Eddig 102 magyar sportoló szerzett jogot Sydneyre A MOB 1.3 milliárdból gazdálkodhat
Az olimpiai felkészülés szerepelt napirenden a MOB szakmai
tanácskozásán, amely kedden délelőtt a sportági szakszövetségek
főtitkárainak, a sportági olimpiai összekötőknek és a megyei
sportigazgatóknak a részvételével kezdődött a Népstadion
Iharos-termében.
Aján Tamás főtitkár rövid bevezetője és Dénes Ferenc helyettes
államtitkár pénzügyi tájékoztatója után dr. Berkes István főorvos, a
Sportkórház megbízott főigazgatója, Tibor Tamás, a Gerevich
Közlapítvány kuratóriumának elnöke, Molnár Zoltán, az olimpiai csapat
vezetője, valamint az előkészítő bizottság öt munkatársa kapott szót. A
több mint kétórás tanácskozáson számos közérdekű bejelentés
hangzott el.
*Deutsch Tamás sportminiszter szerdán hagyja jóvá a sportköltségvetés
elosztását, s ezt követően tíz napon belül kötik meg a szerződéseket a
szakszövetségekkel;
*megszületett a Sportkórház új szlogenje: "Bajok ellen, bajnokok
mellett"; az egyetemi integráció kapcsán rövidesen önálló tanszék
alakul, és készen állnak a fejlesztés tervei, de idén az olimpiai
felkészülés támogatását tartják a legfontosabb feladatnak;
*a Gerevich Közalapítvány 2000-ben negyven sportág 450 versenyzőjét
és 320 szakvezetőjét készül támogatni, erre a célra 400 millió áll majd
rendelkezésre;
*a sportági szakszövetségeknek sporteszközök vásárlására 42 milliót
adnak, s 17 millióval járulnak hozzá az idei két fontos hazai rendezvény,
a cselgáncs Hungária-kupa és a birkózó Eb lebonyolításához;
*tíz sportági szakszövetség -- köztük a birkózó-, az ökölvívó- és a
vízilabda- -- még mindig nem küldte vissza a versenyzői szerződéseket,
ezért ezek a szövetségek egyelőre nem is részesülhetnek
támogatásban; a MOB költségvetése egyébként 1.3 milliárd lesz, amiből
többek között 400 milliót alaptámogatásként osztanak szét, és 400
milliót fordítanak az olimpiai részvételre;
*február elsejéig 17 sportág 102 versenyzője szerzett jogot az olimpiai
részvételre.
(vad), Nemzeti Sport 2000. február 2.
|