Ég a láng!
Kisebb technikai hiba miatt a tervezettnél körülbelül egy órával később gyújtották
meg Olümpiában az ötkarikás játékok lángját. A Thaleia Prokopiou színésznő
kezében lévő fáklya a hagyományoknak megfelelően a nap sugarait összegyűjtő
tükrök segítségével gyulladt meg. "Apolló napisten, küldd el sugaraidat, és
gyújtsd meg ezt a szent fáklyát" - hangzottak a színésznő szavai a Héra istennő
templomában megrendezett ceremónián.
Először az 1936-os berlini olimpia előtt került sor a váltófutásra, amelynek során
a láng eljut Olümpiából a versenyek helyszínére. A staféta 64 éves története
során idén teszi meg a leghosszabb utat a láng: több mint 10 ezer kilométer
után jut el Sydneybe.
Szerda déli meggyújtását követően tíz napon keresztül Görögországban vándorol
a láng, majd Guamra repül. Május 22-től június 7-ig Óceániában folytatódik a
váltófutás. Ezalatt a láng eljut a mindössze 21 négyzetkilométeres Naurura is és
Szamoára, ahonnan harci kenun folytatja útját. Tongán a királyi család tagjai is
kézbe veszik a fáklyát, amelyet összesen 1500 szigetlakó visz majd, többségük
teljes törzsi díszben fut.
Június 8-án kezdi meg a láng 100 napos ausztráliai vándorlását.
Idetartozó hír: hatalmas felzúdulást keltett az ausztrálok körében, hogy a már
korábban kijelölt sydneyi iskoláslány helyett a NOB ausztrál alelnökének, Kevan
Gospernek a lánya veszi át az Ausztráliába érkező olimpiai lángot.
A botrányt az okozta, hogy a görög-ausztrál közösség tagját, Yianna Soulelest
utóbb Sophie Gosper mögé sorolták a váltóban, így a sportvezető lányának
kezébe kerül először a fáklya.
"Nehéz lesz meggyőzni az embereket az olimpia szellemiségéről, amikor ilyen
gusztustalan, vérlázító döntések születnek - adott hangot nemtetszésének Lee
Rhiannon, aki Új-Dél-Wales parlamentjében a zöldek képviselője. - Biztos
vagyok abban, hogy Sophie Gosper kedves teremtés, de azzal, hogy Yianna elé
tették, a döntéshozók gúnyt űztek a válogatási rendszerből, amelyben arról van
szó: nem számít, ki, milyen családból származik."
A hagyományoknak megfelelően egyelőre teljes titok övezi, hogy ki lesz a váltó
utolsó tagja, aki az olimpiai stadionban a megnyitó ünnepségen fellobbantja a
játékok lángját. A legesélyesebb erre Dawn Fraser, a 100 m-es gyorsúszás
háromszoros olimpiai bajnoka, az első nő, aki 1 percen belül úszott ezen a
távon.
*
Folytatódik a környezetvédők tüntetése a Bondi Beachen, az olimpiai
strandröplabda-stadion tervezett helyszínén. A tiltakozók egy része beásta
magát a homokba, 20 ember pedig élő láncot képezve megpróbálta elállni egy
teherautó útját. Letartóztatásra ezúttal sem került sor.
A 10 ezer férőhelyes strandröplabda-stadiont a tervek szerint az olimpia után
lebontják, ám a környezetvédők azt állítják, hogy az építmény elcsúfítja a
turisták és a helyiek által is kedvelt partszakaszt.
A demonstráció szervezői kilátásba helyezték, hogy egészen az ötkarikás
játékok kezdetéig folytatják akciójukat. A hétvégére 1000 tüntetőt várnak a Bondi
Beach-re.
(MTI)
MOB-TÁJÉKOZTATÓ. Az olimpiára készülő
sportágak szakszövetségi főtitkárai és sportági összekötői kaptak meghívást a
MOB szerda délelőtti értekezletére. Dr. Dénes Ferenc helyettes államtitkár
három fontos bejelentéssel szolgált: 1. Átutalták a szakszövetségeknek a
második félévre szóló állami támogatást. A közeljövőben a nevelő szakosztályok
is jelentős pénzt, összesen hatvanmillió forintot kapnak. 2. Elkészült a
sporttörvény tervezete, rövidesen nyilvánosságra hozzák és várják hozzá a
javaslatokat. 3. A doppingellenes küzdelemben az állami sportvezetés és a MOB
álláspontja teljesen egyértelmű: tiltott szert mindenki egyéni felelősségére
alkalmazhat, senki se számítson sem a sportvezetés, sem a MOB segítségére.
Aján Tamás, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) tagja
kiegészítésül elmondta, hogy megszületett a határozat és az olimpia résztvevői
vérvételes doppingellenőrzésre is számíthatnak.
Molnár Zoltán, az olimpiai csapat vezetője és két helyettese, dr. Török Ottó és
Babati Lajos, valamint az előkészítő bizottság többek között beszámolt arról,
hogy a szeptember 12-én induló Malév-különgép mellett a Lauda Air menetrend
szerinti járataival több csoportban utaznak ki a magyar versenyzők.
A kísérői létszámot szigorú előírások határozzák meg. Amíg Atlantában 24 orvos
és gyúró lehetett jelen, addig Sydneyben az egészségügyi stáb csak 12 tagú
lehet. Azokban a sportágakban, amelyekben három vagy kevesebb versenyző
szerzett részvételi jogosultságot, egy szakvezető utazhat. Azokban a
sportágakban, amelyekben három vagy kevesebb versenyző kvalifikált, de
éremszerzési esélyük van, illetve ahol négy vagy öt versenyző indul (evezés,
műugrás, ökölvívás, torna), két-két szakvezető részvétele indokolt. A
csapatsportágakban három szakvezetővel számoltak, öttusában - a sportág
összetettsége miatt - négy szakember utazik. A legtöbb versenyszámmal
rendelkező atlétikában, valamint kajak-kenuban, úszásban és vívásban hat,
illetve hét szakvezető kiutazására nyílik lehetőség.
(vad, MTI), Nemzeti Sport 2000.05.11
|