Mihók: túlságosan érdektelenek a meccsek
Megoldaná-e a kettéválás a női póló támogatását?
--------------------------------------------------------------------------------
forrás: SZG, Nemzeti Sport 2003.10.20
--------------------------------------------------------------------------------
18–2, 19–2, 20–4, 24–1, 29–0, 30–1, 33–1.
Azonkívül, hogy növekvő sorrendben írtuk le őket, a számok
semmiféle logikát nem mutatnak. Annál többet árulnak el a női
vízilabda-bajnokság erőviszonyairól, tudniillik ezeket az
eredményeket (is) produkálta a pontvadászat, felvetve a
kérdést, miszerint nem lenne-e érdemes valamelyest szelektálni
a mezőnyt. A gondolatot egyik nyilatkozatában szavakba is
öntötte Mihók Attila, az elmúlt három idényben egyeduralkodó
Dunaújvárosi Főiskola szakvezetője. Összetett mondata a
következőképpen hangzott: "Meggyőződésem, ha két osztályban
szerepelhetnének a csapatok, nemcsak hasznosabb lenne, de a
közönség is jobban szórakozna.”
Nos, a kijelentés kifejezetten jó vitaalap,
éppen ezért megkerestük a trénert, fejtse is ki bővebben
véleményét. "A probléma adott – kezdte Mihók. – Ezek a
találkozók nem szórakoztatnak, a médiát sem érdeklik, a
sportág lényegében eladhatatlanná válik, ami visszaüt a
klubokra. Bizonyos szempontból jó, hogy erre a szezonra még ki
is bővült a mezőny, egyúttal azonban káros is. Az igazság az,
hogy nincs a női szakág mögött szponzoráció, a tévé nem
közvetíti a meccseket, mint ahogy az írott sajtó is kevés
terjedelmet szentel neki, holott például itt, Dunaújvárosban
sztárok, akár az olimpiai elsőségre is esélyes játékosok
pólóznak. Az egyik legeredményesebb csapatsportág, mégis kevés
a néző, a közönség többségét a családtagok teszik ki.” De
vajon erre hatna gyógyírként a bajnokság kettéosztása? "A
kétosztályos bajnokságtól nem feltétlenül lennének jobbak a
csapatok, ám a meccsek mindenképpen érdekesebbek lennének, és
a magasabb színvonalnak köszönhetően megnőne a média
érdeklődése – folytatta Mihók. – Ezáltal nagyobb esély
kínálkozna szponzorok megjelenésére, több pénz áramolhatna a
sportágba, a külföldre, elsősorban Olaszországba vágyó
játékosokat itthon tudnánk tartani. Ugyanakkor a
másodosztályban pólózókat motiválná a lehetőség, hogy
magasabbra jussanak, illetve a második vonal feltörekvő
csapatainak pénzszerzési esélyeit növelné, ha egy-egy idény
előtt a feljutást tűznék ki célul, ezt ígérhetnék, mondjuk, az
őket támogató önkormányzatnak.” Ez tehát a bajnokesélyes
véleménye, de vajon ugyanezen a hullámhosszon gondolkodik-e
Pálinkás Tamás, a jelenleg (gólkülönbséggel) listavezető
Vasas-Hungarokábel mestere, mint az "arisztokrácia” másik
képviselője? "Egyszer mindenkivel lehet játszani – így
Pálinkás. – Ennyi nem árt meg senkinek, ettől mi még nem
leszünk gyengébbek. Különben is, az egykörös alapszakasz után
úgyis hat-hat csapatra tagolódik a mezőny, és akkor már nem
kell utcahosznyi különbségtől tartani. Meg aztán az első
körben mindenkinek játéklehetőséget adhatok, a fiatalok
örülnek, ha egy elsőosztályú meccsen lőhetnek gólt. Itt van
például Kotszidu Nikoletta, akit tizennégy évesen rendszeresen
játszatok.” Mihók Attila azonban inkább a szponzorok és a
sajtó hozzáállásának jobbítása érdekében tette a fenti
kijelentést, amit gyorsan meg is jegyeztünk a Vasas edzőjének.
"A média érdeklődjön a második körtől kezdve, amikor a
hatos felsőház tagjai meccselnek egymással. A szponzorok pedig
elsősorban azért érzéketlenek, mert még nem fedezték fel, hogy
olimpiai sportág a női vízilabda” – reagált Pálinkás, aki
ezzel a véleménnyel nem találta meg a megoldást. Pszota János,
a gyengébb együttesek közé tartozó OSC-Hungaropharma trénere
közelebb vitt a gondok hátteréhez. "Mihók Attila azt nem
veszi figyelembe, hogy az ő csapata a többiekhez képest jóval
kedvezőbb helyzetben van, hiszen még a Dunaferr-rel kötött
korábbi megállapodásnak köszönhetően a válogatott játékosok
nagy részét tudja foglalkoztatni. Ha jól tudom, Dunaújvároson
kívül talán még Szentesen kapnak valamennyi fizetést is a
játékosok, máshol amatőrszinten pólóznak a csapatok. Mindez az
edzések időtartamában is megmutatkozik, hiszen a mezőny
tagjainak többsége jó ha egy-másfél órát tud vízben lenni a
tréningeken, akkor is a kapu mögötti rész, egy sáv, vagy éppen
a műugrómedence a helyszín. Vagyis a felzárkózási lehetőséget
abban látom, ha az úgymond gyengék rendszeresen
megmérkőzhetnek a jó csapatokkal. A saját szempontjából
megértem Attilát, hogy nem nagyon akar harminc nulláért
elutazni Szegedre, de meggyőződésem, hogy, mondjuk, egy
négycsapatos első osztály semmivel sem vonzana több
érdeklődést a szponzorok és a média részéről. Valóban, a
magyar női vízipóló elsősorban válogatott szinten erős, ám így
is biztos vagyok benne, hogy az olasz bajnoksággal felveszi a
versenyt az itthoni.” Valahol mindenkinek igaza van,
ugyanakkor Mihók Attila felvetésének mozgatórugója
mindenképpen érthető. Mert tényleg nem igazán egészséges, hogy
az öt forduló alatt 37 gólt termelő Kisteleki Dóra egyedül
több találatot jegyezzen, mint hét (!) csapat (persze
külön-külön) a mezőnyben. A fokozatos gyógyulás pedig
mindenkinek, legfőképpen a női pólónak hasznára válna.
|