|
|
| ||||
|
Szólam öt karikára Ewald sportführer Néhány évvel ezelőtt érthető feltűnést keltett Németországban, amikor egy hamisítatlan sportcsemegének ígérkező kötet jelent meg a könyvpiacon. A hivalkodó, szinte öntelt cím így szólt: "Én voltam a sport". A szokatlanul nagy várakozást elsősorban a mű szerzőjének személye váltotta ki: Manfred Ewald, a Német Demokratikus Köztársaság első számú sportvezetője írta a könyvet. A hetvvenöt éves szerző író-olvasó találkozók helyett mostanában a berlini bíróság 38-as számú tárgyalótermét látogatja -- mint vádlott. Nincs egyedül, ott ül a vádlottak padján mellette a másik Manfred, a hatvanhat esztendős Höppner doktor úr is. A vád szerint elsősorban az ő felelősségük sszáznegyvenkét leány, illetve női sportoló doppingolása anabolikus szteroidokkal, akiket ráadásul úgy tájékoztattak, hogy ártalmatlan vitaminokat és ásványi anyagokat kapnak. Meg kell jegyeznünk, hogy a hajdani NDK-ban kifejtett tevékenysége miatt számos, doppingügybe keveredett sportvezető, edző, orvos állt a közelmúltban a Német Szövetségi Köztársaság különböző bíróságai előtt. Beismerő vallomásuk ellenére egyikük sem kapott letöltendő börtönbüntetést, legfeljebb felfüggesztettet, továbbá elviselhető mértékű pénzbüntetést. Az eddigi legsúlyosabb elmarasztalásban az NDK úszóválogatottjának orvosa, dr. Lothar Kipke részesült, akit januárban ötvennyolc esetben találtak vétkesnek: tizenöt hónap -- felfüggesztve -- és hétezerháromszáz márka... Ezúttal viszont a legfelsőbb sportvezetés kulcsszereplői a vádlottak, akiket döntő felelősség terhel, és az eljárás végeredménye, az ítélet hűen kifejezheti tehát a hivatalosnak tekinthető német álláspontot a kérdésben. Az mindenesetre már a kezdetben feltűnt, hogy a bíróság eredetileg egyetlen tárgyalási napba akarta összesűríteni az eljárást, és a lehető leggyorsabban le akarta zárni az ügyet. A felháborodott tanúk követelésére mégis hosszabbra nyúlik a tárgyalás: az érintettek hallatni akarják hangjukat, véleményüket, és elrontott, olykor tragédiába fordult életük felidézésével nyomatékosítani akarják a vádlottak bűneit. A bírósági eljárás dátumára az az egyszerű magyarázat, hogy 2000. október 3., a két Németország egyesítésének tizedik évfordulója, azaz az elévülés életbelépésének lehetősége előtt le kell folytatni a tárgyalást. A szemüvege mögül tétován pislogó, ma már törékenynek tűnő Manfred Ewald egészsége, gyenge fizikai-idegi állapota miatt egyébként naponta legfeljebb három órán át vehet részt a tárgyaláson. A hajdan teljhatalmú sportführer nevéhez a sport történetének egyik, a maga nemében egyedülálló jelensége fűződik: az NDK megjelenése, nagyhatalommá válása, és elképesztő tündöklése a nemzetközi porondon. Aligha tévedünk, ha feltételezzük: a bámulatos teljesítmény még ma is büszkévé teszi Herr Ewaldot, és ez nyilván valamiféle méltóságtudattal tölti el, aminek következtében némaságba burkolózik, nem szól, nem beszél, nem hajlandó vallomást tenni. Höppner doktor ezzel szemben -- jóllehet igyekezett tisztázni magát -- vette a fáradságot, és bocsánatot kért azoktól, akik az államilag kötelező doppingprogram következményei miatt (és hihetőleg szándéka ellenére) maradandóan hátrányos testi és lelki sérülést szenvedtek. Manfred Ewald 1961-tól 1988-ig töltötte be az NDK Testnevelési és Sporthivatalának elnöki tisztét. A második világháború előtt még a hitleri náci párt tagja volt, de az NDK megalakulását követően nyomban belépett a kommunista pártba. 