A vétlenek nem büntethetők
A doppingszerek használata elleni küzdelemben a
Nemzetközi Súlyemelő-szövetség (IWF) lépett fel legkeményebben. Valamennyi
súlyemelőt ellenőrizte még a játékok kezdete előtt. A NOB
doppinglaboratóriumával közösen végzett ellenőrzéssorozat során a román és
a bolgár csapat tagjai között három-három doppingoló súlyemelőt találtak,
ami az eddiginél súlyosabb szankcióra késztette az IWF-et.
Az olimpiák történetében először fordult elő, hogy egy
teljes válogatottat kizárjanak a versenyekből. A román Dieter Marian még
júniusban egy előre be nem jelentett ellenőrzésen, Traian Cihaeran és
Adrian Mateias pedig közvetlenül a versenyek előtt Sydneyben bukott le. A
másodszor doppingoláson ért barcelonai bronzérmes Cihareant (58 kg)
örökre, az először pozitív eredményt produkáló Mateiast (105 kg) két évre
tiltották el, a válogatott többi tagját kizárták a versenyből, és
visszamenőleg törölték az 56 kilós súlycsoportban hatodikként végző Adrian
Jigau eredményét. Egy nappal később megváltoztatták a döntést, és csak a
három vétkest zárták ki, a román válogatottat pedig 50 ezer dollár
pénzbüntetéssel sújtották. A román csapat erre a létező összes fórumon
támadást indított az IWF főtitkára, Aján Tamás ellen, az elkeseredett
vagdalkozás odáig fajult, hogy az egyik vétkes "sportoló", Mateias
éhségsztrájkkal és öngyilkossággal fenyegetőzött. Sokra nem ment vele, az
IWF elnöke, Gottfried Schödl kiállt Aján mellett, az éremtábla pedig a
románok nélkül készült el a súlyemelőversenyek végén.
A románok után a bolgároknál is három pozitív tesztet
produkáló súlyemelőt lepleztek le, azzal a különbséggel, hogy ők a verseny
után elvégzett doppingkontrollon akadtak fenn: az 58 kilós ezüstérmes Ivan
Ivanovnak a 62 kilós bronzérmes Szevdalin Mincsevnek és a 48 kilós
olimpiai bajnok Izabela Rifatova-Dragnevának vissza kellett adnia az
érmét. A vétlen súlyemelőket azonban ezúttal nem zárhatták ki, mivel a
bolgár csapat a Nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordult
jogorvoslatért. Ez a fórum meglepetésre hatályon kívül helyezte az IWF
döntését. A 105 kilogrammosok között ezüstérmes bolgár Alan Cagaev éppen
ennek a "felmentő" határozatnak köszönheti, hogy mégis bemutathatta a
gyakorlatait.
Az ólomsúlyú örmény bronzérmes, Asot Danieljan éppen az
olimpia utolsó napján bukott le. A norvég Stian Grimnseth, a cseh Zbynek
Vacura, valamint a tajvani Csen Po-pu esetében szintén anabolikus szerek
szedését mutatták ki. Külön szólni kell a kínaiakról, akik nem sokkal a
játékok kezdete előtt összesen 27 sportoló nevezését vonták vissza, köztük
két súlyemelőjét is.
A doppingügyek egyik következménye az lett, hogy a
sportág ellenzői azonnal kétségbe vonták a súlyemelés létjogosultságát az
olimpia műsorán. Számtalan kacsa röppent fel a legkülönbözőbb médiumokban,
de a NOB elnöke, Juan Antonio Samaranch cáfolta ezeket a híreszteléseket.
A nyilvánosságra hozott doppingeseteknek nem csak negatív következménye
van. Egyértelműen azt jelzi, hogy az IWF szeretné kiszűrni a sportágból
azokat, akik tiltott eszközökkel érik el a sikereiket. Ez megtisztulási
folyamat azonban nem befolyásolhatja kedvezőtlenül a sportág sorsát, sőt
enélkül nem képzelhető el a jövő.
