FONTOS


 

Nem az aranyérmek száma minősíti a magyar sportolók szereplését
Olimpia előtti beszélgetés Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszterrel

+ Melyik olimpiára tud visszatekinteni személyes emlékei alapján?

- A montrealira. Gyerekként a televízió előtt ülve követtem figyelemmel a versenyeket. Emlékszem, Németh Miklós hatalmas dobására, Tordasi Ildikó szenzációs győzelmére, meg arra, nekünk akkor még mennyire szokatlan volt, hogy a televízió képernyőjére Schwarzenbergerként, azaz eredeti családnevén írták ki, aztán emlékszem Magyar Zoltán "lovasbravúrjára", és a vízilabdázók diadalmenetére. Kedves volt, ahogy a kanadaiak zászlókat gyártottak, például, Faragó Tamás kedvéért, Go, go, Farago.

+ Az akkori négy aranyéremmel most Sydneyben is elégedett lenne?

- Határozott nemmel felelhetek. Úgy tartom, hogy ha nem szerez öt aranyérmet a magyar küldöttség, a szereplés kudarcnak minősíthető. Öt-hat elsőség esetében jónak, e fölött kitűnőnek értékelném. Azért azt rögtön hadd tegyem hozzá, hogy ez csak az általánosabb, ha úgy tetszik, a populárisabb értékelés. Távol áll ugyanis tőlem, hogy csak az aranyak száma alapján minősítsem a magyar sportolók szereplését.

+ Ugyanakkor tagadhatatlan, jellemző ránk, magyarokra, hogy aranyfóbiásak vagyunk. Könnyedén felsoroljuk az előző játékok aranyérmeseit, de az ezüstöt és a bronzot nyerőkre alig-alig emlékezünk.

- Holott az ő sportteljesítményük előtt is kalapot kell emelni! Tény, hogy mi, magyarok, nem becsüljük meg kellőképpen az ezüst- és bronzérmeket. Azt is mondhatnám, leginkább a keserédes ezüstérmekre emlékezünk. Hogy Földi Imre, vagy Polyák Imre hányszor majdnem nyert, hogy Zsivótzky Gyula éppen csak lemaradt az aranyról 1964-ben, hogy Gyarmati Andrea milyen szomorú volt Münchenben. S alig emlékezünk az olyanfajta bravúrezüstökre, mint a Güttler Karcsié volt Szöulban. Vagy arra, hogy milyen fantasztikus sportteljesítmény volt Martinek Jánosé, aki nyolc évvel a szöuli duplázása után Atlantában nyert még egy egyéni bronzot. Nem gondolom, hogy egy csapásra meg tudjuk változtatni ezt a szemléletet. Hogy a szurkoló számára ugyanolyan értéke lesz egy futószámban kiharcolt akár középdöntős helyezésnek, mint egy éremnek. Én például Atlanta után az egyik legnagyobb sportteljesítménynek Kovács Dusán tizenegyedik helyét tartottam 400 gáton. Ami nem azt jelenti, hogy a nála jobb helyezést elérőket ne értékeltem volna, csak azt akartam mondani ezzel, hogy egy olyan sportágban, amelyben körülbelül kétszáz ország versenyzői indulnak, az elit közelébe kerülni is parádés teljesítmény.

+ Valószínűsíthető, hogy a szerencsére nagy létszámú magyar sportolói küldöttség valamennyi tagja nem fog helyezést elérni. Mi a hivatalos elvárás a versenyzőkkel szemben?

- Hivatalos elvárásról nem beszélnék, inkább azt mondom, hogy mindenkivel elégedett leszek, aki becsületesen helytáll, aki - mérhető sportágban - élete legjobb eredményét produkálja. Függetlenül attól, hogy azzal hányadik helyezést ér el.

+ Lapunkban az elmúlt hetekben bemutattuk a sportéletben legfontosabb nemzetek csapatait, s ezekből az összeállításokból kiderült, hogy - Ukrajnát kivéve - a környező országok mindegyike a miénknél kisebb sportolói delegációval utazott Sydneybe. Még a lélekszámban nagyobb államokból is. Mi ennek az oka?

