Olimpialáz a HVG-ben
Megnyújtott takaró
Apró, bár az olimpiai
csapatok számára jelentős kiadásokkal járó trükkökkel próbálnak minél több
bevételre szert tenni a sydneyi olimpia szervezői, ami természetesen a
magyar részvételt is megdrágítja. Mindezek a költségek persze eltörpülnek
ahhoz a több mint 1 milliárd forinthoz képest, amennyibe a felkészülés,
illetve a sportolók, a kísérők, a vendégek és a közszolgálati média
tudósítóinak az utaztatása kerül.
|
fotó:
HVG | Négy fal és két ágy durván így lehetne leírni a sydneyi
olimpiai falu egy szobájának alapfelszerelését. E spártaiság több héten
keresztül egy átlagember idegeit is megviselné, nemhogy a más versenyek
idején elegáns szállodákhoz szokott élsportolókét. A magyar olimpikonokat
mégsem kell sajnálni, hiszen ennél jóval otthonosabb körülmények között
hajthatják álomra fejüket, ám ehhez a Magyar Olimpiai Bizottságnak (MOB)
mélyen a zsebébe kellett nyúlnia. Egy fogast 65, egy olvasólámpát 22, egy
51 centiméter képátmérőjű televíziót pedig 120 ausztrál dollárért (1
ausztrál dollár = 165 forint) lehet harminc napra bérelni.
Az
ausztrál állategészség-ügyi rendelkezések miatt már több mint egy hónappal
az olimpia megkezdése előtt kinti karanténba kellett szállítani a
Sydneyben díjugratásban (a magyar lovassport egyetlen reprezentánsaként)
induló Turi József lovát, ami nem csupán előre tervezhető költségekkel
mint például a karanténért leszurkolt 500, az istállóért fizetett
napi 40 vagy a lovász szállásáért elkért napi 145 ausztrál dollár
járt. A szállításkor derült ki ugyanis, hogy az ausztrál szervezők által
gálánsan biztosított karám kicsi, a nagyobb bérlése pedig már nem ment
ingyen.
A kénytelen-kelletlen kifizetendő bérleti és egyéb díjak
még mindig aprópénznek számítanak az olimpiai felkészülés és a részvétel
teljes büdzséjéhez képest. E célra az idén 690 millió forint jutott a
központi költségvetésből, amiből 340 millió forintot a felkészülésre és a
részvételre, 186,1 milliót "olimpiai szakmai munkára", 163,9 milliót pedig
a MOB működtetésére szántak. További 42 millió forintot adott az Ifjúsági
és Sportminisztérium (ISM) speciális sportszerek és felszerelések
beszerzésére. Bár a magyar sport finanszírozási rendszere időközben
átalakult, néhány számot érdemes összehasonlítani az atlantai versenyeken
regisztráltakkal. Akkor a közvetlen olimpiai kiadások között 422,5 millió
(mai értéken mintegy 680 millió) forint szerepelt az állami büdzsében,
amihez a MOB működésének 55 millió forintos támogatása járult. Érdekes,
hogy akkor is és most is 150 millió forint készpénzt sikerült összeszedni
a szponzoroktól (a reálérték így persze csökkent), igaz, ehhez
hozzájárulnak még a jótevők természetbeni juttatásai, melyek értékét Török
Ottó, a MOB pénzügyekért felelős igazgatója most 100 millió forintra
taksálja.
Mindennel együtt az olimpiai felkészülés ebben az évben
az eredetileg tervezettnél 3 millió forinttal többet, 432,9 milliót emészt
fel, de ebben az összegben benne van az "Athén 2004-es program" 24
milliója, valamint a Salt Lake Cityben két év múlva rendezendő téli
olimpia előkészületeire szánt 10 millió forint is. Ezekből a tételekből a
legvaskosabb a sportági szövetségeknek az olimpiai felkészülésre adott 303
millió forintos támogatás.
Ennél valamivel kevesebb, de a
tervezettnél 8 millióval több az olimpiai részvétel 412 millió forintos
költsége. Várhatóan 5 millióval lépik túl az olimpiai formaruhákra szánt
48,8 milliós keretet, noha a közbeszerzési pályázaton győztes Creation
Vargas által a forma- és a felvonulóöltözékek darabjáért együtt elkért 147
ezer forintos ár valóban jutányosnak nevezhető. Előreláthatóan 3 millióval
kell megfejelni az eredetileg 9 millió forinttal számolt a reklám és a
marketing, illetve az olimpiára szánt ajándékok költségét.
A
csapat minden tagja megkapja a komplett forma- és felvonulóruhát, valamint
az Adidastól a garnitúránként 233 ezer forint értékű, de a szponzori
szerződés alapján természetbeni juttatásként adott sportfelszerelést is. A
három nem akkreditált MOB-elnökségi tag, valamint az olimpiai küldöttség
vezetése soraiban Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszterrel és
Dénes Ferenccel, az ISM helyettes államtitkárával szintén a
csapattagoknak járó ruhaellátmányt kapják, azzal a különbséggel, hogy a
felvonulóruha alapanyagából számukra nem zsinóros kabátot, hanem öltönyt
varrattak.
Az olimpiai csapat tagjainak a reptetését a Nemzetközi
Olimpiai Bizottság (NOB) fizeti, amin a MOB egy kicsit még nyer is. A 12
géppel ki- és nyolccal hazautazó csapat zömét az osztrák Lauda Air
szállítja, személyenként 265 ezer forintnak megfelelő összegért, a
Malévtől 186 ezer dollárért bérelt chartergépre pedig 269 ezer forintra
jön ki egy fő jegye, utóbbi viszont a 29 tonna csomag szállításában
olcsóbb a Laudánál. A hírek szerint a NOB ennél jóval többet, 1350-1400
USA-dollár (1 USA-dollár = 288 forint) körüli összeget fizet egy személy
után.
HVG, 2000.09.01
|