A befejező napon a nehézsúlyú Csősz Imre lépett a tatamira. Az tudnivaló volt, hogy rendkívül nehéz lesz a 31 éves debreceni versenyző dolga. Az ágán szerepelt ugyanis a német Eb-bronzérmes Möller, a kétszeres Európa-bajnok orosz Tmenov, a kínai vb harmadik Pan Szong, a japán világbajnok Sinohara és a kubai Sánchez. Szép névsor.

Abban bíztunk, hogy az első akadályon, az argentin Baccinón azért könnyen túljut a bercelonai olimpia bronzérmese. Nos, tévedtünk, mert akkora hideg zuhany volt a bemutakozása, hogy szinte megfáztunk. Az argentin inkább testépítő izomkolosszusra emlékeztetett, mint olimpiai résztvevőre, mégsem tudott mit kezdeni vele Csősz, aki egy jó fejjel magasabb volt a dél-amerikainál. Olyannyira nem, hogy a harmadik percben egy előkészítetlenül indított lábszárátforgatásával a saját maga csapdájába esett. Az akciót Baccino ămegfogta", s ugyanabban a pillanatban már le is szorította a meglepett magyart, aki nem tudott menekülni. Huszonöt másodperc után a mérkőzésvezető már ki is hirdette az argentin ippongyőzelmét. Tényleg jeges volt ez a zuhany.

Sejthettük, hogy Baccino nem jut túl az előbb felsorolt kőkemény ellenfeleken, s így nem tud jót tenni a magyarral. Így is történt. A negyedik percben ippont dobott rajta a kínai Pan Szong, ami azt jelentette, hogy Csősz és az egész magyar különítmény, számára véget ért a sydneyi olimpia.

Az a súlycsoport, amely a magyaroknak a gyenge szereplés végét jelentette, dicsőséget hozott a franciáknak. Pontosabban a nehézsúlyúak között eddig is nagy tekintélynek örvendő David Douillet-nek, aki megvédte az olimpiai bajnoki címét a nehézfiúk között. Atlantában, még a súlycsoportváltás előtt a plusz 95 kilósok között volt verhetetlen, négy évvel korábban Barcelonában éppen Csősz Imre társaságában volt bronzérmes. Érdekes, hogy 1997-ben Párizsban világbajnok volt, majd tizenöt hónapra "kivonta magát a forgalomból", a tavalyi birminghami vb-t azonban a japán Sinohara nyerte meg. Most külön ágon meneteltek a finálé felé, s ahogy az várható volt, az utolsó felvonásban találkoztak. A franciák eddig csak a nők versenyében nyertek aranyat, így Douillet személyes sikerén túl kérdéses volt az is, hogy a férfiaknál is lesz-e első hely, vagy sem. Sinohara a negyedik japán aranyat szerezhette volna meg a férfiak között itt, Sydneyben, de Douillet végül is leiskolázta őt.

A női vb-ezüstérmes kínai Jüan Hua csak bírói döntéssel tudta legyőzni a kubai Beltránt a plusz 75 kilogrammosok között, így a cselgáncsversenyek utolsó napján egyik kategóriában sem tudták megkoronázni eddigi szereplésüket a felkelő nap országából érkezett résztvevők - de így sem panaszkodhatnak, összesen négy aranyérmet gyűjtöttek be Sydneyben.

Férfiak

PLUSZ 100 KG

Elődöntő: Douillet (francia)-Pertelson (észt) 10:0, Sinohara (japán)-Tmenov (orosz) 10:0. Döntő: Douillet-Sinohara 5:0. A 3. helyért: Pertelson-Sarapov (fehérorosz) 10:0, Tmenov-Tataroglu (török) 10:0

Olimpiai bajnok: DAVID DOUILLET (Franciország), 2. Sinohara Sinicsi (Japán), 3. Tamerlan Tmenov (Oroszország) és Indrek Pertelson (Észtország), 5. S. Tataroglu (Törökország) és R. Sarapov (Fehéroroszország)

Nők

PLUSZ 78 KG

Elődöntő: Jüan Hua (kínai)-Köppen (német) 10:0, Beltrán (kubai)-Jamasita (japán) 10:0. Döntő: Jüan Hua-Beltran 1:0. A 3. helyért: Kim Szeon Jung (dél-koreai)-Köppen 5:0, Jamsaita-Cicot (francia) 10:0

Olimpiai bajnok: JÜAN HUA (Kína), 2. Daima Mayelis Beltrán (Kuba), 3. Kim Szeon Jung (Dél-Korea) és Jamasita M. (Japán), 5. S. Köppen (Németország) és C. Cicot (Franciaország)

*

Miért hagyták, hogy így legyen?

