MOB-ülés az Iharos-teremben
A Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége pénteken délelőtt a Népstadion
Iharos-termében tartja ülését. A testület idei első tanácskozásán Molnár Zoltán,
a sydneyi olimpiai csapat kijelölt vezetője számol be a hazai előkészületek
állásáról, majd pénzügyekről tárgyal az elnökség.
Schmitt Pál elnök terjeszti elő a sportági szakszövetségek támogatásának
tervét. A MOB-elnökség dönt az idei sajtódíjak odaítéléséről is.
*
Rio de Janeiro hamarosan négy világbajnokság, a Pánamerikai Játékok és a
2012-es nyári olimpia megrendezésére nyújtja be pályázatát. A Brazil Olimpiai
Bizottság (COB) a város vezetőivel programtervet készített, amelynek végső célja
a 2012-es nyári olimpiai játékok rendezési jogának elnyerése.
Az "olimpiai projekt" keretében az ötmilliós város hivatalosan is jelentkezett a
2005 és 2007 között megrendezendő cselgáncs-, díjlovagló-, úszó- és atlétikai
világbajnokság rendezésére.
"Ezek a sportesemények szerves részét képezik majd az olimpiai
kampányunknak -- mondta Carlos Alberto Nuzman, a COB elnöke. -- Úgy kell
lebonyolítani őket, hogy a NOB-ban fel se vetődjön másik olimpiai helyszín. A
2007-es Pánamerikai Játékokat szánjuk olimpiai főpróbának."
A sportvezető hozzátette: azért léptek vissza a 2008-as rendezésért folyó
versenytől, mert a jelenlegi infrastruktúrával nem lett volna esélyük a többi
jelentkezővel szemben.
"Most egészen biztosan alulmaradtunk volna. Minden vébét külön támogat a
kormány és a város vezetősége, mindegyik előtt tovább tudjuk fejleszteni az
infrastruktúrát -- hangoztatta Nuzman. -- Ez azt jelenti, hogy a negyedik után
már olyan feltételeket tudunk kínálni, amelyekkel érdemes pályázni a 2012-es
nyári játékokra."
*
Ausztria jelentkezett a 2005-ös téli speciális olimpia megrendezésére.
Érdekesség, hogy az osztrákok a fogyatékos sportolók 2004-es legnagyobb
nyári játékának a rendezését is megpályázták.
*
Február 18-án jelentős nemzetközi esemény házigazdája lesz az Albán Olimpiai
Bizottság. A Tiranában megrendezendő konferencia címe: "Béke, a sport és a
gyermekek jogai".
*
Speciális biztonsági intézkedések bevezetését tervezi a sydneyi olimpia
szervezőbizottsága, mert el szeretné kerülni az olyan bombarobbantást, mint
amilyen 1996-ban pusztított Atlantában, alaposan megzavarva a játékok
nyugalmát.
A fő ötkarikás helyszínen, az Olimpiai Parkban lévő létesítmények közelében a
versenyek idején nem lesznek szemetes kosarak és hulladékgyűjtő edények.
Szintén hiányoznak majd az egész komplexumból a postaládák.
Az ok: az ausztrálok attól félnek, hogy a felsoroltak tárolók alkalmasak arra,
hogy bombát helyezzenek el bennük.
Máris felhívták a szervezők a közönség figyelmét, hogy mindenki vigye magával
haza azt, amit normális körülmények között egy laza mozdulattal eldobna.
A postaládákkal kapcsolatban az olimpiai falu lakóinak nem kell aggódniuk: a
bentlakókat több postahivatal is éjjel-nappal kiszolgálja.
Nemzeti Sport, 2000. február 11.
|