Keresztapa nem mehet az olimpiára
Az FBI és az orosz rendőrség aktái szerint maffiózó az üzbég sportvezető
Az ausztrál hatóságok megtagadták a belépést két, az
olimpiára érkező hivatalos személytől. Egyikük, az üzbég Gafur Rahimov,
állítólagos maffiakapcsolatai miatt nem utazhat Sydneybe. Rahimov tagja
Üzbegisztán olimpiai bizottságának, továbbá az Ázsiai Olimpiai Tanács
alelnöke, valamint a Nemzetközi Amatőr Ökölvívó-szövetség (AIBA) egyik
vezetője. A másik sportvezető a hongkongi Carl Ching, aki országa olimpiai
küldöttsége tagjának mondta magát, de nem szerepel a hongkongi olimpiai
bizottság által a szervezőbizottságnak megküldött névsorban. A
bevándorlási hivatal hivatalosan nem indokolta döntését.
A NOB ugyanakkor magyarázatot követel az intézkedéssel
kapcsolatban az ausztrál kormánytól, mert a nemzetközi szervezet és a
rendező város közötti megállapodás értelmében azoknak, akik olimpiai
akkreditációval rendelkeznek, automatikusan kötelesek az ausztrál
hatóságok beutazó vízumot biztosítani.
Az azonnal nyilatkozó John Howard miniszterelnök szerint
az intézkedés egyáltalán nem ütközik a rendező ország által a NOB iránt
vállalt kötelezettségekbe, és azt szolgálja, hogy az olimpia
szellemiségével összhangban védjék a játékokon résztvevőket, valamint
Ausztrália népét.
Az intézkedés utáni első órákban még Francois Carrard, a
NOB igazgatója és Philip Ruddock, Ausztrália bevándorlásügyi minisztere is
úgy nyilatkozott, hogy nem árulta el a két sportvezető nevét, de még
nemzetiségüket sem. Később azután Dick Pund, a NOB alelnöke bejelentette,
hogy Gafur Rahimovtól, az Üzbég Olimpiai Bizottság tagjától, több
nemzetközi sportszervezet tisztségviselőjétől tagadták meg a beutazás
lehetőségét.
Az intézkedés előzménye, hogy az ausztrálok az FBI-tól,
illetve az orosz rendőrségtől olyan aktákat kaptak, amelyek szerint
Rahimov az üzbegisztáni szervezett bűnözés egyik feje.
Rahimov a legutóbbi két napban az üzbég küldöttség
második tagja, akit "lekapcsoltak" az ausztrál hatóságok. Csütörtökön
megtagadták egy edzőtől a beutazás lehetőségét, akinek a táskájában olyan
növekedést serkentő hormonkészítményeket találtak, amelyek szerepelnek a
doppinglistán.
Gafur Rahimovval egy egész fejezet foglalkozik a NOB-ot
minden lehetséges alkalommal bíráló brit újságíró, Andrew Jennings "The
Great Olympic Swindle" (A Nagy Olimpiai Csalás) című könyvében. Az
ausztrál lapok által folytatásos sorozatban közölt mű citálta a
tekintélyes brit Observer cikkét, amely Rahimovot "a taskenti
keresztapának", az ország heroinkereskedelme meghatározó figurájának, a
szervezett bűnözés fejének nevezi.
Jennings könyve megemlíti, hogy a kábítószerrel különösen
fertőzött Miami FBI-irodája már 1995-ben aktát nyitott Rahimovról, mint az
oroszországi szervezett bűnözés egyik főalakjáról, a szerveződő "keleti
maffia" kulcsfigurájáról.
Az ausztrálok információi szerint Rahimov dosszié van
Moszkvában is a gazdasági bűnözés elleni hivatal központjában. A moszkvai
akták szerint "Gafur Rahimov az üzbég szervezett bűnözés egyik
legismertebb vezetője, akinek a szakterülete a kábítószer terítése a
közép-ázsiai országokba".
A felsorolásnak ezzel még nincs vége, Rahimovot a párizsi
székhelyű nemzetközi kábítószerellenes szervezet, a Geopolitical Drugs
Watch 1997-es jelentése is a három üzbég "keresztapa" egyikeként, a világ
legismertebb dílerei között említi.
Andrew Jennings könyve szerint Gafur Rahimov 1998-ban az
üzbég olimpiai delegáció tagjaként járt Lausanne-ban, a NOB
főhadiszállásán
Színes Sport 2000.09.09.