Szobor a lebukottnak
Románia nemzetközi összeesküvés áldozata?
Egymást túllicitálva ünnepelték a hétfői román újságok a
sydneyi olimpián rendkívül eredményesen szerepelt román csapatot. A sikert
beárnyékoló doppingügyeket a lapok többsége továbbra is azzal intézte el,
hogy Románia nemzetközi összeesküvés áldozata.
Az olimpiai bajnokokat a románok ezreinek forró szeretete
fogadta - írta az Adevarul című lap. "Az olimpikonok hazahozták a
kincstárat" - büszkélkedett a Curentul. A Curierul National című lap a
román sportolók hazatérését egyenesen a Románia és Erdély egyesülését
kimondó 1918-as gyulafehérvári népgyűléssel állította párhuzamba.
A sydneyi olimpián elért eredmény minden várakozást
felülmúlt, Románia 26 éremmel - közülük 11 arannyal - az országok
versenyében a 11. helyen végzett. A tiltott ajzószerek használata miatt
kizárt román sportolók ügyét a megérdemelt siker ünneplése háttérbe
szorította, de nem feledtette.
"A keserű szájízről azonban nem Románia tehet, az
évezred utolsó olimpiai játékán az olimpia szelleme halt meg. A sportban a
pénz diktálja a törvényeket, és itt már nincs mit keresniük a kicsiknek.
Románia a vártnál sokkal jobban kezdte a szereplését, az volt várható,
hogy eredményei alapján helyet kell kapnia a nagyhatalmak mellett, ezért a
román sportolókat valahogyan meg kellett állítani" - írta kommentárjában a
Cotidianul című napilap.
A hétfői román lapok közül egyedül az Adevarul próbált
szembeszállni a közhangulattal, és arra hívta fel a figyelmet, hogy a
fiatal román tornászlánnyal történtekért nem az olimpiai szabályokat
vasszigorral betartó NOB, hanem a Román Tornászszövetség a felelős.
Andreea Raducant egyébként mindenki igyekszik kárpótolni
valahogy a visszaadott aranyért Romániában. Petre Roman külügyminiszter,
aki az elmúlt napokban "diplomáciai lépéseket" helyezett kilátásba a
román tornászlány védelmében, diplomata útlevéllel ajándékozta meg a
hazatérésekor 17. születésnapját ünneplő Raducant. Déván szobrot terveznek
állítani a sportolóknak.
Gardner aranya a legfényesebb
A The Washington Times értékelése
A buszok és a vonatok működtek, a létesítmények kiválóak
voltak - értékelte hétfőn logisztikai és szervezési szempontból a sydneyi
játékokat a The Washington Times. A lap szerint nagy kérdés, hogy Athén
2004-ban valóban képes lesz-e megrendezni az egyre költségesebbnek
bizonyuló olimpiát. Mindehhez az amerikai tévénézők megnyugtatására
hozzátette: jó ideig nem lesz újra olyan olimpia, amit a világ ezen
térségében tartanak. (A hatalmas időeltolódás miatt az NBC ugyanis úgy
kalkulált, hogy nagyon kevesen néznék élőben a játékokat, így hát mindent
csak felvételről közvetített. Ennek folytán azonban a hajnalban kelő,
sportrajongó amerikai nyugdíjasok sokaságát eltántorították a
képernyőktől: ha az ember már tudja az eredményt, nem biztos, hogy
kíváncsi a látványra is. Így eshetett, hogy az Egyesült Államokban ez volt
az utóbbi idők legkevésbé nézett olimpiája.)
A Sydneyben rendezett olimpia legkellemesebb amerikai
meglepetésének, a birkózó Rulon Gardner sikerét tartják, aki nagy
világversenyen még soha nem volt jobb ötödiknél, legyőzte Alekszandr
Karelint, aki viszont az elmúlt 13 évben soha nem vesztett. Elődje, Matt
Ghaffari, aki Atlantában kikapott Karelintől, 22-szer állt ki az orosz
birkózó ellen és mindannyiszor megszégyenült.
