Az egyszerűség nem eszköz, hanem végcél
Az ASPORT szurkolója: Csurka László színművész
Nincs szerencsém, megint akkor kerül rám a sor, amikor
kevés a jó hír, ez a hétfő sem a mi napunk volt. Esküszöm, irigylem a
Sinkó Lacit, neki mindig jut valami örömhír, így ő könnyed lelkendezik.
Ezzel együtt muszáj visszatérnem Kovács Ágira, hiszen
legutóbb kifejezetten féltettem őt a kétszáz mell döntőjétől, mert
sápadtnak, ijedtnek láttam, hiányoltam belőle azt a kirobbanó erőt, amely
korábban, például tavaly jellemezte. Aztán tessék, éppen az ereje
jóvoltából, vagy jóvoltából is, lett olimpiai bajnok. Hiába, ilyen az
igazi klassszis, gondolhat az ember akármit, hivatkozhat a látszatra, a
józan észre, jön és rácáfol mindenfajta aggodalomra.
Azt sem bírom ki, hogy ne térjek vissza Csollány
Szilveszterre. Már csak azért is, mert fontos tanulsága van a győzelmének.
Kiderült általa, hogy mégiscsak attól függ a legtöbb, hogy mennyit
dolgozol, s mennyire vagy megszállott. Szóval, a munka és az
elhivatottság. Ezek kellenek elsősorban az eredményhez - és nem csak a
sportban. Major Tamás mindig azt mondta, hogy az egyszerűség nem eszköz,
hanem végcél. Nos, Csollány ezt a tételt is fényesen bizonyította, hiszen
őt nézve, olyan egyszerűnek látszott minden, a legnehezebb,
legmegerőltetőbb elemek is maguktól értertődőek voltak az ő előadásában.
Pofonegyszerű volt az egész. Magától értetődő produkció, meg az, hogy nem
ismert lehetetlent, hogy nem bízott semmit a véletlenre - a végeredmény
csak az aranyérem lehetett. Eszembe jut még Csollányról Maklári Zoli
mondása, ő azt mondogatta, hogy a színpadon mindent megengedhetsz
magadnak, ami jól áll neked. Megesik, hogy például púpos gyereket kell
játszanod, de ha nem áll jól neked a púp, nem lehetsz hiteles. Nos,
Csollánynak minden jól állt, amit csinált, minden mozdulata a helyén volt,
harmóniában volt önmagával.
Jó lenne, ha a munka mindenekfölöttisége és a
megszállottság jellemezné a népszerű, agyonreklámozott sportágainkat is.
Mert régi igazság, hogy a sikerhez ötven-hatvan százalékban szorgalom
kell, kell még tizenöt százalék szerencse, csak a többi a tehetség dolga.
Sajnos, nálunk az igazi munkát sohasem értékelték, sohasem fizették meg
rendesen, márpedig a könnyen adott, vagy a könnyen szerzett pénz - attól
függ, honnan nézzük - csak a legritkább esetben ösztönöz kimagasló
teljesítményre. Csollánynál maradva, nála húsz esztendő munkája érett be
Sydneybe, hogy mennyit ér ez a fiatalember az most fényesen kiderült, ám
meglehetősen rögös úton jutott el idáig.
A pénzt, a megbecsülést illetően - enyhén szólva.
Nem az indulat beszél belőlem, nincs bennem semmiféle
feszültség, tényekre építek, az olimpia - és a sport - tapasztalataira.
Hogy megtámogassam a mondandómat, Bihari Józsefet is
segítségül hívom, neki meggyőződése volt, hogy próbálhatsz akármennyit,
jöhetsz-mehetsz a színpadon amennyit csak akarsz, hatvan százalékban
otthon dől el, hogy jó színész leszel-e vagy sem. Rengeteg függ attól,
hogy mi van benned, mennyire foglalkoztat a hivatásod, mennyit gondolkozol
azon, mit, hogyan kellene csinálnod. Az önmagaddal való viszony egyébként
is rányomja a bélyegét az életedre.
Az igazi sportoló, a valódi klasszis pontosan tudja
mindazt, amit én itt ismételgetek, Csollány bizonyosan, sőt, ő biztosan
kiegészítené az én mániáimat a saját tapasztalataival, van neki bizonyára
éppen elegendő az elmúlt évtizedből, ám aligha hiszem, hogy cáfolná, amit
a munkáról és az elhivatottságról mondok. Vagy a munka és az elhivatottság
nálunk honos elismertségéről. Igaz, errről nem beszélt a győzelme után,
pedig lett volna mit mondania róla,meggyőződésem. Nem tette, mert
úriember, nem élt a kínálkozó ziccerrel. Tisztelet neki ezért is."
Színes Sport 2000.09.26.