FONTOS


 

"A világ legjobb csapatát látták játszani"
Olimpiai Klub 2000 a Westend City Centerben

- Kiugró sikert vártak a versenyzőktől - mondta a Westend City Center olimpiai klubjának péntek hajnali vendége, Séra Miklós, a Honvéd kajak-kenusainak mesteredzője. - Versenyzőink közül a péntek hajnali versenynapon Vereckei Ákos a döntőbe verekedte magát.

- Ugyancsak hatalmas siker, hogy a korábban igen enerváltan játszó vízilabda-válogatott remekelt, és hatalmas győzelmet aratott a korábbi "mumus" olaszok ellen - mondta az Olimpiai Klub 2000 másik vendége, Gerendás György olimpiai bajnok vízilabdázó, a BVSC-Brendon edzője. Majd így folytatta: - Helyreállt a világ rendje.

Makszin Áron, a Nemzeti Atlétikai Program vezetője atlétáink szereplését értékelte. Elsősorban a tízpróbázók teljesítményére hívta fel a figyelmet. Mint mondta, ez az a versenyszám, ahol négy év múlva Zsivóczky Attila, a korábbi ifjúsági világbajnok éremeséllyel áll majd rajthoz.

- A világ legjobb csapatát látták játszani - mondta Németh András, a Hertz-FTC női kézilabdacsapatának vezetőedzője a magyar csapat fölényes, norvégok elleni győzelmét követően. Szakács Imre, az Ifjúsági és Sportminisztérium politikai államtitkára, aki korábban NB I-es kézilabdázó volt, arra hívta fel a figyelmet, hogy a női kézilabdázók az utóbbi időben a férfiakhoz hasonló gladiátorok lettek.

A hétvégén a kézilabda és a vízilabda sikerek, illetve a kajak-kenu döntők, és az öttusa küzdelmek miatt különösen sok izgalmat tartogat a Westend City Center tetőteraszára látogatók számára. A szombat esti hangulatról a versenyzők mellettt Cserháti Zsuzsa és Gerendás Péter gondoskodik. Az utolsó napokban is várjuk a szurkolni vágyókat az Olimpiai Klubba, szakértőink Gerendás György, Németh András, Németh Helga, Tatai Tibor és Kálnoki Kis Attila lesznek.

Samaranch elégedett Sydneyvel

Juan Antonio Samaranch NOB-elnök szerint, ha vasárnapig semmi nem jön közbe, akkor a sydneyi olimpia lesz minden idők legjobb nyári játéka.

- Még bármi megtörténhet vasárnapig, de bízom benne, hogy a záróünnepélyen már azt mondhatom: a sydneyi olimpia volt az eddigi legjobb - jelentette ki Samaranch. Szerinte a kérdés eldöntésében az a legfontosabb, hogy az olimpikonok miként vélekednek a játékokról. - 1992-ben Barcelonában is rendkívül elégedettek voltak a versenyzők, de Sydneyben még tökéletesebb volt a szervezés - mondta a NOB-elnök.

A nyilvánosságra hozott doppingesetek magas száma ellenére Samaranch szerint a mostani nyári játékok minden korábbinál "tisztábbak" voltak. Az elnök cáfolta azokat a híreszteléseket, amelyek szerint a gyakori doppingvétségek miatt a súlyemelést törölnék az olimpiai sportágak közül.

Az árulkodó rövidnadrág

Néhány napja az amerikai kajak-kenu válogatottat kirabolták. A csapat bérelt autóját, számos értékes felszereléssel, egyszerűen meglovasították. A rablók egy digitális fényképezőgépet, videokamerát, számítógépet, nagyszemüvegeket és sok-sok ruhát zsákmányoltak.

Annak rendje és módja szerint az amerikaiak jelentették a hatóságoknak az esetet, bár nem nagyon bíztak abban, hogy valaha viszontlátják értékeiket.

Ám az ausztrál rendőrség nagyon éber és meglett az eredménye a sok kutatokodásnak. Egy ház hátsó műhelyében megtalálták az autót, de a gyanúsítottak gyorsan kereket oldottak. Kisvártatva a rendőrök egy házkutatási paranccsal érkeztek vissza és számos eltűntnek hitt holmit megtaláltak, valamit három rablót el is kaptak.

A tolvajok természetesen tagadtak, de amikor az alaposabb motozás során lekerültek a felsőbb ruhadarabok, és ott éktelenkedett az egyik gyanúsítotton egy USA feliratú, válogatottaknak járó sort, nem volt értelme a további makacs tagadásnak.

Színes Sport 2000.09.30.



SYDNEY.2000

CIKKEK
KÉPEK

  

 
LINKEK

  SYDNEY 2000