FONTOS


 

Tizenegyezer fáklyavivő

A sydneyi olimpia szervezői kedden közzétették annak a tizenegyezer embernek a nevét (ötezret a rendezőgárda és a szponzorok delegálhattak, hatezret pedig a szervezőbizottság), akik az olimpiai lánggal futó 27 ezer kilométeres váltó résztvevői lesznek. A staféta június 8-án indul és szeptember 15-én, a megnyitóra érkezik az olimpiai stadionba.

Greg Norman, a világhírű golfozó fogja átvinni a fáklyát a Sydney egyik jelképének számító kikötői hídon. "Sohasem gondoltam volna, hogy mint egy nem olimpiai sportág képviselője ilyen megtiszteltetésben lesz részem" -- fogalmazott Norman, aki korábban maga is kérte a NOB-ot, hogy vegye vissza a műsorba a világszerte népszerű golfot, amely 1900 után került ki a programból.

Más neves ausztrál sportolók is bekerültek a monstre váltóba: az úszó olimpiai bajnok Dawn Fraser, Susan O'Neill és Kieren Perkins, valamint a négyszeres aranyérmes atléta, Betty Cuthbert ugyanúgy viszi majd a fáklyát, mint az ország legidősebb férfi polgára, a ma már tolószékben élő első világháborús veterán, a 109 éves Jack Lockett. Váltótag lesz Sandy Hollway, a szervezőbizottság (SOCOG) ügyvezető igazgatója és Michael Knight olimpiai miniszter is.

Vitatott személyek is akadnak a 11 ezer ember között, sokaknak nem tetszik az euthanázia lelkes híveként ismert Philip Nitschke, valamint két doppingügybe keveredett korábbi ötkarikás résztvevő, Dean Capobianco és Paul Henderson tervezett részvétele.

Csak percekkel az ünnepélyes pillanat előtt derül ki, hogy ki lobbantja fel a lángot az olimpiai stadionban, a találgatások szerint Fraser és a multiplex szklerózisban szenvedő Cuthbert a legesélyesebb. A száznapos staféta első ausztrál futójaként Nova Peris-Kneebone, az ország első bennszülött olimpiai bajnoka, az Atlantában győztes női gyeplabda-válogatott tagja veheti kézbe a Görögországból 15 óceániai állam érintésével érkező fáklyát. Ő a kontinensnyi ország spirituális központjában, az őslakosok által szent helynek tartott Uluru-sziklánál (Ayers Rock) kezdi majd meg a futást.

*

Nyolcadikként Bangkok is csatlakozott a 2008-as olimpia rendezésére jelentkező városokhoz. Somchai Sahahairungraung kormányszóvivő-helyettes bejelentése szerint a thaiföldi minisztertanács megszavazta azt a 2 millió dolláros költségvetésű "nyitókampányt", amelytől azt várják, hogy a pályázat megfelelő népszerűségre tegyen szert a sportvilágban.

Az 1998-as Ázsiai Játékokat megrendező thai főváros riválisa Peking, Oszaka, Havanna, Toronto, Isztambul, Párizs és Sevilla lesz. Korábban jelezte rendezési szándékát Buenos Aires, Kairó, Fokváros, Kuala Lumpur és Rio de Janeiro is, ők február 1-jéig még jelentkezhetnek.

Közben Iszomura Takafumi, Oszaka polgármestere a japán város pályázatának benyújtása alkalmából összehívott sajtókonferencián a tiszta verseny fontosságára hívta fel a figyelmet.

A NOB jövőre Moszkvában dönt a helyszínről.

Nemzeti Sport, 2000. január 26.



SYDNEY.2000

CIKKEK
KÉPEK

  

 
LINKEK

  SYDNEY 2000