Szövetségi nyomozók faggatták az olimpiai mozgalom vezetőjét
Juan Antonio Samaranchot, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökét
New Yorkban kihallgatták az amerikai igazságügy-minisztérium és a
Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) munkatársai, akik a Salt Lake Cityben
rendezendő 2002-es téli olimpia körüli korrupciós ügyben vizsgálódnak.
-- Samaranch örömmel válaszolt a felmerült kérdésekre -- mondta
Franklin Servan-Scheiber, a NOB szóvivője. -- Szervezetünk teljes
mértékben együttműködik az Egyesült Államok
igazságügy-minisztériumának folyamatban lévő vizsgálatával, és az,
hogy az elnök felelt az FBI kérdéseire is, csupán az eljárás része.
Servan-Scheiber semmilyen egyéb részletről nem nyilatkozott. Arról
pedig nem tud, hogy a mindössze egyetlen napra New Yorkba utazó
Samaranchot az amerikaiak vajon felkérték-e újbóli visszatérésre a
további nyomozás jegyében. A NOB elnöke -- akivel kapcsolatban a
NOB váltig hangoztatta, hogy nem célpontja a vizsgálatoknak és idézést
sem kapott -- decemberben, a lausanne-i reformközgyűlés után egyszer
már járt Amerikában, ám akkor csak a kongresszus illetékes
albizottsága előtt jelent meg.
Még előzőleg megegyezés született ugyanis arról, hogy az FBI csak
egy mindkét fél számára megfelelő időpontban faggatja ki a magas
rangú sportvezetőt. Ennek most jött el az ideje, az elnök a nyolcadik
NOB-tag a sorban. Korábban, többek között, a kanadai Dick Pound, a
francia Jean-Claude Killy és a svájci Marc Hodler állt az amerikai
hatóságok rendelkezésére.
MTI, Nemzeti Sport 2000. február 2.
|