FONTOS


 

Harmadszor nyertünk négy aranyat ugyanazon a napon
Nem egyedülálló a kajak-kenu versenyek csúszása

Egy szóval kifejezve, fantasztikusan végződött számunkra a XXVII. nyári olimpia. A sydneyi ötkarikás játékok utolsó versenynapján, vasárnap pontosan annyi magyar aranyérem született, mint az azt megelőző 15 napon - összesen. Négy első helyezésnek örülhettünk. Hasonló bravúr nem túl sűrűn fordul elő, hiszen a magyar sport olimpiai története során ezt megelőzően csak három alkalommal fordult elő, hogy négy ăaranyos" győzelmet értünk el egy napon.

Az első ilyen eset 1948. augusztus 13-án fordult elő Londonban. Aznap Gerevich Aladár kardvívó egyéniben lett olimpiai bajnok, illetve Pataki Ferenc tornász a műszabadgyakorlatban érdemelt ki első helyezést. Mellettük két ökölvívónk szerzett dicsőséget hazánknak: Papp László a középsúlyban, Csík Tibor pedig a harmatsúlyban nyerte meg a döntőt.

Négy évre rá Helsinkiben, 1952. augusztus 2-án örülhettünk négy aranynak. Akkor Gyenge Valéria 400 m gyorsúszásban, valamint a vízilabda- és a labdarúgócsapat lett első, no és persze Papp László, aki ezúttal a bokszolók nagyváltósúlyú kategóriájában végzett az élen. Ugyanilyen eredménygazdag nap volt 1956. december 5. is. Akkor is Ausztráliában szerepeltünk ilyen jól, csak a helyszín Melbourne volt. A kardcsapat megszerezte a szinte kötelező aranyérmét, és Keleti Ágnes tornában tarolt: műszabadgyakorlatban, gerendán és felemás korláton bizonyult a legjobbnak.

Hosszú-hosszú évek múltán, 2000. október 1-jén ismét Ausztráliában sikerült megismételni ezt a bravúrt. A férfipólósok mellett a kajak-kenusok söpörtek be további három elsőséget: Kolonics György kenu egyes 500 m-en, a Pulai Imre, Novák Ferenc kenu kettes 500 m-en, valamint a Kammerer Zoltán, Storcz Botond kajak páros 500 m-en érkezett be elsőként a célba.

A krónikákban kilenc olyan nap is szerepel, amelyen egyszerre három olimpiai elsőséget szereztek a magyar versenyzők: 1932. augusztus 11., 1936. augusztus 5., 1936. augusztus 9., 1936. augusztus 15., 1956. december 7., 1968. október 25., 1968. október 26., 1988. szeptember 22., 1992. július 28. A szöuli olimpián Martinek János és a csapat (Fábián László és Mizsér Attila), valamint Sike András a kötöttfogású birkózók 57 kilós súlycsoportjában nem talált legyőzőre. Rá négy évre Barcelonában Egerszegi Krisztina a 100 m-es hátúszásban, Kovács Antal a cselgáncsozók 95 kilós, illetve Repka Attila a kötöttfogású birkózók 68 kilós kategóriájában lett aranyérmes.

Visszatérve néhány gondolat erejéig a kajak-kenusokhoz, akiknek vasárnap alaposan meg kellett küzdeniük az elemekkel. Az erős szél nagy hullámokat korbácsolt, többórás halogatás után is csak nehezen lehetett megrendezni a versenyeket. De legalább megtartották! Nem úgy, mint 1896-ban, az első olimpián. Athénban a nagy esőzés miatt a programban szereplő evezős viadalokat meg sem lehetett tartani. A záróünnepséget pedig csak a tervezettnél egy nappal később rendezhették meg.

Az 1972-es müncheni olimpián pedig egy teljes napi program maradt el az emlékezetes szeptember 5-i palesztin terrortámadás miatt, amikor 11 izraeli sportoló esett áldozatául a lövöldözésnek.

(tatár), Színes Sport 2000.10.02.



SYDNEY.2000

CIKKEK
KÉPEK

  

 
LINKEK

  SYDNEY 2000