FONTOS


 

Bíró Norbert ötödik
Grey 18. lett volna eredményével az olimpián


A színes megnyitóünnepség után kicsit szürkébbre fordult a hangulat a XI. paralimpián. Ebben főként az időjárás volt a "ludas", hiszen a Tasmán-tenger felől óriási felhők kúsztak a felhőkarcolók fölé, és óriási zápor kerekedett.

Aztán amire a küzdelmek elkezdődtek, az égiek megkegyelmeztek, és délben már kánikulai meleg, több mint 29 fok volt árnyékban is.

És a magyarok hangulata is hamar jobbra fordult: a csökkentlátó cselgáncsozók 60 kg-os kategóriájában Bíró Norbert megszerezte a magyar küldöttség első pontszerző helyezését. A 26 éves ceglédi fiú úgy lett ötödik, hogy kikapott a későbbi bajnok kubai Pereztől, de legyőzte a címvédő dél-koreai Kimet. Korábban a brazil Arajo ellen is győzött, utolsó meccsén a visszamérkőzések során a thaiföldi, de orosz nevű Jabcsaljovtól kapott ki.

Az asztalitenisz-csapatversenyben, ahol szintén több kategória van, a kerekesszékesektől a mozgássérültekig, az utóbbi kategóriában a két Bereczki testvér, az idősebb, Zsolt és a fiatalabb, Dezső először kikapott a franciáktól (1:3), majd 3:1-re megverte a svédeket, így a pénteken esedékes francia-svéd mérkőzéstől függően bejuthat a legjobb négy közé.

A Velodrome-ban, azaz a pályakerékpáros versenyek színhelyén világcsúcs is született, ráadásul nagyon érdekes rekordnak örülhettek a hazaiak. Az ausztrál Matthew Grey 1:09:955-es ideje majdnem 52 kilométeres óraátlag. Ezzel a sydneyi olimpián (az épek között) a 18. helyen végzett volna és az idei felnőtt magyar bajnokságon a győztes Hegyes Jánost is megelőzte volna.

Hogy ez miért érdekes? Mert az ausztrál fiú egyik lába térdtől hiányzik, balesete óta protézissel hajt.

Az ausztrálok egyébként nemcsak Greyre, hanem a megnyitóünnepségükre is büszkék. A hazai és a nemzetközi sajtó is a ceremóniáról ír, és csodálatát fejezi ki, hogy alig több mint két héttel a fantasztikus olimpiai záróünnepség után ismét látványos ünnepséget szerveztek az ausztrálok. Százezer néző gyűlt össze a stadionban, hogy megnézze amint 127 ország közel 4000 sportolója felvonul. Korábban Juan Antonio Samaranch nem vett részt a paralimpiai játékokon, most viszont ott ült Sir William Patrick Deane, Ausztrália elnöke mellett, és köszöntötte a sportolókat.


Cselgáncs

Nyílt kategória

60 kg

Paralimpiai bajnok: Sergio Arturo Pérez Echavarria (Kuba), 2. Micsurin (Fehéroroszország), 3. Jabcsaljov (Thaiföld) és Ruiz (Spanyolország), 5. Bíró Norbert (Magyarország)

66 kg

Paralimpiai bajnok: Fudzsimoto Szatosi (Japán), 2. García (Spanyolország), 3. Habahov (Oroszország) és Lopez (Egyesült Államok)


Kerékpár

Férfiak. Pályakerékpár. 1000 m-es időfutam

LC1 kategória

Paralimpiai bajnok: Matthew Gray (Ausztrália) 1:09.929 perc - világcsúcs, 2. Eibeck (Ausztria) 1:10.962, 3. OŐNeill (Ausztrália) 1:12.078

LC2 kategória

Paralimpiai bajnok: Jirí Jezek (Csehország) 1:11.461, 2. Selinger (Egyesült Államok), 1:11.805 3. Lake (Ausztrália) 1:13.665

LC3 kategória

Paralimpiai bajnok: Radovan Kaufman (Szlovákia) 1:21.393, 2 Inglis (Új-Zéland) 1:23.169, 3 Schwarzenbach (Svájc) 1:23.225


Sportlövészet

SH1 kategória. Légfegyver. 10 m

Férfiak

Paralimpiai bajnok: Jung Dzsin Ovan (Dél-Korea) 697.1 - világcsúcs, 2. Pinter (Szlovénia) 694.1, 3. Jacobsson (svéd) 688.3

Nők

Paralimpiai bajnok: Kim Im Jun (Dél-Korea) 497.1 kör - világcsúcs, 2. Brogle (Németország) 490.1, 3. Coates (Nagy-Britannia) 487.7


Sorsolások

Néhány sportágban ugyan még nem kezdődtek el a küzdelmek, de a sorsolásokat már megejtették. Az már bizonyos, hogy a teniszezőknél Farkas László az olasz Fabian Mazzeivel kezd a 32 közé jutásért, ugyanebben a körben Prohászka Csaba a mexikói Rene Coronával találkozik.

A magyar ülőröplabda-válogatott az A-csoportba került, ahol a következő ellenfelek várják: Irán, Hollandia, Japán, Németország és Egyesült Államok. A csörgőlabdacsapatnál a következőképpen néz ki ez a lista: Spanyolország, Olaszország, Kanada, Finnország és Nagy-Britannia.


Veszélyben az athéni paralimpia?

Az athéni paralimpiához annak ellenére hiányzik az anyagi háttér, hogy idén Sydneyben a fogyatékosok versenyét már több szponzor támogatja, mint korábban bármikor.

A Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) azzal fenyegetőzik, hogy az október 29-i sydneyi záróünnepségen nem kerül sor a hagyományos zászlóátadásra.

A természetbeni juttatások mellett 48 millió dollár (hozzávetőlegesen 15 milliárd forint) állt a szervezők rendelkezésére, ami a négy évvel ezelőtti, atlantai összeg ötöde. Az ötkarikás játékokkal összehasonlítva - ahol csak a tv-közvetítésekből származó bevételek is több mint egymilliárd dollárra rúgtak - a paralimpia kiadásai elenyészőnek tűnnek.

Az ausztrál kormány 50 millió, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság 18 millió ausztrál dollárral támogatta a rendezőket. A jegyeladásból származó bevételt az előzetes várakozások szerint 22 millió dollárra becsülték, de a nagy érdeklődés miatt ennél jóval több is lehet. Ezeken kívül minden résztvevő után 1400 dollárt kell befizetni.

A Színes Sport, 2000.10.20.



SYDNEY.2000

CIKKEK
KÉPEK

  

 
LINKEK

  SYDNEY 2000