: a férfiaknál Rowdy Gaines és Rick Carey, a nőknél Mary T. Meagher és Tracy Caulkins, egyaránt az USA színeiben. E sorban a helye a német Michael Grossnak is, aki két-két aranyat és ezüstöt úszott össze. S egy kuriózum: a női 100 méteres gyorsúszásban két aranyérmet adtak ki, miután Carrie Steinseifer és Nancy Hogshead századmásodpercre egyszerre csapott be a célba. Himnuszból azonban nem kellett kettő, lévén mindketten az Egyesült Államok versenyzői. Ökölvívásban jószerivel csak az amerikai himnusz szólt, a 12 súlycsoportban a házigazdák 9 első, egy második és egy harmadik helyezést szereztek. Győzteseik közül később Pernell Whitaker (60 kg), Henry Tillmann (91) és Tyrrell Biggs (+91) a profik között is hallatott magáról. S az egyetlen döntőt vesztett öklözőjük, a 75 kg-ban a dél-koreai Jun Szup Szintől kikapó Virgill Hill is.

Az Egyesült Államok győztes férfi kosárlabda-csapatában is rábukkanunk olyan nevekre, akikről hallunk még: Michael Jordan, Patrick Ewing, Chris Mullin, Sam Perkins, Alvin Robertson, mondhatnánk, hogy ez volt az első Dream Team. Az amerikaiak nem lehettek elégedetlenek a tornaversenyeken sem. Itt is itthon tartottak öt aranyérmet, igaz kettőt holtverseny után, ám női összetettet a nagy kedvenc Mary Lou Retton nyerte. A legnagyobb éremhalmozó azonban négy arany- és egy ezüstérmével a romániai Szabó Katalin lett, akinek nagy szerencséje volt, hogy Románia a szocialista tábort megbontva elküldte versenyzőit Los Angelesbe. A cselgáncs 86 kg-os súlycsoportjának győzteseként a magyar válogatott jelenlegi szövetségi kapitányára bukkanunk, az osztrák Peter Seisenbacherra, evezésben az egypárevezős finn Pertti Karppinen harmadik olimpiáján is győzött, de Los Angelesnek a "kicsiknek" be kellett érniük kevéssel, ez az olimpia hamisítatlan amerikai sikertörténetet hozott.

Az éremtablón az Egyesült Államok hatalmas fölénnyel lett első (83-61-30), megelőzve Romániát (20-16-17) és az NSZK-t (17-19-23), s ezen a táblázaton most sajnos Magyarországot hiába keressük...

Fábik Tibor - Pincési László, Sporthírek 2000. május 30.