1963-tól huszonhat éven át tagja volt a párt központi bizottságának, és 1973-tól végig, tehát 1990-ig az NDK Olimpiai Bizottságának elnöke is egyben. 1974 októberében hozta létre a sporthivatal különleges, a teljesítmény fokozását célzó "Kiegészítő módszerek" elnevezésű munkacsoportját, amelynek vezetésével megbízta dr. Höppnert. A vád képviseletében Klaus Heinrich Debes ügyész a száznyolcvan oldalas vádirat ismertetése során többek között egy lipcsei sportorvos, dr. Lothar Pickenhain tanúvallomását idézte: "Ewald az első perctől kezdve hihetetlen brutalitással és könyörtelen szívvel hajtotta végre a doppingprogramot." Az NDK sportgépezete minden képzeletet felülmúló fokozatokba kapcsolt. A mindössze tizenkilencmilliós lakosú, akkori hazánkhoz hasonló politikai berendezkedésű kis állam élsportolói elképesztő teljesítményeket produkáltak "a szocializmus építésének dicsőségére, és a rendszer felsőbbrendűségét ekként is bizonyítva a hanyatlásra kárhoztatott nyugati kapitalista társadalmi és politikai berendezkedéssel szemben". Az 1972-es müncheni olimpián szerzett húsz győzelem után Montrealban 1976-ban megduplázódott az "aranytermés". A szteroidokkal felpumpált úszóhölgyek taroltak: 1976-ban a tizenhárom női számból tizenegyen született NDK-győzelem, s ez megismétlődött 1980-ban Moszkvában is. A politikai "felsőbbrendűség" témakörébe illesztve az eredményeket: emlékezhetünk arra, hogy 1972-ben a nem hivatalos olimpiai pontversenyben az NDK megelőzte a Német Szövetségi Köztársaságot, sőt, 1976-ban már az Egyesült Államokat is. A sportführer perének az a lényege, hogy kinek milyen árat kellett, illetve kell fizetnie ma, sőt, ezek után is a világ ámulatát kiváltó dicsőségekért. Ne legyenek azonban illúzióink! Az NDK megszűnésével a dopping nemhogy eltűnt volna, hanem minden korábbit felülmúló mértékben mérgezi a sport világát, és fenyegeti az olimpiai játékokat is. Az NDK mellesleg akkor sem volt egyedül. És ezt mi is pontosan tudtuk. De még mennyire!... Eszem ágában sincs védelmembe venni Manfred Ewaldot. Itt jegyzem meg azonban, hogy kiemelkedő tevékenységért Juan Antonio Samaranch NOB-elnöktől egykor olimpiai érdemrendet vehetett át. Távol áll tőlem az is, hogy magyarázatot keressek a számára. Viszont úgy vélem, okkal tűnődhetünk el azon -- feltéve persze, hogy képesek vagyunk elvonatkoztatni a politikai indítékoktól --, hogy az NDK-ban nem csak doppingoltak. Eredményesen munkálkodtak a sport népszerűsítésén, korszerű létesítményeket alkottak, minden korosztály sportolhatott, érdemeket szereztek a felkészülési módszerek fejlesztésében, a sporttudományban, sokat tettek a sport szervezettségéért stb. Manfred Ewaldot el lehet ítélni, s nyilván majd el is ítélik. Az NDK-s sportcsodát mindazonáltal számos területen elismerés is illeti. És ezt nem kell restelkedve tennünk, sem megtagadnunk. Gallov Rezső, Nemzeti Sport 2000.05.30 |
| ||||||||||
|
SYDNEY 2000 |
|
FONTOS
