FONTOS


 

Az első olimpiára várva
Triatlon '99

Ismét eltelt egy év, és ilyenkor általában számot vetünk: mit hozott az esztendő, esetünkben az 1999-es év? Voltak sikerek és kudarcok, nagy győztesek és talán még nagyobb vesztesek, új csillagok és visszavonulók, akadtak emlékezetes pillanatok és olyanok is, amelyeket a legszívesebben elfelejtenénk, születtek világ- és Európa-csúcsok, hol sírtunk, hol pedig nevettünk. Éppen úgy, mint egy évvel korábban vagy azelőtt... És mégis, 1999 egy kicsit más volt. Sorozatunkban az esztendőre jellemző legemlékezetesebb pillanatokat próbáljuk felidézni, természetesen a teljesség igénye nélkül, a magunk szubjektív módján. Lássuk tehát, hogy milyen volt 1999 Magyarország és a világ triatlonsportjában!

Ösztönző hawaii edzőtábor - A Nemzeti Sport szerint az év embere: Kropkó Péter

A miskolci vasember Szilveszter éjszakáján társasjátékozott, pedig lett volna oka nagyobb murira is. Nemcsak a nevezetes évszámváltás miatt, hanem azért is, mert pályafutásának legjobb esztendejét zárta. Harminchat évesen jutott el a csúcsra, egy éven belül két klasszikus távú nemzetközi versenyt nyert meg, ez pedig egyazon évben csak a sportág legnagyobbjainak sikerül.

- Több helyre is hívtak bennünket, de nem mentünk sehová. - mondta Kropkó Péter. - Való igaz, nagyon eredményes évet zártam, a legjobbat eddig, de kisebb megfázásom miatt nem lett volna szerencsés egy nagyot mulatni. Elsején pedig már tréningeznem kellett...

Kropkó tavaly a japán bmant nyerte meg először (Japánban ez már a harmadik sikere volt), majd győzött a fonyódi középtávú magyar bajnokságon (itt sem először). A lenyűgöző sorozat legértékesebb diadala azonban a zürichi, a svájci Ironmanen ugyanis a svájci Olivier Bernhardot is maga mögé utasította, vele szemben enyhén szólva nem ő volt az esélyes. A sikerek, a nagy sorozat rengeteg energiát vett igénybe, ezért a zofingeni duatlon-világbajnokságon és a nizzai hosszú távú triatlonon már nem termett sok babér Kropkó Péternek.

Persze, Japán és Svájc után ez kit zavar?

- Tavaly az év eleje nem alakult túl jól számomra, rengeteg gondom volt, mégis jöttek a sikerek - emlékezett vissza Kropkó. - Most abban bízom, hogy nemcsak akkor tudok nagyot alkotni, amikor meg vagyok szorulva, hanem nyugodt körülmények között is. Most minden rendben van körülöttem, olyan hosszú pihenőt tartottam, hogy igazából csak az őszre kerülhessek csúcsformába. Elképzelhető, hogy februártól a Hawaii-szigeteken edzőtáborozom majd, remélem a helyszín is ösztönzőleg hat majd rám. Idén októberben ott akarok lenni a hawaii világbajnokságon, mert úgy érzem, van ott még keresnivalóm...

A leg legjei

Kropkó Péter összeállította minden idők tíz legjobb triatlonistájának listáját. A névsor ábécérendben: Mark Allen (amerikai), Rob Barel (holland), Brad Beven (ausztrál), Emma Carney (ausztrál), Dmitrij Gaag (kazah), Michellie Jones (ausztrál), Joanne King (ausztrál), Pauli Kiuru (finn), Simon Lessing (brit), Dave Scott (amerikai).

Már állt a dobogón Sydneyben - Molnár Erika nem nyújthatta tudása legjavát

Az olimpiai távon három esztendeje Molnár Erika a legmagasabban jegyzett magyar triatlonista. 1997-ben és 1998-ban olyan magasságokba jutott a világranglistán, hogy egy viszonylag gyengébb év után még mindig a 11. helyen áll. Tegyük gyorsan hozzá, nem Erika tehet arról, hogy 1999 úgy alakult, ahogy alakult. Több betegségen átesett, hosszabb időszakokat kellett kihagynia, a szétszabdalt felkészülés pedig nem engedte, hogy tudása legjavát nyújtsa.

