Újra délen ég a láng
Az 1956-os melbourne-i olimpia óta első alkalommal került a déli féltekére az
olimpiai láng. Az ötkarikás játékok jelképe a világ egyik legkisebb köztársasága,
Nauru közelében lépte át 44 év után újra az Egyenlítőt.
A mindössze 21.3 négyzetkilométeres, foszfátból és korallmészkőből álló
szigeten száztagú váltó fut a lánggal. A staféta első tagja Marcus Stephen, a
Nemzetközösségi Játékokon arany-, a tavalyi világbajnokságon lökésben
ezüstérmes súlyemelő volt.
"Ez az év egyik legnagyobb eseménye országunkban. Az olimpiai láng
érkezése sokat jelent számunkra" - mondta a 62 kilós Stephen. Szavait
alátámasztja, hogy a miniszterelnök munkaszüneti napot rendelt el a láng
fogadásának idejére, és a váltó utolsó szakaszán ő is futni fog.
*
Az ausztrál kormányzat szerint a sydneyi nemzetközi repülőtér felkészült az
olimpikonok, újságírók és a jelentős létszámban érkező turisták fogadására. A
légi adatellenőrzés szerint óránként átlagosan négyezer ellenőrzést kell majd
elvégeznie a repülőtéri hatóságnak, amelynek vezetői szerint ez nem haladja
meg kapacitásukat.
"A számítógépes rendszerek és a beléptetés próbáján tapasztaltak szerint az
óránkénti négyezer érkező utas ügyintézése nem jelenthet gondot" - mondta
Philip Ruddock bevándorlási miniszter.
A legnagyobb rohamra két-három nappal a megnyitó előtt számítanak.
Új-Dél-Wales állam kormányzósága a hét elején avatott egy új
gyorsvasútvonalat, amely a repülőteret köti össze Sydney belvárosával.
*
A NOB végrehajtó bizottsága (vb) hivatalosan tisztázta a korrupciós vádak alól
Kevan Gospert, a szervezet ausztrál alelnökét. A vb, amely Rio de Janeiróban, a
nemzeti olimpiai bizottságok képviselőinek találkozójával párhuzamosan
ülésezett, az etikai bizottság korábbi állásfoglalását hagyta jóvá.
A hivatalos indoklás szerint nem bizonyosodott be, hogy Gosper és családja
egyik 1993-as egyesült államokbeli utazását a 2002-es téli játékokra pályázó
Salt Lake City-i pályázati bizottság fizette volna. Gosper, aki mindig azt állította,
hogy az utazás költségeit felesége állta, saját maga kérte a vizsgálatot.
A végrehajtó bizottság tisztázta a vádak alól a szintén korrupcióval gyanúsított
bolgár Ivan Szlavkovot is.
*
A mexikói Mario Vazquez Rańa, a Nemzeti Olimpiai Bizottságok Szövetségének
(ANOC) elnöke kijelentette, hogy nem pályázik Juan Antonio Samaranch, a
Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) első embere helyére. "Csak azért nem
pályázom, mert a NOB-elnöknek Lausanne-ban kell laknia, én pedig már akkor
rosszul érzem magam, ha két hétre el kell hagynom Mexikót" - mondta Rańa.
*
Beszámoló a Magyar Olimpiai Bizottság 1999. évi közhasznú
tevékenységéről
Egyszerűsített éves beszámoló eredménykimutatása
A) Összes árbevétel |
649 365 |
- államháztartás alrendszerétől kapott támogatás
|
449 763 |
- más adományozóktól kapott támogatások |
135 787 |
- egyéb bevételek |
63 815 |
B) Összes költségráfordítás |
640 703 |
- anyagjellegű ráfordítások |
22 092 |
- személyi jellegű ráfordítások |
55 857 |
- társadalombiztosítási járulék |
16 280 |
- értékcsökkenési leírás |
1 917 |
- támogatások |
413 421 |
- egyéb költségek |
111 550 |
- egyéb ráfordítások |
19 586 |
C) Adózás előtti eredmény |
8 662 |
D) Adófizetési kötelezettség |
- |
E) Tárgyévi eredmény |
8 662 |
Egyszerűsített beszámoló mérlege
A) Befektetett eszközök |
26 843 |
I. Immateriális javak |
948 |
II. Tárgyi eszközök |
25 895 |
B) Forgóeszközök |
98 218 |
I. Készletek |
877 |
II. Követelések |
10 |
IV. Pénzeszközök |
97 331 |
Eszközök (aktívák) összesen 125 061
D) Saját tőke |
112 048 |
I. Induló tőke |
97 549 |
II. Tőkeváltozás |
14 499 |
F) Kötelezettségek |
13 013 |
II. Rövid lejáratú kötelezettségek |
13 013 |
Források (passzívák) összesen 125 061
(Az összegek ezer Ft-ban értendők)
A MOB közgyűlése az 1/2000-es határozatával
jóváhagyta.
(MTI), Nemzeti Sport 2000.05.26
|