Afrika "pótolhat"
Athén korábban kezd?
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szeptemberben Sydneyben egészíti ki
tagságát, amely a Salt Lake Cityben rendezendő 2002-es téli játékok kapcsán
kirobbant korrupciós botrányt követően vált "hiányossá".
Thomas Bach, a NOB-vb német tagja Kenyában elmondta: a gond globális
jellegű, ezért a kizárásokban érintett afrikai országok nem szenvednek majd
hátrányt.
"Már megvannak azok a személyek, akiket szeptemberben Sydneyben a
NOB-tagságra fogunk javasolni" -- fejtette ki a végrehajtó bizottságban
tevékenykedő sportvezető, aki Kip Keino -- egykori olimpiai bajnok, a Kenyai
Olimpiai Bizottság elnöke -- által szegény gyerekek számára alapított iskola
avatásán vett részt.
Bach arról nem nyilatkozott, vajon a kizárt (illetve lemondott) afrikai NOB-tagok
helyére szintén afrikaiak kerülnek-e. Elárulta azonban, hogy a szervezet már
felmérte, kik lehetnek a "pótlásra" alkalmasak a földrészről.
***
A 2004-es athéni olimpia szervezői várhatóan április elejéig eldöntik, hogy
előrehozzák-e két héttel az eredetileg augusztus 13--29-re tervezett játékokat
vagy sem. Ha az időpont-módosítás mellett foglalnak állást, akkor lehetővé válik
a legnagyobb futballsztárok részvétele is a labdarúgótornán, mert az ötkarikás
mérkőzések nem ütköznek az augusztusban már zajló európai
kupaküzdelmekkel, nemzeti bajnokságokkal.
A módosítás ugyanakkor több gondot is okozna, mert július végén sokkal
nagyobb a forróság, jóval több az autó (az ötmilliós főváros lakosságának zöme
augusztusban megy szabadságra és utazik vidékre), ráadásul a
szállodatulajdonosokkal már megkötött megállapodásokat is figyelembe kell
venni.
Az időpont-változtatás szóba került a hétvégén is, amikor Juan Antonio
Samaranch, a NOB elnöke Athénban tárgyalt az előkészületekről.
, Nemzeti Sport 2000. március 23.
|