Szinte pontosan egy hónappal a XXVII. nyári ötkarikás játékokon szerepelt magyar küldöttség után, szerdán hazaérkeztek Sydneyből a 11. paralimpián részt vett magyar sportolók is.

Szinte pontosan ugyanolyan volt az ő fogadtatásuk is: az Olimpiai csarnokban rendezett ünnepségen megjelent és üdvözlő beszédet mondott Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter, az érmeseket egyenként köszöntötték...

Minden szép volt. Ám az örömbe némi üröm is vegyült. Talán ünneprontásnak hat, ám valami mellett nem lehet elmenni szó nélkül.

A fogadáson a csarnokban állt egy büfékocsi, rajta üdítő, kávé és némi harapnivaló. Amikor a több mint egynapos utazástól fáradt paralimpikonok odamentek a büféhez, hogy megigyanak egy pohár üdítőt, kiderült: fizetni kell érte.

Sokan zokon vették ezt az eljárást -- jogosan. A félreértések elkerülése végett: senki sem vágyott lakomára, de némi harapnivaló és üdítő jólesett volna. Különösen azoknak, akik a fővárosból még folytatták útjukat Bajára vagy Pécsre.

Az esetről megkérdeztük Litavecz Annát, az ISM fogyatékosok sportjáért felelős helyettes államtitkárság irodavezetőjét, akitől a következőket tudtuk meg:

-- A paralimpiai csapat fogadására a helyszínt, az ISM kérésére, az NSI biztosította számunkra, térítésmentesen. Választhattunk, legyen-e büfé. Ha lesz, azért fizetni kell. Elsősorban azok miatt a szülők és barátok miatt döntöttünk a büfé mellett, akik vidékről utaztak a fővárosba, és már kilenc órakor ott várakoztak a csarnoknál. Ha semmilyen büfé nincs, ők azt tették volna szóvá. Több száz főt vendégül látni viszont költséges dolog, és ha azt tesszük, akkor azt vetik a szemünkre, hogy pazaroljuk a közpénzeket. A paralimpián részt vett sportolókat pedig nem akartuk elzárni a szeretteiktől, mint ahogy az az olimpikonok érkezésekor történt, amikor a Sydneyből hazaérkezőket külön részen terített asztalok várták. Egyébként tudomásunk szerint a versenyzők ellátását egy utazási iroda biztosította. Számomra egyébként fontosabb a büfénél az, hogy sokan köszönetüket fejezték ki azért, mert ilyen fogadtatásuk még sohasem volt a paralimpikonoknak.

Szerkesztőségünk véleménye az, hogy ha vendégségbe hívják az embert, nem illik azt mondani, hogy a fogyasztásért fizetni kell. Mert az már nem vendégség. Mint ahogy ily módon a fogadás sem az.

Egyébként pedig a paralimpiai csapatnak több szponzora is van, köztük üdítő italokkal foglalkozó cég is. Talán valamelyikük állta volna a fogadás költségeit.

És még valami. Sok minden nevezhető a közpénzek pazarlásának, de a paralimpikonok méltó fogadása nem. Ha arra volt pénz, hogy állami költségen népes delegációk utazzanak el a két olimpiára Sydneybe, nyilván erre is futotta volna.

Nemzeti Sport, 2000.11.03.