FONTOS


 

Aján Tamás NOB-tag lett
Thomas Bachot választották alelnöknek

Aján Tamás a NOB tagja - közölte szerda délután helyi idő szerint fél 6-kor Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke. A NOB Sydneyben tartott 111. ülése szerdán személyi kérdések eldöntésével ért véget, ennek során bővítették a testületet 14 taggal, köztük a nemzetközi tekintélynek örvendő magyar sportvezetővel, aki a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség és a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára.

A nemzetközi ötkarikás mozgalmat irányító szervezetnek 127 tagja lett, s Magyarország azon kevesek közé tartozik, amelynek két sportdiplomatája - Schmitt Pál MOB-elnök után mostantól Aján Tamás is - az olimpizmus legfőbb testületének tagja

A NOB ülésén a leköszönő kanadai Dick Pound helyett négy évre Thomas Bachot választották meg a szervezet alelnökének. A német sportdiplomata döntő többséggel (64:32) múlta felül a japán Csiharu Igaját. A 46 éves Bach, aki gazdasági jogász, vívásban aranyérmet szerzett az 1976-os olimpián, és 1991 óta tagja a NOB-nak. Részt vesz a jogi és marketingbizottság munkájában, szerepet vállalt két kandidáló város pályázatának értékelésében, és ő a Nemzetközi Sportdöntőbíróság (TAS) legfelsőbb bírája is.

Bach a NOB harmadik német alelnöke. Willi Daume 1972-től 1976-ig, Berthold Beitz 1984-től 1988-ig töltötte be a magas tisztséget.

A NOB-végrehajtó bizottságának létszáma tizenötre emelkedett; elnök: Juan Antonio Samaranch (Spanyolország), alelnökök: Anita DeFrantz (Egyesült Államok), Kéba Mbaye (Szenegál), Kevan Gosper (Ausztrália), Thomas Bach (Németország); tagok: Kim Un Jong (Dél-Korea), Marc Hodler (Svájc), Jacques Rogge (Belgium), Ho Csen-liang (Kína), Gunilla Lindberg (Svédország), Franco Carraro (Olaszország), Mario Vázquez Rana (Mexikó), Denis Oswald (Svájc).

Az új NOB-tagok; a sportági szakszövetségek képviselői: Aján Tamás (Magyarország, a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség főtitkára), Rubén Acosta (Mexikó, a Nemzetközi Röplabdaszövetség elnöke), Bruno Grandi (Olaszország, a Nemzetközi Tornaszövetség elnöke), Paul Henderson (Kanada, a Nemzetközi Vitorlás Szövetség elnöke), Gian Franco Kasper (Svájc, a Nemzetközi Síszövetség elnöke), Robert Steadward (Kanada, a Nemzetközi Mozgássérült Sportszövetség elnöke); a nemzeti olimpiai bizottságok képviselői: Alfrede Goyeneche (Spanyolország, elnök), Szajid Musztafa Il asemiŐlŐaba (Irán, elnök), William Hybl (Egyesült Államok, elnök), Kipchoge Keino (Kenya, elnök), Carlos Arthur Nuzman (Brazília, elnök), Lassana Palenfo (Elefántcsontpart, elnök), Henri Serandour (Franciaország, elnök), Csü Caj-csing (Kína, alelnök); tiszteletbeli tagok: Alain Danet (Franciaország), Gianni Agnelli (Olaszország), Henry Kissinger (Egyesült Államok), Kurt Furgler (Svájc), Cuszumi Josiaki (Japán).

Szeptember 30-án az olimpiai faluban 44 jelölt - köztük az olimpiai bajnok kalapácsvető Kiss Balázs - közül megválasztják a nyolctagú sportolói bizottságot.

Színes Sport 2000.09.14.



SYDNEY.2000

CIKKEK
KÉPEK

  

 
LINKEK

  SYDNEY 2000