Knight--Pound szópárbaj
Dick Pound, a NOB kanadai alelnöke éles kirohanást intézett a sydneyi játékok
szervezői ellen, akik szerinte a kelleténél negatívabb kép kialakításával
folyamatosan rombolják az ötkarikás esemény tekintélyét a közvélemény és a
lehetséges szponzorok előtt.
Pound szerint Michael Knight olimpiai miniszter, a szervezőbizottság (SOCOG)
elnöke újra és újra kudarcként festi le a játékok marketingprogramját, miközben
minden korábbi rekord megdőlésére lehet számítani.
"Talán a »siker« szóval van valami bajuk?" -- tette fel a költői kérdést a
NOB-alelnök, aki egyúttal kritizálta a szervezőket a helyi szponzorokkal
kialakított rossz kapcsolatukért is.
Knight, a bírálatok első számú célpontja viszont Pound politikai ambícióival
magyarázta az ellene intézett támadást. Úgy vélte, hogy a nagyhangú
kijelentéseket már annak a kampánynak a részeként kell tekinteni, amelyet a
kanadai sportvezető Juan Antonio Samaranch NOB-elnök utódlásáért folytat.
A SOCOG-vezető ugyanakkor a költségvetés újabb, ezúttal 22.8 millió amerikai
dolláros csökkentését is bejelentette. Megígérte azonban, hogy nem lesz több
hasonló kiigazítás, és számottevő elbocsátások sem várhatóak. "A költségvetés
most már stabil -- fogalmazott Knight --, nem gondolkodunk további
csökkentésen. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi kilátásaink szerint nem lesz gond
az olimpia lebonyolításával. Tudjuk, mennyi pénzből gazdálkodhatunk, és hogy
honnan szerezzük meg azt."
A költségvetési hiány csökkentésének részeként az eredetinél több bevételre
számítanak a jegyeladásokból. Úgy tervezik, hogy a média, a NOB és mások
rovására felszabadítanak bizonyos helyeket a szurkolók részére. Az olimpiai
stadionba például 116 532 helyett 118 012 fizető néző fér majd be, ami 5 millió
dollár pluszbevételt hozhat.
Knight azt is közölte, hogy az olimpia főszponzorainak sorába tartozó UPS
visszalépett a támogatástól.
Samaranch NOB-elnök nem szólt hozzá a Knight--Pound vitához, viszont
csütörtökön találkozott Lowitja Odonohue-val, az olimpia ellen tiltakozó ausztrál
bennszülöttek képviselőjével.
Ugyancsak a játékokkal kapcsolatos hír, hogy az olimpiai játékok ideje alatt
valószínűleg megnő Sydneyben a kábítószer-fogyasztók és az alkoholisták
száma. Paul Dillon, a helyi drog- és alkoholellenes intézet igazgatója már most
felhívta a figyelmet arra, hogy -- amint az Atlantában is bebizonyosodott -- az
olimpia idején számolni kell a fokozott drogfogyasztással és alkoholizmussal.
"Az emberek különféle módon ünnepelnek, valószínűleg sokan fogják azt
gondolni, hogy alkohol vagy drog segítségével még jobban érezhetik magukat" --
mondta az intézet igazgatója, hozzátéve, hogy reményei szerint a drogok közül
csak az enyhébb LSD, valamint ecstasy-tabletták lesznek forgalomban
Sydneyben.
"Azért tartom fontosnak, hogy már most jelezzük ezt a gondot, mert úgy látjuk,
az olimpia szervezőbizottsága nem foglalkozik vele, nem érzi a valós veszélyt"
-- mondta Dillon.
MTI, 2000. február 18.
|