Jobban mondva, csak kétszer engedte meg. Például Győrött, ahol a világranglistapont-szerző versenyen ezúttal is leiskolázta a nemzetközi mezőnyt. Persze, ennél is értékesebb az a bronzérem, amelyet áprilisban szerzett a Világkupa-sorozat egyik futamán. Mit "egyik" futamán, a legfontosabbon! Sydneyben, az olimpiai pályán, a csúcsformában repesztő ausztrál menők között!

Kell-e ezek után mondani, hogy - ha az idén minden rendben megy - Erika éremesélyesként állhat rajthoz az olimpián, a sportág első olimpiáján. Márpedig szeptember 16-án a nyári játékok első aranyérmét a női triatlonverseny győztesének adják át.

Micsoda rajt lenne!...

Elfogyott Smith cérnája

A fenegyerek elbúcsúzott

"Azért ment a bringások közé, mert ott nyugodtan kokszolhat tovább" - volt hallható sok helyütt az eset kapcsán. A proficsapat igazgatója reagált minderre: "Nálunk nincs dopping, ha aaakármelyik versenyzőnkről kiderül ilyesmi, azonnal kizárjuk a sorainkból!"

A triatlon fenegyereke, a kétszeres világbajnok, Európa-bajnok Spencer Smith doppingügye és különös búcsúja megrázta a sportágat. A "Mr. Őserőnek" nevezett Smith 1997-ben keveredett csávába, a hawaii Ironman-vb után nandrolont találtak a vizeletében, majd furcsa eltiltós-felmentős játék kezdődött. Az egyik szövetség kétéves büntetést szabott ki rá, a másik felmentette - szabálytalan volt a mintavétel -, majd fordult a kocka és Smith már nem bírta tovább cérnával.

Aláírta új szerződését a brit Linda McCartney Team együttesénél.

Az egyik neves kerékpáros proficsapatnál...

Mr. Őserő a triatlonnal kapcsolatban mindent el akar felejteni, most már csak a kerékpárra koncentrál. Hogy milyen eredménnyel, azt hamarosan megtudjuk...

Van Lierde és az újrakezdés

A vasember vasakarata

A csúcsra többször is el lehet jutni.

Mint a belga Luc Van Lierde.

Ő volt az első európai, akinek sikerült győznie a hawaii Ironman-világbajnokságon - 1996-ban, éppen abban az évben, amikor a szombathelyi Európa-bajnokságon is diadalmaskodott -, ráadásul nem is akármilyen előzmények után. Már hat évvel korábban is a világ legjobbjai közé furakodott (1990-ben negyedik volt a vb-n), ám egy autóbaleset miatt félbeszakadt a pályafutása. Igaz, csak egy időre, hiszen a visszatérés pazarul sikerült. Eb- és vb-arany, ezüst az olimpiai távú vb-n, majd világcsúcs az egyik legerősebb viadalon, az európai Ironmanen.

Aztán csend.

Sérülés és sérülés, a belgát a legtöbben örökre leírták.

Ám ő ezúttal is újra kezdte, vasakaratával megint végigjárta a nehéz utat egészen az újabb hawaii diadalig.

Nem véletlen, hogy Belgiumban 1999-ben őt választották meg az Év sportolójának...

Magyarul tanul a világbajnok - Bravó, Gyima!

"A magyar fiatalok előtt is példa lehet, amit Gyima csinált. Emlékszem rá, amikor évekkel ezelőtt pólóban, egy ócska bringával versenyezve győzött a velencei viadalon, borzasztó nehéz körülményei között is eljutott a világ legjobbjai közé. A triatlonban a fanatizmus naggyá tehet valakit" - vélekedett Kropkó Péter a kazah Dmitrij Gaagról.

Gaagot már jól ismerjük, hiszen évek óta sokat tartózkodik hazánkban, a tiszaújvárosi TVK-Mali színeiben versenyez (a csapattal idén Eb-ezüstérmet szerzett!), sőt, újabban magyarul tanul - jól érzi magát nálunk.

Gyima 1999-ben fantasztikusan szerepelt, a már említett ezüst mellett aranyérmet nyert az Ázsia-bajnokságon, megerősítette második helyét a világranglistán és óriási bravúrral megnyerte az olimpiai táv világbajnokságát - lehajrázva a négyszeres világelső brit Simon Lessinget.

Tényleg érdemes róla példát venni!

Gombkötő Roland, Nemzeti Sport 2000. január 19.



SYDNEY.2000

CIKKEK
KÉPEK

  

 
LINKEK

  SYDNEY 2000