A washingtoni lap szerint a játékok "legrosszabb
sztorija" a doppingügyek hallatlanul nagy száma volt. E problémakör akár
tönkre is teheti az olimpiai eszmét.
Az orvostudománynál maradva: nagy siker volt Sydney az
Amerikai Tüdőgyógyász Szövetségnek. Három asztmás amerikai úszó - Tom
Dolan, Tom Malchow és Misty Hyman - is kiválóan szerepelt, sőt, köztük
Dolan aranyat szerzett a 400 méteres vegyes úszásban, úgy, hogy a verseny
előtt egy órán át oxigénezték.
A legnagyobb amerikai csalódás: az ökölvívás. Ötvenkét
éve fordult elő utoljára olimpián, hogy amerikai bokszoló nem nyert
aranyat
Nyemov hat érmet nyert
A sydneyi olimpián az orosz Alekszej Nyemov szerezte a
legtöbb érmet, hatot. A nők közül két amerikai, Marion Jones és Dara
Torres vihette haza a leggazdagabb éremkollekciót, mindketten ötöt
nyertek. (Az atlétanő három, az úszónő két aranyat.) A magyarok közül négy
kajakos szerzett két érmet is, Kammerer Zoltán és Storcz Botond két
aranyat, Kovács Katalin és Szabó Szilvia két ezüstöt.
A legalább három érmet szerzők:
Hat: Alekszej Nyemov (orosz, torna) 2 arany-1 ezüst-3
bronz
Öt: Marion Jones (amerikai, atlétika) 3-0-2, Dara Torres
(amerikai, úszás) 2-0-3
Négy: Ian Thorpe (ausztrál, úszás) 3-1-0*, Inge de Bruijn
(holland, úszás) 3-1-0, Leontien Zijlaard (holland, kerékpár) 3-1-0, Jenny
Thompson (amerikai, úszás) 3-0-1, Michael Klim (ausztrál, úszás) 2-2-0,
Gary Hall jr. (amerikai, úszás) 2-1-1, Pieter van den Hoogenband (holland,
úszás) 2-0-2, Susie OŐNeill (ausztrál, úszás) 1-3-0
Három: Lenny Krayzelburg (amerikai, úszás) 3-0-0, Florian
Rousseau (francia, kerékpár) 2-1-0, Jana Klocskova (ukrán, úszás) 2-1-0,
Jelena Zamolodcsikova (orosz, torna) 2-1-0, Simona Amanar (román, torna)
2-0-1, Massimiliano Rosolino (olasz, úszás) 1-1-1, Dmitrij Szautyin
(orosz, műugrás) 1-1-1, Szvetlana Horkina (orosz, torna) 1-2-0, Liu Hszüan
(kínai, torna) 1-0-2, Matthew Welsh (ausztrál, úszás) 0-2-1, Therese
Alshammar (svéd, úszás) 0-2-1, Petria Thomas (ausztrál, úszás) 0-2-1
Sydney a britek Helsinkije
Sydney egyik nagy csodája a brit sport látványos
feltámadása volt. A kétségtelenül magas színvonalú szigetországi foci,
tenisz, atlétika vagy éppen autósport hívei talán nem is értik, miféle
feltámadásról van szó, így az ő kedvükért felidézzük: Nagy-Britannia az
1996-os, atlantai olimpiai játékokon 1, azaz egy darab aranyérmet nyert.
Amely teljesítménnyel a 36. helyen végzett a nemzetek rangsorában. Ez még
akkor is siralmas egy hajdanán sportok garmadát "feltaláló" és
elterjesztő országtól, ha némely sportágban valóban az élmezőnyhöz
tartoztak-tartoznak hosszú ideje. Az olimpia, mint tudjuk, mindennél jobb
értékmérő, az ott szerzett medáliák száma objektív adat, vitatkozni
nemigen lehet rajta.
