Sydney után, Salt Lake City előtt
Ülésezett a MOB elnöksége
A téli olimpiára való felkészülésről tárgyaltak, a nyári játékok
magyar szereplését értékelték, és MOB-érdemrendeket ítéltek oda a
Magyar Olimpiai Bizottság szombati elnökségi ülésén, amelyet
Schmitt Pál elnök vezetett.
A korcsolyázó-, a sí- és a snowboardszövetség mértéktartóan,
szerényen tájékoztatott a felkészülésről. A korcsolyázók négy
szakágban (m?korcsolya, jégtánc, gyorskorcsolya, rövid pályás
gyorskorcsolya) bíznak a részvételben. Aggódnak viszont az
edzéslehetőség miatt, hiszen a BS kiégése számukra igazi
katasztrófa: az alagsori edzőpálya m?ködése bizonytalan, a külföldi
tréningezés pedig nagyon költséges. A sízők új vezetőséggel vágnak
az idénynek. A bobosok részvételéről a közgy?lés Nagano után úgy
határozott, hogy olimpiai játékokon kizárólag m?ködő hazai
szövetséggel, versenyrendszerrel és megfelelő versenyzői állománnyal
rendelkező sportágak szerepléséről lehet szó. Újabban azonban a Salt
Lake Cityben letelepedett Strehli Ildikó testnevelő tanár és
Barati Ilona az amerikai bobcsapattal együtt készül és
versenyez, esetleges részvételükről eredményeik alapján később
döntenek.
Aján Tamás főtitkár terjesztette elő az olimpiai
szerepléssel kapcsolatos beszámolót. A magyar csapat - bár az
érmeket és a megszerzett pontokat figyelembe véve kissé elmaradt az
előzetesen tervezettől - eredményesen szerepelt, becsülettel
helytállt. Kimagaslóan szerepelt a kajak-kenu sportág, előreléptek a
csapatsportok. Az aranyérem és a helyezések ellenére sem teljesen
kielégítő az úszók és a vívók szereplése, többet reméltek az
öttusától, jónak ítélték a torna és a súlyemelés eredményeit.
Sajnálattal állapították meg a cselgáncs eredménytelenségét és a
nagy létszámú atlétacsapat várakozáson aluli szereplését.
Elhangzott, hogy az olimpia idején 2052 doppingellenőrzést
tartottak, és 11 pozitív eset akadt. Magyar sportolót 54 alkalommal
rendeltek vizsgálatra, Nagy Tímea olimpiai bajnoknőt két
alkalommal is, de valamennyi magyar sportoló tisztán, dopping nélkül
versenyzett.
Az alelnöki minőségében jelen levő Deutsch Tamás
sportminiszter javaslatát elfogadva a MOB és az ISM közös
munkabizottságot hoz létre a mélyebb, alaposabb értékelés
elkészítésére, illetve a következő olimpiai szereplésre való
előkészületek szervezésére. Török Ottó igazgató az olimpia
anyagi részét ismertette. A felkészülés és a részvétel költségei
1999-ben és 2000-ben 911.4 millió forintot emésztettek fel, amiből
az ISM 739 milliót adott. A jó szereplés eredményeként 73 sportoló,
175 edző és szakember, valamint az olimpiai játékok után most első
alkalommal 88 nevelőedző részesült jutalomban, ami összesen 559.6
millió forintot tett ki.
MOB-érdemérmek odaítéléséről is döntött az elnökség. Elismerésben
részesül dr. Bozsóki Istvánné dr. Jakab Erzsébet, a
Sportkórházban idestova negyven éve dolgozó főorvos asszony,
Rejtő Ildikó kétszeres olimpiai bajnok vívó, Bonn
Ottó, a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség főtitkára, Kiss
László úszó-mesteredző, akinek tanítványai az elmúlt négy
olimpián aranyérmet nyertek és Török Bódog
kézilabda-mesteredző, aki 1965-ben világbajnoki címig vezette a
női válogatottat és Montrealban ezüstérmet szerzett a csapata.
MOB-érdemérmet kap továbbá a Budapesti Honvéd Sportegyesület,
amelynek versenyzői az elmúlt ötven évben az olimpiai játékokon
kiemelkedően szerepeltek és Sydneyben is a legjobbak voltak,
valamint a Magyar Athlétikai Club. A 125 éves jubileumát idén
ünnepelt patinás sportegyesület, amely a két világháború között a
legeredményesebb volt, majd 1946-ban törvénytelenül
betiltották,1987-ben alakult újjá.
A kitüntetéseket a december 2-i közgy?lésen adják át.
(vad)
Választottak csillagokat
A Westend City Center kereskedői és vezetői "Válasszunk közösen
csillagokat!" néven játékot szerveztek, a vásárlók és a látogatók
négy kategóriában adhatták le szavazataikat a sydneyi olimpia magyar
résztvevőire. A szombati, közönségtalálkozóval összekötött
eredményhirdetésen vehette át a négy kategória győztese a díját. Aki
a legjobban öregbítette a magyar sport hírnevét: Csollány
Szilveszter tornász, aki a legnagyobb meglepetést szerezte:
Bárdosi Sándor birkózó, nyilatkozatai alapján a
legszimpatikusabb: Kovács Ágnes úszó, a legeredményesebb:
Kammerer Zoltán, Storcz Botond kajakos. Minden győztes
félmillió forint érték? vásárlási utalványt kapott.
Este az olimpiai banketten a magyar sportsajtó képviselői által
megszavazott olimpiai fair play különdíjat Bárdosi Sándor vehette át
Kamuti Jenőtől, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnökétől,
míg Schmitt Pál Guinness rekord-díjat adott át Palik
Lászlónak, a hazai maratoni tévéközvetítések vezetéséért.
Nemzeti Sport, 2000.11.12.