Nem az aranyérmek száma minősíti a magyar sportolók szereplését
Olimpia előtti beszélgetés Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszterrel
+ Melyik olimpiára tud visszatekinteni személyes emlékei
alapján?
- A montrealira. Gyerekként a televízió előtt ülve
követtem figyelemmel a versenyeket. Emlékszem, Németh Miklós hatalmas
dobására, Tordasi Ildikó szenzációs győzelmére, meg arra, nekünk akkor még
mennyire szokatlan volt, hogy a televízió képernyőjére
Schwarzenbergerként, azaz eredeti családnevén írták ki, aztán emlékszem
Magyar Zoltán "lovasbravúrjára", és a vízilabdázók diadalmenetére. Kedves
volt, ahogy a kanadaiak zászlókat gyártottak, például, Faragó Tamás
kedvéért, Go, go, Farago.
+ Az akkori négy aranyéremmel most Sydneyben is elégedett
lenne?
- Határozott nemmel felelhetek. Úgy tartom, hogy ha nem
szerez öt aranyérmet a magyar küldöttség, a szereplés kudarcnak
minősíthető. Öt-hat elsőség esetében jónak, e fölött kitűnőnek értékelném.
Azért azt rögtön hadd tegyem hozzá, hogy ez csak az általánosabb, ha úgy
tetszik, a populárisabb értékelés. Távol áll ugyanis tőlem, hogy csak az
aranyak száma alapján minősítsem a magyar sportolók szereplését.
+ Ugyanakkor tagadhatatlan, jellemző ránk, magyarokra,
hogy aranyfóbiásak vagyunk. Könnyedén felsoroljuk az előző játékok
aranyérmeseit, de az ezüstöt és a bronzot nyerőkre alig-alig
emlékezünk.
- Holott az ő sportteljesítményük előtt is kalapot kell
emelni! Tény, hogy mi, magyarok, nem becsüljük meg kellőképpen az ezüst-
és bronzérmeket. Azt is mondhatnám, leginkább a keserédes ezüstérmekre
emlékezünk. Hogy Földi Imre, vagy Polyák Imre hányszor majdnem nyert, hogy
Zsivótzky Gyula éppen csak lemaradt az aranyról 1964-ben, hogy Gyarmati
Andrea milyen szomorú volt Münchenben. S alig emlékezünk az olyanfajta
bravúrezüstökre, mint a Güttler Karcsié volt Szöulban. Vagy arra, hogy
milyen fantasztikus sportteljesítmény volt Martinek Jánosé, aki nyolc
évvel a szöuli duplázása után Atlantában nyert még egy egyéni bronzot. Nem
gondolom, hogy egy csapásra meg tudjuk változtatni ezt a szemléletet. Hogy
a szurkoló számára ugyanolyan értéke lesz egy futószámban kiharcolt akár
középdöntős helyezésnek, mint egy éremnek. Én például Atlanta után az
egyik legnagyobb sportteljesítménynek Kovács Dusán tizenegyedik helyét
tartottam 400 gáton. Ami nem azt jelenti, hogy a nála jobb helyezést
elérőket ne értékeltem volna, csak azt akartam mondani ezzel, hogy egy
olyan sportágban, amelyben körülbelül kétszáz ország versenyzői indulnak,
az elit közelébe kerülni is parádés teljesítmény.
+ Valószínűsíthető, hogy a szerencsére nagy létszámú
magyar sportolói küldöttség valamennyi tagja nem fog helyezést elérni. Mi
a hivatalos elvárás a versenyzőkkel szemben?
- Hivatalos elvárásról nem beszélnék, inkább azt mondom,
hogy mindenkivel elégedett leszek, aki becsületesen helytáll, aki -
mérhető sportágban - élete legjobb eredményét produkálja. Függetlenül
attól, hogy azzal hányadik helyezést ér el.
+ Lapunkban az elmúlt hetekben bemutattuk a sportéletben
legfontosabb nemzetek csapatait, s ezekből az összeállításokból kiderült,
hogy - Ukrajnát kivéve - a környező országok mindegyike a miénknél kisebb
sportolói delegációval utazott Sydneybe. Még a lélekszámban nagyobb
államokból is. Mi ennek az oka?