- Ha röviden és a választ leegyszerűsítve szeretnék felelni, azt mondom, azért, mert a magyar sport mindegyiknél erősebb. De ez csak a tények egyik része, hiszen a létszámokat éppúgy befolyásolhatták pénzügyi problémák, mint szakmai koncepciók. Mi az elmúlt esztendőkben azt az utat követtük, hogy a sport szó szerinti szakmai irányítását visszaadtuk a Magyar Olimpiai Bizottságnak, minekutána elfogadtuk a MOB válogatási elveit, s javaslatát a csapat összetételére. Szerintem az a helyes, ha sportszakmai kérdésekben nem a hivatalnokok döntenek, korábban sem értettem, miért kellene bizonyos edzéselméleti, vagy egyéb, kifejezetten sportszakmai kérdéseket a sporthivatalban egyeztetni. Az Ifjúsági és Sportminisztérium támogatta mindazoknak a kiutazását, akik a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, az egyes sportági világszövetségek, illetve a MOB néha kifejezetten szigorú kritériumrendszerében elérték az olimpiai szerepléshez megjelölt szintet.

+ Ebben az értelemben mekkora állami szerepvállalásról beszélhetünk?

- Az elmúlt időszakban voltak, akik azt szerették hangoztatni, hogy az állam kivonult a látványsportból, sőt, akadtak olyanok is, akik odáig mentek el, hogy az állam magára hagyta a magyar élsportot. Ez nyilvánvaló butaság, hiszen a számok nyelvén könnyen igazolható, reálértékében sohasem volt még ilyen nagy léptékű az olimpiai felkészülés támogatása, mint éppen most. Ugyanakkor azt is vallom - most is, szinte csak órákkal az olimpia megnyitója előtt -, hogy abban az értelemben nem szabad olimpiacentrikusnak lenni, hogy azt gondoljuk, a magyar sport értékelését leginkább az határozza meg, hány érmet, vagy éppen hány aranyérmet nyerünk Sydneyben. Szeretném azonban hozzátenni, nagyon pontosan tisztában vagyok az állami szerepvállalás fontosságával. Különböző mértékben és formában, de Skandináviától Portugáliáig az állam minden jelentős sportkultúrával rendelkező európai országban jelentős támogatást nyújt.

+ Mennyire függ az egyes sportágak jövőbeni anyagi léte az elkövetkező szűk három héttől?

- Bizonyos értelemben semennyire. Ugyanis a már elkészült, illetve megtárgyalásra és elfogadásra az Országgyűlés elé terjesztett új sporttörvény-javaslat alapján normatív alapon működne az elosztás. Ilyen értelmű plusz terhet nem kell egyetlen sportolónak sem cipelnie a vállain. Ugyanakkor kilencvenkilenc elején, az olimpiai műhelytámogatások odaítélése után az adott öt sportágnak feltételül szabtuk egy terv elkészítését. Ebben meghatározták, hogy a támogatás felhasználása esetén milyen eredményekre számíthatunk. Ezt számon kérjük, de még egyszer hangsúlyozom, itt nem elvárásokról, hanem az adott szakszövetség vállalásáról volt szó.

+ Az elmúlt napok eseményei közé tartozott néhány dopping-, illetve doppinggyanús eset. Több mint kéttucatnyi kínai nevét húzták ki az olimpiai csapat listájáról, lebukott egy tajvani súlyemelőbajnoknő, s az IAAF két évre eltiltott két magyar atlétát is. A dopping újra központi kérdés lett. Nem tart attól, hogy Sydneyben esetleg valamelyik magyar sportoló is fennakad a rostán?

- Természetesen egyetlen sportolónkról sem feltételezem, hogy meg nem engedett szerekkel élt volna. Ha mégis megtette, s rajtaveszt, a legkevesebb, amit mondhatok, hogy szégyellje magát. Ritkán szoktam ilyen, az érzelmekre apelláló kifejezést használni, de szégyellje magát. Nem elsősorban önmaga, hanem az országa, a hazája miatt. Nem hiszem, hogy túlzok, ha azt mondom, hogy adott esetben egy olimpiai bronzérmes neve nem fogja bejárni a világsajtót. Ha viszont valaki 68. helyezettként megbukik a doppingolás miatt, a lapok címlapjára kerül majd. S nem feltétlenül "egyéni versenyzőként", az országára, az egész olimpiai küldöttségére vet majd rossz fényt a tette. Ami a szankciókat illeti, a bűnös a lehető legsúlyosabb büntetésre számítson! Erkölcsi, anyagi tekintetben egyaránt. Sőt, miután a doppingolás bizonyos formáit, bizonyos doppingszerek forgalmazását a magyar Büntetőtörvénykönyv is szankcionálja, még lehet, hogy büntetőjogi felelősségre vonás is vár majd az illetőre. De hadd ismételjem meg: én egyetlen magyar sportolóról sem feltételezem, hogy tiltott eszközökkel élt volna.

