FONTOS


 

Karelin mégis folytatja

Ha voltak a sydneyi olimpiának biztos bajnokjelöltjei, közöttük is az első helyen állt az orosz Alekszandr Karelin, aki a kötöttfogás nehézsúlyában az 1988-as, felnőtt nemzetközi pályafutásának kezdete óta veretlenül, huszonnégy világverseny (köztük három olimpia) aranyérmének birtokában érkezett Ausztráliába. A terv szerint a huszonötödik (köztük a történelmi, a sportág történetében páratlan, negyedik olimpiai) győzelmével le is zárult volna ez a csodálatos pályafutás. Csak hát jött a 29 éves amerikai Rulon Gardner, akinek volt elég ereje és türelme ahhoz, hogy a Karelin hibájából megszerzett 1:0-as vezetését hat percen át megőrizze.

Beszéltünk Gennagyij Szapunovval, az egykori szovjet kötöttfogású válogatott világhírű szövetségi kapitányával, és megemlítettük, milyen kár, hogy egy ilyen nagy egyéniség vereséggel fejezte be, mire Szapunov azt felelte: ő úgy tudja, hogy éppen ezért Karelin mégis folytatja a pályafutását. Az információt megerősítette az egykori olimpiai bajnok Mihail Mamiasvili (Komáromi, majd Farkas legnagyobb ellenfele), az orosz szövetség elnöke. "Igen - mondta -, Szásával együtt az eredményhirdetés után úgy döntöttünk, hogy egy évet még biztosan rátesz, és jövőre a New York-i világbajnokságon kíván visszavágni amerikai legyőzőjének, és megszerezni a huszonötödik aranyérmét. Hogy utána mi lesz, azt majd ráérünk akkor megbeszélni."

Közben az amerikai Rulon Gardner természetesen az érdeklődés középpontjába került. Még ma is furcsa hallani a már mindenfelé idézett mondását: "A sydneyi döntőig Alekszandr Karelin volt a világ legerősebb birkózója." A 196 centis, a mérlegelés után már 132 kilós óriás egy kilencgyerekes mormon család legifjabb sarjaként a Scar Valleyban, Wyomingban, egy világtól távol eső, tejgazdaságot működtető farmon jött a világra. Amit Karelin "leváltásáról" mond, azt nem nagyképűség diktálja, inkább olyan tény, amelyen maga is elcsodálkozik. "Valószínűleg az Úr választott ki erre a nagy tettre - fejtegette -, mert én most is alig hiszem el, hogy meg tudtam csinálni. Ha a mérkőzés előtt megkérdezik, le tudom-e győzni Karelint, őszintén megmondtam volna, hogy nem. Amikor megkezdődött, és elindultam előre, éreztem, hogy Karelin iszonyatosan erős. De nekem minden nagyon jól összejött, a kilenc perc alatt egyetlen pillantásnyi pihenésre sem volt szükségem, csak mentem, mentem, mígnem a végén azt kezdtem érezni, hogy az ellenfelemet egyre könnyebben mozgatom, és lankad benne a tűz."

Úgy beszél a világon ma legtöbbet emlegetett birkózómeccsről, mintha nem ő küzdött volna a szőyegen, mintha csupán megtörtént volna vele ez az egész, mintha csak filmen látná, amelyikben - meglepetésére - ő a főszereplő. Kisgyerekként örökösen élcelődés tárgya volt a hatalmas méretei miatt, és igyekezett elbújni, nagy szorgalommal cipelte a hatalmas szénabálákat, belevetette magát a legkeményebb fizikai munkákba, a szórakozása pedig az volt, hogy a négy bátyjával birkózott a gyepen, mígnem kikötött a helyi birkózóklubban. A The Sydney Morning Herald az édesapját is megszólaltatta, aki olimpiai bajnok fiáról azt emelte ki: mindent az edzésmunkának rendelt alá, a Colorado Springs-i klinika orvosainak segítségével önként leszokott a cigarettáról, az alkoholról és a kábítószerekről.

Gardner már nem fiatalon került be az amerikai válogatottba. Három éve második, aztán 1998-ban és az idén első lett az amerikai kontinensbajnokságon. Az idén megnyerte a hazai válogatót, és ő jöhetett Sydneybe. A többit már tudjuk.

Színes Sport 2000.09.29.



SYDNEY.2000

CIKKEK
KÉPEK

  

 
LINKEK

  SYDNEY 2000