- Ha röviden és a választ leegyszerűsítve szeretnék
felelni, azt mondom, azért, mert a magyar sport mindegyiknél erősebb. De
ez csak a tények egyik része, hiszen a létszámokat éppúgy befolyásolhatták
pénzügyi problémák, mint szakmai koncepciók. Mi az elmúlt esztendőkben azt
az utat követtük, hogy a sport szó szerinti szakmai irányítását
visszaadtuk a Magyar Olimpiai Bizottságnak, minekutána elfogadtuk a MOB
válogatási elveit, s javaslatát a csapat összetételére. Szerintem az a
helyes, ha sportszakmai kérdésekben nem a hivatalnokok döntenek, korábban
sem értettem, miért kellene bizonyos edzéselméleti, vagy egyéb,
kifejezetten sportszakmai kérdéseket a sporthivatalban egyeztetni. Az
Ifjúsági és Sportminisztérium támogatta mindazoknak a kiutazását, akik a
Nemzetközi Olimpiai Bizottság, az egyes sportági világszövetségek, illetve
a MOB néha kifejezetten szigorú kritériumrendszerében elérték az olimpiai
szerepléshez megjelölt szintet.
+ Ebben az értelemben mekkora állami szerepvállalásról
beszélhetünk?
- Az elmúlt időszakban voltak, akik azt szerették
hangoztatni, hogy az állam kivonult a látványsportból, sőt, akadtak
olyanok is, akik odáig mentek el, hogy az állam magára hagyta a magyar
élsportot. Ez nyilvánvaló butaság, hiszen a számok nyelvén könnyen
igazolható, reálértékében sohasem volt még ilyen nagy léptékű az olimpiai
felkészülés támogatása, mint éppen most. Ugyanakkor azt is vallom - most
is, szinte csak órákkal az olimpia megnyitója előtt -, hogy abban az
értelemben nem szabad olimpiacentrikusnak lenni, hogy azt gondoljuk, a
magyar sport értékelését leginkább az határozza meg, hány érmet, vagy
éppen hány aranyérmet nyerünk Sydneyben. Szeretném azonban hozzátenni,
nagyon pontosan tisztában vagyok az állami szerepvállalás fontosságával.
Különböző mértékben és formában, de Skandináviától Portugáliáig az állam
minden jelentős sportkultúrával rendelkező európai országban jelentős
támogatást nyújt.
+ Mennyire függ az egyes sportágak jövőbeni anyagi léte
az elkövetkező szűk három héttől?
- Bizonyos értelemben semennyire. Ugyanis a már
elkészült, illetve megtárgyalásra és elfogadásra az Országgyűlés elé
terjesztett új sporttörvény-javaslat alapján normatív alapon működne az
elosztás. Ilyen értelmű plusz terhet nem kell egyetlen sportolónak sem
cipelnie a vállain. Ugyanakkor kilencvenkilenc elején, az olimpiai
műhelytámogatások odaítélése után az adott öt sportágnak feltételül
szabtuk egy terv elkészítését. Ebben meghatározták, hogy a támogatás
felhasználása esetén milyen eredményekre számíthatunk. Ezt számon kérjük,
de még egyszer hangsúlyozom, itt nem elvárásokról, hanem az adott
szakszövetség vállalásáról volt szó.
+ Az elmúlt napok eseményei közé tartozott néhány
dopping-, illetve doppinggyanús eset. Több mint kéttucatnyi kínai nevét
húzták ki az olimpiai csapat listájáról, lebukott egy tajvani
súlyemelőbajnoknő, s az IAAF két évre eltiltott két magyar atlétát is. A
dopping újra központi kérdés lett. Nem tart attól, hogy Sydneyben esetleg
valamelyik magyar sportoló is fennakad a rostán?
- Természetesen egyetlen sportolónkról sem feltételezem,
hogy meg nem engedett szerekkel élt volna. Ha mégis megtette, s
rajtaveszt, a legkevesebb, amit mondhatok, hogy szégyellje magát. Ritkán
szoktam ilyen, az érzelmekre apelláló kifejezést használni, de szégyellje
magát. Nem elsősorban önmaga, hanem az országa, a hazája miatt. Nem
hiszem, hogy túlzok, ha azt mondom, hogy adott esetben egy olimpiai
bronzérmes neve nem fogja bejárni a világsajtót. Ha viszont valaki 68.
helyezettként megbukik a doppingolás miatt, a lapok címlapjára kerül majd.
