Nincs szerencsém, megint akkor kerül rám a sor, amikor kevés a jó hír, ez a hétfő sem a mi napunk volt. Esküszöm, irigylem a Sinkó Lacit, neki mindig jut valami örömhír, így ő könnyed lelkendezik.

Ezzel együtt muszáj visszatérnem Kovács Ágira, hiszen legutóbb kifejezetten féltettem őt a kétszáz mell döntőjétől, mert sápadtnak, ijedtnek láttam, hiányoltam belőle azt a kirobbanó erőt, amely korábban, például tavaly jellemezte. Aztán tessék, éppen az ereje jóvoltából, vagy jóvoltából is, lett olimpiai bajnok. Hiába, ilyen az igazi klassszis, gondolhat az ember akármit, hivatkozhat a látszatra, a józan észre, jön és rácáfol mindenfajta aggodalomra.

Azt sem bírom ki, hogy ne térjek vissza Csollány Szilveszterre. Már csak azért is, mert fontos tanulsága van a győzelmének. Kiderült általa, hogy mégiscsak attól függ a legtöbb, hogy mennyit dolgozol, s mennyire vagy megszállott. Szóval, a munka és az elhivatottság. Ezek kellenek elsősorban az eredményhez - és nem csak a sportban. Major Tamás mindig azt mondta, hogy az egyszerűség nem eszköz, hanem végcél. Nos, Csollány ezt a tételt is fényesen bizonyította, hiszen őt nézve, olyan egyszerűnek látszott minden, a legnehezebb, legmegerőltetőbb elemek is maguktól értertődőek voltak az ő előadásában. Pofonegyszerű volt az egész. Magától értetődő produkció, meg az, hogy nem ismert lehetetlent, hogy nem bízott semmit a véletlenre - a végeredmény csak az aranyérem lehetett. Eszembe jut még Csollányról Maklári Zoli mondása, ő azt mondogatta, hogy a színpadon mindent megengedhetsz magadnak, ami jól áll neked. Megesik, hogy például púpos gyereket kell játszanod, de ha nem áll jól neked a púp, nem lehetsz hiteles. Nos, Csollánynak minden jól állt, amit csinált, minden mozdulata a helyén volt, harmóniában volt önmagával.

Jó lenne, ha a munka mindenekfölöttisége és a megszállottság jellemezné a népszerű, agyonreklámozott sportágainkat is. Mert régi igazság, hogy a sikerhez ötven-hatvan százalékban szorgalom kell, kell még tizenöt százalék szerencse, csak a többi a tehetség dolga. Sajnos, nálunk az igazi munkát sohasem értékelték, sohasem fizették meg rendesen, márpedig a könnyen adott, vagy a könnyen szerzett pénz - attól függ, honnan nézzük - csak a legritkább esetben ösztönöz kimagasló teljesítményre. Csollánynál maradva, nála húsz esztendő munkája érett be Sydneybe, hogy mennyit ér ez a fiatalember az most fényesen kiderült, ám meglehetősen rögös úton jutott el idáig.

A pénzt, a megbecsülést illetően - enyhén szólva.

Nem az indulat beszél belőlem, nincs bennem semmiféle feszültség, tényekre építek, az olimpia - és a sport - tapasztalataira.

Hogy megtámogassam a mondandómat, Bihari Józsefet is segítségül hívom, neki meggyőződése volt, hogy próbálhatsz akármennyit, jöhetsz-mehetsz a színpadon amennyit csak akarsz, hatvan százalékban otthon dől el, hogy jó színész leszel-e vagy sem. Rengeteg függ attól, hogy mi van benned, mennyire foglalkoztat a hivatásod, mennyit gondolkozol azon, mit, hogyan kellene csinálnod. Az önmagaddal való viszony egyébként is rányomja a bélyegét az életedre.

Az igazi sportoló, a valódi klasszis pontosan tudja mindazt, amit én itt ismételgetek, Csollány bizonyosan, sőt, ő biztosan kiegészítené az én mániáimat a saját tapasztalataival, van neki bizonyára éppen elegendő az elmúlt évtizedből, ám aligha hiszem, hogy cáfolná, amit a munkáról és az elhivatottságról mondok. Vagy a munka és az elhivatottság nálunk honos elismertségéről. Igaz, errről nem beszélt a győzelme után, pedig lett volna mit mondania róla,meggyőződésem. Nem tette, mert úriember, nem élt a kínálkozó ziccerrel. Tisztelet neki ezért is."

Színes Sport 2000.09.26.