"Olyan megnyitóval szolgáltak az ausztrálok, amilyennel illik, az ünnepség, meglehet, hosszú volt, de a legalkalmasabb arra, hogy kedvet csináljon az olimpiához. És Ausztráliához. Nekem, a természetimádónak, jó volt látni, hogy egy világváros kellős közepén az emberről és a természetről együtt mesélt a parádé. Szóval, mire végre megnyitották az olimpiát, már tudtam, hogy most is az lesz, ami korábban, azaz, ha a magyarok nem versenyeznek, akkor a házigazdáknak drukkolok majd. Az ausztrálok megérdemlik, ahogy a korábbi rendezők is megérdemelték, elvégre hatalmas tett arról gondoskodni, hogy temérdek szépet és jót, kimagaslót és világraszólót lássanak az emberek.

A szekrény mélyén egyébként megtaláltam azt a zoknit, amelyet még 1991-ben hoztam Ausztráliából. Kenguru van rajta, meg Australia felirat. Elhatároztam, hogy amikor a magyaroknak drukkolok, mindig rajtam lesz, és - ahogy az egy kabalazokninál illendő - csak a záróünnepség után mosom ki. Ezt nézzék el nekem. A zokni biztosan szerencsét hoz, elvégre kilenc éve nekünk is hatalmas sikerünk volt Perthben és Adelaide-ben a Revizorral. Istenem, Adelaide. Ahol olyan antik villamos csörömpöl le a tengerhez, mint amilyen régen az egyes, a tizenötös meg az ötvenkillences vonalán járt.

Óriási polimpia lesz ez, mindent fölülmúló. Már az első nap is. Ian Thorpe. Egyszerűen fantasztikus, sőt, több mint fantasztikus. Megnyeri a négyszázat világrekorddal, hogy aztán szinte rögtön utána világcsúcsra és aranydiadalra vezesse a váltót. A jó ég tudja, honnan volt hozzá ereje. Emlékeznek? Háromszázötvenél Garry Hall fordult elsőnek, fél testhosszal vezetett, s mégis. Huszonöt méterrel a vége előtt már befogta. Istenem, mi lesz itt még.?

Nagyon föl vagyok dobva. Azért is, mert éppen a megnyitó előtt fejeztük be Szerb Antal politikai szatírája, a VII. Olivér forgatását, esküszöm, ilyen jó stábbal még nem dolgoztam együtt. Sehol egy hangos szó, semmi veszekedés, csak az számított, hogy mindenki a lehető legtöbbet hozza ki magából. Mintha az olimpián lettünk volna. Még föl sem ocsúdtam, máris jött a megnyitó - mi kell még a boldogsághoz?

Ráadásul egy-egy olimpia rengeteg emléket előhoz. Ott van például a pályakerékpár. Néztem, néztem, de mindig el-elkalandozott a figyelmem, eszembe jutott, mennyit jártunk ki annak idején a jó öreg Millenárisra, nem ma volt, elég az hozzá, hogy - aki elmúlt már ennyi, meg annyi, az tudja, miről beszélek -, hogy én még láttam Schillerwein Pistát versenyezni.

Az emlékek miatt várom nagyon az atlétikát, nálam az a sportok sportja. Nem volt más választásom, belém nevelte Iglói Náci bácsi, ő volt a testnevelőm az Árpád gimnáziumban, nekünk pedig Iharos, Tábori és Rózsavölgyi a példaképünk. Néha az öreg bekiabált az osztályba, hogy "Gyerünk, srácok, délután a Tüzérben Tábori felvezet, Iharos meg csúcsot fut!", mi pedig rohantunk ki a Tüzér utcába, s Iharos tényleg rekordot futott. Szóval, előjönnek az emlékek, ahogy előjöttek például a péntek esti Egerszegi-filmnél is. Uram atyám, mekkora úszó.! Persze, lehet, hogy az örökös emlékezés a korral jár, mint ahogy az is, hogy nagyon drukkolok a visszatérőknek, a magyarok közül elsősorban Kőbán Ritának. A negyedik olimpiája a mostani, ez nem mindennapi.

Még nem tudom, hogyan oldom meg a hajnalig tartó tévézést, már nem kenyerem az éjszakázás. Az biztos, hogy nem szabad egyedül nézni a versenyeket, a társaság az ébrenlétben is segít, meg együtt örülni, együtt ámuldozni jobb, mint egyedül. A megnyitót egy ideig a lányommal néztem, aztán Andi fogta magát és Storczer Bea társaságában folytatta. Együtt voltak ott Szöulban, most pedig, ahogy mesélte, kirázta őket a hideg gyönyörűségükben az ünnepség láttán. Azonnal küldtek is egy SMS-üzenetet Csisztu Zsuzsinak, aki szintén ott volt a szöuli olimpián, elújságolták neki, hogy kirázza őket a hideg a látványtól. Hamarosan megjött a válasz: "Engem is, mert itt ülök a tizenharmadik sorban, és nincs valami meleg.!"

Milyen jól jött volna neki az én kabalazoknim! De azt az olimpia végég nem adom, senkinek."

Színes Sport 2000.09.17.