FONTOS


 

A www.olympics.com titkai

A sydneyi szervezőbizottság (SOCOG) eredményhonlapjáról, a www.olympics.comról több mint két héten át mind a 28 sportág versenyeinek rész- és végeredményeit állandóan meg lehet majd tudni.

A szakemberek azt jósolják, hogy szeptember 15. és október 1. között 700 millió látogatója lesz ennek a honlapnak, amelyet folyamatosan hoznak "percrekész" állapotba: valamennyi sportág versenyeinek az alakulását nyomon lehet követni.

A viadalok helyszíneit 4800 kilométer hosszú optikai kábel köti össze, amelyen az információk áradata özönlik be az International Broadcast Centre-be, az elektronikus média sajtóközpontjába. Az olimpiai stadionban, a Stadium Australiában 1648 önálló telefonvonalat szerelnek fel, mellette 135 mobiltelefon-központ és 732 mobil rádiós vonal működik majd.

Hála az elmúlt néhány év hatalmas technikai fejlődésének, a sydneyi olimpia ilyen téren minden korábbi hasonló rendezvényt alaposan felülmúl majd. Még sokan emlékeznek arra, hogy Atlantában négy évvel ezelőtt óriási fejetlenség uralkodott az eredményközlésben. Most a NOB számítógépes partnere, az IBM szeretné kijavítani az akkori gyenge bizonyítványát. Már csak azért is, mert ez a komputeróriás utolsó olimpiája...

A NOB és a francia-brit számítógépes cég, a SEMA ugyanis már aláírta azt a szerződést, amely alapján utóbbi szállítja 2001 és 2008 között a játékokhoz a számítógépes hátteret. A NOB szerint - bár az összeget nem hozták nyilvánosságra - a sport területén még nem kötöttek számítógépes céggel ilyen jelentős megállapodást. A SEMA már a 2002-es Salt Lake City-i téli olimpia előtt is számos területen segíti a NOB munkáját.

*

Majdnem biztosra vehető (már amennyire ilyesmiben biztos lehet valaki), hogy Sydney biztonsági szempontból is jól fog vizsgázni. Az illetékes szervek szerint a terrorizmus veszélye igen csekély, bár nem elhanyagolható. Az elmúlt két olimpiával összehasonlítva itt nincs olyan agresszív csoport, vagy kisebbség, amely jelentős fenyegetést jelentene. Ennek ellenére már a repülőtéren alapos ellenőrzés alá vetik az érkezőket - már hetekkel az olimpia kezdete előtt is.

Nemzeti Sport, (MTI) 2000. március 16.



SYDNEY.2000

CIKKEK
KÉPEK

  

 
LINKEK

  SYDNEY 2000