Befejezték a cselgáncsozók. Ami a mieinket illeti, tán nem is bánják, sőt, örülhetnek, hogy a végére értünk ennek a hétnek, mert szombaton szerencsére már nem szólítanak dzsúdósokat a tatamira. A helyüket a birkózók foglalják el, a tatami helyett szőnyeg kerül a padlóra. Örülhetnek, ugyanis véget ért az a vesszőfutás, amelyhez foghatót nem élt még át a sportág.

A hat magyar eredményének a kiszámolásakor nincs szükség különösebb matematikára, kozmetikázni sem lehet, hogy mi lett vola akkor, ha.

Nincs ha, nincs semmi.

Szikár és szomorú tények vannak, amelyek önmagukért beszélnek, s árulkodnak azokról az állapotokól, amelyek a magyar tatamin és a könyékén uralkodnak. Jól titkolhatták ezt, ugyanis ha valaki egy picikét belaláthatott volna azokba a lapokba, amelyekkel a sportág vezetősége játszott és játszik, akkor bizony nemhogy a csapat, de talán egyetlen ember utazáshoz sem kaptak volna pénzt. Mert az leszögezhető, hogy ez az ötnapos antiprodukció egy árva megrozsdásodott garast sem ért.

Nyolc évvel ezelőtt, Barcelona után egy kollégám írt cikket, szakmai értékelést a birkózók - hansúlyozom, a szabadfogású birkózók - olimpiai szerepléséről. Nem cifrázta túl a címadást, annyit írt csupán a cikk elejére: Nulla. (Ha jól emlékszem, így szerepelt a sportlap egyik oldalának egyik hasábján: 0).

Nos, ha nem lenne plágium, jómagam is ezt adnám az írásom címének. Mást ugyanis nem lehet, mert ez fejezi ki a legjobban azt, amit láttunk a hattagú magyar csapattól. Se pont, se érem, de még egy árva helyezés sem jutott a sportágnak. Annak a sportágnak, amely 1992-ben olyan sikert ért el a megszerzett négy éremmel, hogy még a japánok is magyar csodáról beszéltek. Tálcán kínálta magát a lehetőség arra, hogy a dzsúdóból nagy sportágat csináljanak azok, akiknek erre lehetőségük lett volna. Élni kellett volna a lehetőséggel. Nem tették, pedig tudjuk, buta ember, aki nem él az élet - pontosabban a négy érmes versenyző, Csák, Hajtós, Kovács és Csősz - nyújtotta kiváló és, amint látjuk Atlanta után másodjára is, meg nem ismételhető lehetőséggel.

Az olimpiai cselgáncsversenyek napjai során kiderült, hogy a király - már amennyiben használhatjuk ezt az emelkedett szót magunkkal kapcsolatban - meztelen. Nem tudja már takargatni semmijét, látszik minden ránca, minden hibája, minden rendellenessége s azok a sebek, sérülések is, amelyeket az elmúlt években ejtettek rajta, jobban mondva megengedte, hogy ejtsenek rajta. S nem volt egyetlen bölcsen és előrelátóan gondolkodó ember sem, aki azt mondta volna: ne tovább, építsünk végre, legyen új királyuk, legyenek új királyaink. Olyan ember, aki kemény kézzel, okosan, programot, "fazont" adva irányít, s több olyan, aki a jó hírünket viszi szerte a világban.

Csak így lehet, csak így lehetne, s úgy kell ezt a mondatot befejezni, hogy csak így lehetett volna.

Igen, már csak lehetett volna, mert a nyolc évvel ezelőtti sikereknek már az olimpiai előtt megérkezett az utolsó fuvallata is. Az a fuvallat, amely még pénzt hozott a tatamira a nagy egészből, magyarán, az állami kasszából. Nem kell hozzá sem nagy tudomány, sem közgazdasági, vagy fesőfokú üzleti végzettség, hogy leírjuk: erre a teljesítményre, erre a nullára senki sem szánja majd a forintjait.

Sem az állam, sem a szponzor. Az előbbi azért nem, mert állnak a sorban mások is, akik megérdemlik, akik adnak is érte valamit, a szponzor meg azért nem, mert nincs benne üzlet.

És ezzel be is zárul a kör.

Kár érte, kár értük, mert a nyolc éve a saját magát profivá emelő cselgáncs a jövőben ismét, akárcsak a hatvanas években, az amatőrök, a "szabadidősök" közül kezdheti meg a felemelkedést.

Nem lesz könnyű, de hogy hosszú, az egészen biztos.

Színes Sport 2000.09.23.