Végleg kialudt a láng az Ausztrália-stadionban
A magyar csapat a 32. lett a nemzetek rangsorában
Óriási tűzijátékkal és színpompás záróünnepséggel
befejeződtek Sydneyben a paralimpiai játékok. A zárónapon a mieink egy
számban voltak érdekeltek. Németh Sarolta a fogyatékosok súlylökő
versenyszámában az ötödik helyet szerezte meg. A záróünnepségen a
sportolóknak már nem kellett felvonulniuk, hiszen ők is részesei voltak a
műsornak. A magyar zászlót Sánta Krisztián, kétszeres paralimpiai bajnok
hozta be az Ausztrália-stadionba. A műsor, amelyben az alaptéma az Óz, a
csodák csodája című mesejáték volt, az ausztrálok felvonultatták a tűz és
a víz jelképeit. Az athéni főpolgármester átvette a paralimpiai zászlót,
majd magyar idő szerint tizenkét órakor újra kialudt a láng. Először
október 1-jén, a XXVII. nyári olimpiai játékok után, majd most, október
29-én, a paralimpiai játékok végeztével.
A labdarúgódöntőben Oroszország 3-2-re legyőzte Ukrajnát
úgy, hogy a félidőben még az ukránok vezettek 2-1-re. Szintén a
befejezőnapon játszották a kerekesszékes rögbi döntőjét is. Ez a nálunk
ismeretlen versenyszám rendkívül érdekes, kétszer négyen játsszák,
megerősített kerekesszékben, a pálya nagysága azonos a kézilabdapályáéval,
a kapu hét méter széles, s az alapvonalon két bólya között áll.. A labdát
a kerekesszékkel együtt kell a gólvonalon túlra vinni. Az a legenyhébb
megfogalmazás, hogy nem durva a játék. A kocsik úgy ütköznek egymásnak,
mint a dodzsemek a Vidámparkban.. Három percenként kereket kell cserélni,
mert kitörik, kibicsaklik, vagy nyolcas lesz benne. Tehát óriási élmény,
és így természetesen telt ház előtt zajlott úgy, hogy az Egyesült Államok
csapata 33-32-re győzött Ausztrália ellen.
Ma reggel már a buszon kiderült, hogy az ausztrálok
nagyon készültek a záróünnepségre, és természetesen nagyon szomorúak, hogy
befejeződik a paralimpia is, mert az épek olimpiájával és a kéthetes
szünettel együtt több mint hat héten keresztül az ötödik kontinensre
figyelt a világ. A médiabusz sofőrjétől kis, zakóra csipeszelhető kengurut
kaptam ajándékba, finom selyemcukorral, mintha csak ráérzett volna a
sofőr, hogy kedvelem ezt az édességet. Az újsághírekben a címoldalon már
ismét a krikett és a rögbi szerepel.
Az éremtáblázaton a hazaiak végeztek az élen 63 arany-,
39 ezüst- és 47 bronzéremmel. A magyar csapat megfelelően szerepelt, 4
arany-, 5 ezüst- és 14 bronzérmével a 128 nemzet rangsorában a 32. helyen
végzett.
ATLÉTIKA
Férfiak
Súlylökés
Értelmi fogyatékosok (T 20).
Paralimpiai bajnok: Ewa Durska (Lengyelország) 12.69,
világcsúcs, 2. Gad (Lengyelország) 11.35, 3. Tiik (Észtország) 10.34., 5.
Németh Sarolta 9.07
Éremtáblázat
arany ezüst bronz
Ausztrália 63 39 47
Nagy-Britannia 41 43 47
Spanyolország 39 30 38
Kanada 38 33 25
Egyesült Államok 36 39 34
Kína 34 22 16
Franciaország 30 28 28
Lengyelország 19 22 12
Dél-Korea 18 7 7
Németország 15 42 38
Csehország 15 15 13
Japán 13 17 11
Dél-Afrika 13 12 13
Oroszország 12 11 12
Hollandia 12 9 9
Irán 12 4 7
Mexikó 10 12 12
Olaszország 9 8 10
Dánia 8 8 14
Svájc 8 4 8
Hongkong 8 3 7
Nigéria 7 1 5
Egyiptom 6 11 11
Brazília 6 10 6
Új-Zéland 6 8 3
Portugália 6 5 4
Tunézia 6 4 1
Fehéroroszország 5 8 10
Svédország 5 6 10
Thaiföld 5 4 2
Írország 5 3 1
Magyarország 4 5 14
Sipos János, A Színes Sport 2000.10.30.
Sánta Krisztián újabb ezüstérmet nyert
Technikai szünet a varjak és a sirályok miatt
Erőemelés
100 kg
Paralimpiai bajnok: Denghani Armollah (Irán) 232.5 -
világcsúcs, 2. Serif (Egyiptom) 232.5, 3. Slater (Nagy-Britannia) 232.5,
...7. Szávai Csaba (Magyarország) 200
Úszás
50 m gyors (S14)
Paralimpiai bajnok: Alwin Houtsma (Hollandia) 25.42 -
világcsúcs 2. Sánta Krisztián (Magyarország) 25.96, 3. Groenwald
(Dél-Afrika) 26.08
50 m gyors (S7)
Paralimpiai bajnok: David Roberts (Nagy-Britannia) 28.58
- világcsúcs, 2. Walker (Nagy-Britannia) 28.90, 3. Arrick (Ausztrália)
29.34, ...8. Becsey János (Magyarország) 31.66
Ülőröplabda
A 7. helyért: Magyarország-Líbia 3:0 (12, 9, 17)
Emlékérem a legjobbaknak
A nyári és téli paralimpiák után1988 óta arany
emlékéremmel jutalmazzák a kiemelkedő eredményeket elérő fogyatékos
sportolókat.
A díj egyik jelöltje - a kétszeres sydneyi győztes brit
Tanni Grey-Thompson és a paralimpiai láng meggyújtója, az ausztrál Louise
Sauvage mellett - a német Martina Willing.
A 41 éves vak atléta gerelyhajításban nyert aranyérmet
1992-ben. Két évvel később síbalesetben megbénult a lillehammeri téli
játékokon, majd Atlantában megismételte barcelonai teljesítményét ezúttal
a kerekesszékesek között. A sydneyi seregszemlén a második helyen végzett
súlylökésben.
Sipos János, A Színes Sport 2000.10.29.