„Ez volt a hatodik világversenyünk így együtt, az ötödik döntônk és a harmadik diadalunk” (Fotó: Németh Ferenc)

Ebben a hallatlanul erős mezőnyben hat meccsből ötöt megnyert, és csak egyet veszített el a magyar válogatott, amely nemcsak egyszerűen megszerezte az áhított olimpiai kvótát, hanem hazavihette az első helyezettnek járó trófeát is.
– Az indulás előtt azt szerette volna látni, hogy a csapat jobban akarjon Athénba utazni, mint maga a szövetségi kapitány. Megfeleltek-e a játékosok az igényeinek? – kérdeztük Faragó Tamás szakvezetőt.
– Egyértelműen! A kiválóra sikerült tízhetes felkészülés alatt már éreztem a belső erőt és az ebből fakadó jó hangulatot a csapaton, ami nélkülözhetetlen a kiemelkedő szerepléshez. Imperiában az is kiderült, hogy fizikailag is hihetetlenül jó állapotban vannak a lányok, igaz, e tekintetben az egész női póló sokat fejlődött. Az úszásmenynyiség már-már többnek tűnik, mint egy férfimeccsen, rengeteg a lefordulás.
– Elsősorban miben rejlett a csapat ereje?
– Abban, hogy bárkit, bármikor képesek voltunk helyettesíteni. Miután régóta adott keretből válogathatok, úgy próbáltam meg új lehetőségeket nyitni, hogy borítottam a rendszert, s egyes játékosokat a korábban megszokottól eltérő poszton is szerepeltettem.
– Az eredmény önt igazolta.
– Valóban, de azt tudjuk, hogy az edzőnek mindig csak akkor van igaza, ha nyer a csapata…
– A játékosoknak pedig magukénak kellene vallaniuk a szakvezető elképzeléseit. Ezúttal így történt?
– Nemhiába adtam ki a jelszót a felkészülés elején, miszerint a férfias vízilabdára kell törekednünk, mi nem a nőktől, hanem a férfiválogatottól akarunk tanulni. Az egész tornán tökéletes volt a védekezésünk, de leginkább az oroszok elleni elődöntőben és az olaszokkal vívott fináléban mutattuk meg, miért is dolgoztunk. Külön kiemelném az emberhátrányos védekezésünket, amit, "hála" a bíróknak, sokat gyakoroltunk a selejtező találkozóin. A centerjáték a gyengénk, kevés tipikus centergólt lőttünk, és kevés kiállítást szereztünk.
– Szokott-e kiemelni bárkit is a tornák után?
– Nem jellemző, de most szeretném megemlíteni Sós Ildikó kapusteljesítményét, és a csapatkapitány, Stieber Mercedes összefogott, tökéletes játékát. Kettejük produkciója úgy általában döntően befolyásolja a csapat teljesítményét.
– Mit szól ahhoz, hogy aránytalanul kevés fórral gazdálkodhattunk?
– Csak annyit, hogy ennek ismeretében még nagyobb bravúr, amit véghezvittünk. Itt szeretném megköszönni Martin György elnök úrnak, hogy kérésemre velünk tartott Imperiába, s leült a kispadra. Ezzel is sugalltuk, hogy a női vízilabda érdekeit is érvényre szeretnénk juttatni, s meglehet, az elnök úr távollétében még rosszabbul állt volna a szénánk a bíróknál.
– Az természetes, hogy ön végig hajtotta a csapatot, és osztotta az utasításokat, ugyanakkor a mecscsek után rögtön nyoma veszett. Ez valamiféle szokás?
– Azért hagyom ott az uszodát, mert hátha többet beszélnék a kelleténél, meg aztán a meccsek után közvetlenül nem biztos, hogy pontosak lennének a meglátásaim. Más edzők ott forgolódnak, mutogatják magukat, én inkább eljövök, s már el is felejtem a mérkőzést. Különben is, nekünk, trénereknek mellékszerep jut a FINA-rendezvényeken, hiszen a szövetségi kapitányok nem kapnak érmeket, ellentétben a LEN-eseményekkel.
– A vasárnapi döntő után is elviharzott a szállodába. Milyen gondolatok forogtak a fejében?
– Jóleső érzés volt, hogy megint megcsináltuk. Németesen szólva, wir haben es geschafft, azaz megoldottuk. Ez volt a hatodik világversenyünk így együtt, az ötödik döntőnk és a harmadik diadalunk. De ez már a múlt, és csak a jövő van.
– A jövő pedig az olimpia, amelyre – mint azt hangoztatta – az aranyért mennek.
– Nagyképűnek tűnhet, de ez a természetes. Az már kevésbé, ahogy beosztották a csapatokat a két csoportba. Előzőleg azt sem közölték, ki kivel lesz egy kalapban, aztán érdekes volt, ahogy ott, az uszodában, az ünnepélyes eredményhirdetés utáni szétszórt hangulatban nekiálltak sorsolni. Már csak az a megdöbbentő, hogy a mi csoportunkban található a tavalyi világbajnokság első, harmadik, negyedik és ötödik helyezettje, míg az A-csoportban a második, hetedik, kilencedik és tizenharmadik helyezett. Röhej, hogy az olaszok centere, Malato húzta ki, hogy ki melyik csoportba kerül. A gátlástalanság csimborasszója volt a ceremónia.
– Nem foghatjuk meg a jó oldaláról, hogy a mi csoportunk tagjainak könnyebb dolguk lesz a keresztjátékban vagy az elődöntőben?
– Úgy mondanám, hogy kínunkban keressük a beosztás jó oldalát. Szeretném tudatni, hogy a mi kvartettünkben kizárólag élethalálmeccseket rendeznek, míg a vébé-második olaszok besétálnak az elődöntőbe, keresztjáték nélkül. Aztán az is furcsa, hogy az olasz Lonzi mellett iráni, kazah és argentin delegátus dolgozott Imperiában. De még nem is ez a legnagyobb baj, nem is a sorsolás és a bírók tevékenysége, hanem az, hogy mindezek a körülmények már-már természetesek nekünk, már-már elfogadtuk őket.