FONTOS


 

Samaranch "békéltet"

A spanyol sportvezető kijelentette: hamarosan rendeződik a nézeteltérés Dick Pound, a NOB kanadai alelnöke és Michael Knight, az ausztrál szervezőbizottság (SOCOG) vezetője között.

Pound korábban úgy fogalmazott: Knight a felelős azért, hogy a SOCOG nem tudott jó kapcsolatokat kiépíteni egyes szponzorokkal.

Samaranch szerint a vitában mindkét félnek megvan a maga igaza, de az eredményes munkavégzés érdekében célszerű "kibékülniük".

A NOB végrehajtó bizottságának pénteken bemutatót tartottak a megnyitó ünnepségről. A látottakat Samaranch "fantasztikusnak" nevezte, részleteket azonban nem árult el.

*

Anita DeFrantz, a NOB amerikai alelnöke pénteken Sydneyben kijelentette: az a nyaklánc, amelyet a naganói pályázati bizottság egyik tagjától kapott 1990-ben, semmilyen mértékben sem befolyásolta őt akkor, amikor az 1998-as téli játékok színhelyére szavazott.

Az amerikai Salt Lake Tribune a közelmúltban arról számolt be, hogy több NOB-tag - köztük Anita DeFrantz - értékes, többszáz dolláros ajándékot fogadott el a naganóiaktól.

Az ügyben a másik oldalon érintett Siharu Igaja elmondta: saját pénzén, 10 ezer dollárért készíttetett száz darab nyakláncot, amelyek közül egyet-egyet adott a NOB hölgytagjainak és a férfiak feleségének. "Nem a pályázati pénzből vásároltam a nyakláncokat, amelyek egyenként csak száz dollárba kerültek" - idézte az AFP hírügynökség Siharut.

A 18 karátos arany nyakék medáliája az olimpiai ötkarika volt.

Az ügyben Samaranch NOB-elnök DeFrantz mögé állt, s úgy fogalmazott, hogy az amerikai NOB-alelnök élvezi a bizalmát.

*

Az elképzelések és az előkészületek alapján Sydneyben minden idők "legzöldebb" olimpiáját rendezik meg szeptemberben.

A legfontosabb és egyben a legnagyobb lépés az olimpiai helyszín kiválasztása volt, hiszen Sydney nyugati, szennyezett részében egy új, környezetbarát olimpiai centrumot alakítottak ki. A munkálatok során talajjavításra is sor került, emellett a helyi ökológiai rendszer védelmére és a természetes állapot visszaállítására is nagy gondot fordítottak.

A játékok során a csarnokok, stadionok, középületek többségében energiatakarékos fényforrásokat és légkondicionálókat használnak majd.

Az olimpiai stadion tervezésekor arra is ügyeltek, hogy a tetőszerkezet megfelelő kialakításával lehetővé tegyék az esővíz felfogását, s ezzel egyben az öntözés gondját is megoldották.

Nemzeti Sport, 2000. február 19.



SYDNEY.2000

CIKKEK
KÉPEK

  

 
LINKEK

  SYDNEY 2000