S nem feltétlenül "egyéni versenyzőként", az országára, az egész olimpiai
küldöttségére vet majd rossz fényt a tette. Ami a szankciókat illeti, a
bűnös a lehető legsúlyosabb büntetésre számítson! Erkölcsi, anyagi
tekintetben egyaránt. Sőt, miután a doppingolás bizonyos formáit, bizonyos
doppingszerek forgalmazását a magyar Büntetőtörvénykönyv is szankcionálja,
még lehet, hogy büntetőjogi felelősségre vonás is vár majd az illetőre. De
hadd ismételjem meg: én egyetlen magyar sportolóról sem feltételezem, hogy
tiltott eszközökkel élt volna.
+ Ha mégis megtette valaki, jobb, ha még a versenye előtt
"megsérül"?
- Jobb.
+ Miniszter úrnak ez lesz az első, a helyszínen
végignézett olimpiája?
- Igen. S bevallom, már alig várom, hogy elkezdődjék. Már
korábban elkészült a szinte percre beosztott programom, amelynek
természetesen akadnak munkával töltendő időszakai is. A legtöbb ország
sportminisztere eljön Sydneybe, többükkel tárgyalni fogok. Már csak a
költségkímélés miatt is érdemes kihasználni ezeket a lehetőségeket.
Ugyanakkor eleget kell tennem néhány protokolláris kötelezettségemnek is,
végiglátogatom a környező országok olimpiai házait. S a szívem szerint
minél többször és többet szurkoló leszek. A versenyzők már tudják,
kereplővel fogok drukkolni. Speciális magyar "hangszer", speciális
hanggal. Könnyű lesz azonosítani. Az a tervem, hogy - bár néhány szám
esetében ütközik a program - a lehető legtöbb helyen ott legyek, ahol
magyarok szerepelnek. Nemcsak az esélyesek versenyén, hanem minél
többükén. Meg akarom nézni a szörfösöket, a műúszólányokat, s még
sorolhatnám. Mindemellett kíváncsi vagyok az amerikai kosárlabdázókra, az
atlétikai versenyekre, szívesen nézek majd futballt, s szeretnék megnézni
jó pár olyan sporteseményt, amelyet először láthatok majd telt ház, sok
néző előtt. Érdekel - a sportélményen túl - ezeknek a hangulata is.
+ Vannak kedvencei? Vannak olyan sportolók, akiknek a
versenyeit mindenképpen meg akarja nézni?
- Nagyon fogok szurkolni minden honfitársunknak, de nem
tagadom, akadnak, akiknek különösen szurkolok majd. Ilyen Mincza Ildi,
Gécsek Tibi, Csollány Szilveszter, aki az újrakezdés gyötrelmeit leküzdve
újra a világelitbe verekedte magát, aztán Vereckei Ákos, akit én a
legbiztosabb aranyesélyesnek tippelek - ez a titulus terhet rakhatna Ákos
vállára, de az ő lelki alkata, kiváló versenyzői tulajdonságai miatt
inkább hajtóerőt jelent a számára - és nem utolsósorban a két csapat. A
női kézilabda-válogatott és a pólósoké.
+ A barcelonai olimpia első hetében potyogtak a magyar
aranyak, ezért is volt már kicsit görcsös a hangulat Atlantában, amikor
nehezen indult be az éremgyűjtés. Ha a mostani programot nézzük, inkább az
utolsó napokban várhatóak a sikerek. Nem tart attól, hogy ez kedvezőtlenül
befolyásolja a csapat hangulatát?
- Nem, mert a mostani küldöttségből sok sportolónk már
Atlantában is olimpikon volt, átéltek hasonló helyzetet, s ezért jobban
fel tudtak most lelkileg készülni rá. Ugyanakkor az is tény, hogy nehéz
megtippelni, mi hogyan alakul majd, hiszen a programot nézve majdŐ minden
napra jut egy-egy magyar éremvárományos. Ha a párbajtőrvívó Kovács Ivánnak
például kijön a lépés, már az első versenynapon sikert ünnepelhetünk, s
oldódik az említett feszültség. Szeretném azt is hangsúlyozni, hogy nagy a
sajtó, a média felelőssége is. Azt kérem mindenkitől, hogy bátran és
határozottan kritizáljon, ha szükségét érzi, de lehetőleg október elseje
után. Ne ragadjon ki részleteket, ne kezdje el előre temetni a magyar
csapatot! Az újságíró is szurkol - ez természetes, ezt tesszük majd
valamennyien -, de ha már véleményt formál, érezze a felelősségét. Aki
sportolt valaha, az tudja, milyen fontos a jó lelki állapot a versenyeken.
Főleg az olimpián. És az optimális lelki állapotot sokszor még csak nem is
sejtett apróságok veszélyeztethetik.
Dénes Tamás, Színes Sport 2000.09.14.