Éppen ezért szereztek óriási örömöt honfitársaiknak a
brit sportolók Sydneyben azzal, hogy hozzátettek tízet a négy évvel
ezelőtti magányos aranyhoz, ezzel éppen a rangsor tizedik helyére kúszva
fel. Így nem kevesebb, mint nyolcvan éve ez volt a lesikeresebb
olimpiájuk: utoljára 1920-ban, Antwerpenből tértek haza a brit sportolók
tizenegy aranyéremmel.
Több olyan brit siker született az ezredforduló
sportolóinak elszántsága nyomán, amire igen régóta várt a közvélemény. Az
első világégés utáni játékokon győzött például utoljára brit nehézsúlyú
bokszoló (Ronald Rawsonnak hívták az illetőt), s most Audley Harrison
megismételte a sikert. Aztán a világ legnagyobb hajósnemzete Sydneyben
nyert először vitorlázásban női egyéni aranyérmet: Shirley Robertson
diadalmaskodott az Európe-osztályban, mégpedig többek között a világbajnok
Margriet Matthijsse legyűrésével. Más szempontból, de ugyancsak
történelmet írtStephanie Cook, hiszen női öttusában ő az első a világon,
akinek nyakába akasztották az aranyérmet (először szerepelt ugyanis a
versenyszám az olimpia műsorán). Jonathan Edwards hármasugró első helyét
majdnem egy évszázaddal előzte meg egy ír származású, de brit
ugrókollégájának sikere. Denise Lewis úgy nyerte meg a hétpróbát, hogy az
utolsó versenyszám, a talán leggyilkosabb, 1500 méteres síkfutás előtt
lépni is alig tudott bokasérülése miatt. Mégis úgy futotta végig a távot,
hogy nem tudták elvenni tőle az aranyérmet. A szakemberek megfogalmazása
szerint: azok a sportemberek, akik eddig hozzászoktak az örök második
szerepéhez, végre fel tudtak lépni a dobogó legfelső fokára.
Nos, és mindennél szebb ajándék a legünnepeltebb sztár,
Steve Redgrave teljesítménye. A veterán evezős, négy éve az ország
megmentője, sorozatban ötödik olimpiáján győzött, ami egyedülálló,
bámulatos produkció. Sokan emlékeznek még, a már Atlantában sem
tejfölösszájú újoncnak számító Redgrave mit mondott akkor a verseny után:
"Lőjenek agyon, ha még egyszer evezni látnak." Szerencsére senki nem
teljesítette az óhajt, sőt van, aki most sem hisz a visszavonulásról szóló
újabb fogadkozásnak... Mindenesetre a nagy Redgrave-nek követője is van
már: Matthew Pinsent harmadik aranyát szerezte meg Ausztráliában.
Mindez persze nem a véletlen műve. A szigetországi
elemzők ugyanis kiemelik annak jelentőségét, hogy a sportolók
felkészüléséhez a nemzeti lottó (National Lottery) nyereségéből megfelelő
pénzügyi forrást teremtettek. Segítségével nem kellett azzal törődniük,
hogy költségeik miatt nem jut elég pénz a megélhetésükre, hanem kizárólag
arra koncentrálhattak, hogy minél eredményesebben szerepeljenek. Érthető,
hogy az összes brit aranyérmes megemlítette a győzelem utáni
sajtótájékoztatón, milyen sokat számított ez a pénzügyi segítség.
Harrison januárban kapott meg egy olyan ösztöndíjat,
amely lehetővé tette neki a gondtalan felkészülést, illetve azt, hogy
kizárólag az edzésekkel foglalkozzon. "Megmutattuk, hogy Nagy-Britannia
megint valóban nagy lehet. Becsüljük meg továbbra is a sportolóinkat, s
egyre jobban és jobban fogunk szerepelni" - adta meg a követendő irányt az
ökölvívó.
ifj. Galambos Péter , Színes Sport 2000.10.03.