|
|
| ||||
|
Rák Szólam öt karikára Sokat megtudtunk már a rákról, mégsem eleget -- hiábavaló ellene minden életbiztosítás. Támadó taktikája kiszámíthatatlan, válogatás nélkül csap le a sportvilágban is, meghökkenést, értetlenséget, sőt hitetlenkedést keltve bennünk. Főként akkor, amikor egy-egy pályafutása zenitjén tündöklő olimpikon, bajnok esik áldozatául. Természetes a reakció, hiszen a sport éppenséggel az egészséggel, a fittséggel, az erővel, a fizikai kiteljesedéssel és az emberi csúcsteljesítménnyel rokon. Fogalmilag idegen tőle a gyengeség, a kilátástalan betegség, a halál. Akkor meg mi végre kell a lehangoló témával foglalkozni? Kaptam egy elgondolkodtató faxüzenetet Kanadából, de remélem, ettől eltekintve is megértik majd a szándékaimat... Sandra Schmirlerrel először 1980-ban találkoztam, a világ végén, a végtelen kanadai préri peremén, Reginában. A Kanadai Vízilabda-szövetség technikai igazgatójaként "clinicet", azaz tanfolyamot tartottam az ottani középiskolában. Sandra tizenhét éves volt, feltűnően csinos és feltűnően érdeklődő, remek úszó, a város középiskolás bajnoka, jól kezelte a labdát is. A két nővérével együtt volt ott, estére meghívtak vacsorára, majd egy éjszakai curling (csúszókorong) partira. Bámulatos pontossággal játszott, hallatlan érzékkel lőtte ki ellenfelei "köveit", s nagyokat kacagott, önfeledten élvezte a sikerét. Ez a mi köreinkben egyébként kevéssé ismert, de Kanadában és az északi országokban szinte népi mániaként űzött sport 1998-ban a naganói téli olimpiai játékokon mutatkozott be a széles sportvilágnak, ott, ahol a kanadai együttes szerezte meg a sporttörténeti jelentőségű első aranyérmet. A csapat legjobbja a kapitány, Sandra Schmirler volt. Immár szemüveget hordott, és egy bájos féléves kisbaba harmincöt éves édesanyjaként versenyzett... Követtem a pályáját, kerestem, kutattam alakját az Eurosport közvetítései idején most, a világbajnokságon is, ám hiába. Egykori kanadai asszisztensemtől kaptam aztán a már említett faxüzenetet. Abból tudtam meg, hogy Sandránál tavaly augusztusban nyelőcsőrákot fedeztek fel, s a napokban, négy hónappal a második leánya születése után elhunyt. Tudod -- írta hajdani segédem, Ivan Somlai --, Sandra csodálatos asszony volt. A kemoterápiás kezelés roppant megviselte, így, noha számos helyre hívták, képtelen volt eleget tenni a felkéréseknek, nem nagyon tudott már beszédeket tartani. Mégis, ahogy egy kicsit jobban lett, bár gyenge volt, ment. Mosolygott és közvetlenül beszélt arról is, hogyan küzd a kórral. Monctonban ott voltam, amikor ő adta át az országos ifjúsági bajnokság érmeit, megrendítő beszéddel búcsúzott tőlünk -- amit akkor még nem tudhattunk -- örökre. "Ebben a helyzetben egész másként érzékelem a világot -- mondta. -- A curling csodálatos élményekkel ajándékozott meg, most látom, hogy elveszíteni egy játszmát, tulajdonképpen nem jelenti a világ végét. Mi a fontos? Vigyázzatok a sportra, óvjátok a magatok és szeretteitek egészségét, őrizzétek családotokat és barátaitokat." Akár a csúszókorong Naganóban, ugyanígy Sydney közelgő olimpiáján a triatlon szerepel majd első alkalommal az ötkarikás játékok műsorán. A hónap elején Hawaii szigetén, Konában rendeztek Világkupa-versenyt. Az amerikai Karen Smyers, aki a rendkívül megpróbáltató sorozat előtt azt nyilatkozta, hogy mintegy kilencven százalékos formában van, nem került a legjobb tíz közé. Pedig nagy küzdő ő is. A 38 esztendős asszony három hónappal ezelőtt nyirokmirigy-operáción esett át, mert rákos tüneteket mutatott. Ráadásul a "Vasasszony" hihetetlenül balszerencsés sorozaton vergődte át magát, ettől függetlenül is. Két és fél évvel ezelőtt súlyos térdsérüléssel bajlódott, majd 1998 augusztusában kerékpározás közben elütötte egy kamion, hat bordáját törte, válla kificamodott, s a rettentő ütközéstől a tüdeje is megsérült. Aztán tavaly ősszel verseny közben fellökték, ezúttal a kulcscsontját törte el. Karácsony után pedig következett a két rosszindulatú nyirokdaganat eltávolítása. Az operáló sebész azonnali kemoterápiát javasolt, a háromszoros világbajnok Smyers azonban másként döntött. "Az anyámat hasonló betegség támadta meg, és hosszú évekig nem okozott gondot neki -- magyarázta. -- Amikor még tavaly októberben a hawaii Ironman-versenyen két és fél mérföldet úsztam, száztizenkét mérföldet kerékpároztam és végül lefutottam a maratoni távot, kiválóan éreztem magam, pedig már tudtam, hogy daganatos gondom van. Ez nem gyorsan fejlődő ráktípus. Megbeszéltem a férjemmel, és úgy döntöttem, hogy a kemoterápiás kezelés várhat. Először részt kell vennem az olimpiai válogató versenyeken. Biztosítani akarom az olimpiai részvételemet, a legjobb amerikai akarok lenni. Egyelőre nem tudom megmondani, hogy mikor kezdem a kezelést." Az utolsó amerikai válogatót Dallasban rendezik május 27--28-án... A mellrákkal műtött Ludmila Engquist svéd gátfutónőnek sikerült a fényes visszatérés az atlétikai pályára, a sebészeti beavatkozás és a hosszas, kínzó kemoterápiás kezelés után tavaly a sevillai világbajnokságon 12.47-tel bronzérmet nyert a 100 méteres gátfutásban. A világhírű amerikai kerékpárost, Lance Armbot már két alkalommal támadta meg a halálos kór. Az elpusztíthatatlan kerekes a második "rákos menete" után mégis megnyerte az 1999-es Tour de France-ot. Hősies győzelem, tökéletes diadal! A példák sorának ezzel még távolról sincs vége, ahhoz azonban, amit levonhatunk tanulságként nem szükségesek további történetek. Legyőzhetetlen ellenfél, tanítja a sport, tulajdonképpen nincs. Különben is, a halál, az elmúlás -- elkerülhetetlensége okán -- nem tekinthető vereségnek. Az élet lényege pedig? Amíg tart -- akár a sporté -- a küzdelem, az értékek felismerése és kifejezése, hitünk megtartása, ha a legmélyebben vagyunk is, valamint a teljesítményben gyökerező méltóságunk megőrzése a végsőkig. Ezekért harcolva akár csodák is történhetnek, vagy még pontosabban -- csak így történhetnek. Nem véletlen, hogy sportnagyságok példáit említettem. Ők ugyanis az érdeklődés reflektorfényében élnek, helytállásukat sokan láthatják, szavuk messzebbre száll és hihető, s ekként sokat segíthetnek azoknak, akik -- jóllehet névtelenek és sajnos fájóan sokan vannak szerte a világban -- erőt szeretnének meríteni hasonló nehéz megpróbáltatásaik közepette. Gallov Rezső, Nemzeti Sport 2000.04.21. |
| ||||||||||
|
SYDNEY 2000 |
|
FONTOS