+ Ha mégis megtette valaki, jobb, ha még a versenye előtt "megsérül"?

- Jobb.

+ Miniszter úrnak ez lesz az első, a helyszínen végignézett olimpiája?

- Igen. S bevallom, már alig várom, hogy elkezdődjék. Már korábban elkészült a szinte percre beosztott programom, amelynek természetesen akadnak munkával töltendő időszakai is. A legtöbb ország sportminisztere eljön Sydneybe, többükkel tárgyalni fogok. Már csak a költségkímélés miatt is érdemes kihasználni ezeket a lehetőségeket. Ugyanakkor eleget kell tennem néhány protokolláris kötelezettségemnek is, végiglátogatom a környező országok olimpiai házait. S a szívem szerint minél többször és többet szurkoló leszek. A versenyzők már tudják, kereplővel fogok drukkolni. Speciális magyar "hangszer", speciális hanggal. Könnyű lesz azonosítani. Az a tervem, hogy - bár néhány szám esetében ütközik a program - a lehető legtöbb helyen ott legyek, ahol magyarok szerepelnek. Nemcsak az esélyesek versenyén, hanem minél többükén. Meg akarom nézni a szörfösöket, a műúszólányokat, s még sorolhatnám. Mindemellett kíváncsi vagyok az amerikai kosárlabdázókra, az atlétikai versenyekre, szívesen nézek majd futballt, s szeretnék megnézni jó pár olyan sporteseményt, amelyet először láthatok majd telt ház, sok néző előtt. Érdekel - a sportélményen túl - ezeknek a hangulata is.

+ Vannak kedvencei? Vannak olyan sportolók, akiknek a versenyeit mindenképpen meg akarja nézni?

- Nagyon fogok szurkolni minden honfitársunknak, de nem tagadom, akadnak, akiknek különösen szurkolok majd. Ilyen Mincza Ildi, Gécsek Tibi, Csollány Szilveszter, aki az újrakezdés gyötrelmeit leküzdve újra a világelitbe verekedte magát, aztán Vereckei Ákos, akit én a legbiztosabb aranyesélyesnek tippelek - ez a titulus terhet rakhatna Ákos vállára, de az ő lelki alkata, kiváló versenyzői tulajdonságai miatt inkább hajtóerőt jelent a számára - és nem utolsósorban a két csapat. A női kézilabda-válogatott és a pólósoké.

+ A barcelonai olimpia első hetében potyogtak a magyar aranyak, ezért is volt már kicsit görcsös a hangulat Atlantában, amikor nehezen indult be az éremgyűjtés. Ha a mostani programot nézzük, inkább az utolsó napokban várhatóak a sikerek. Nem tart attól, hogy ez kedvezőtlenül befolyásolja a csapat hangulatát?

- Nem, mert a mostani küldöttségből sok sportolónk már Atlantában is olimpikon volt, átéltek hasonló helyzetet, s ezért jobban fel tudtak most lelkileg készülni rá. Ugyanakkor az is tény, hogy nehéz megtippelni, mi hogyan alakul majd, hiszen a programot nézve majdŐ minden napra jut egy-egy magyar éremvárományos. Ha a párbajtőrvívó Kovács Ivánnak például kijön a lépés, már az első versenynapon sikert ünnepelhetünk, s oldódik az említett feszültség. Szeretném azt is hangsúlyozni, hogy nagy a sajtó, a média felelőssége is. Azt kérem mindenkitől, hogy bátran és határozottan kritizáljon, ha szükségét érzi, de lehetőleg október elseje után. Ne ragadjon ki részleteket, ne kezdje el előre temetni a magyar csapatot! Az újságíró is szurkol - ez természetes, ezt tesszük majd valamennyien -, de ha már véleményt formál, érezze a felelősségét. Aki sportolt valaha, az tudja, milyen fontos a jó lelki állapot a versenyeken. Főleg az olimpián. És az optimális lelki állapotot sokszor még csak nem is sejtett apróságok veszélyeztethetik.

Dénes Tamás, Színes Sport 2000.09.14.



SYDNEY.2000

CIKKEK
KÉPEK

  

 
LINKEK

  SYDNEY 2000