Pedig ártatlan viccnek indult az egész -- még 1985-ben. Egy jótékonysági estély előtt a műsorvezetővel csevegve sportmúltjáról esett szó, amikor a rádióst bemutatták, már büszkén úgy említették mint olimpikont, aki ausztrál színekben indult az 1968-as mexikói olimpia 100 m-es gyorsúszó számában. Azóta számos műsorban számolt be hajdani élményeiről, a nagy olimpiai kaland részleteiről, a felemelő érzésről. Az egésznek egyetlen gyengéje akadt -- egyetlen szó sem volt belőle igaz. S a baj, hogy utóbb ez ki is derült. Sem edző, sem menedzser, sem vezető nem emlékezett rá, írásos nyoma sincs -- nem is lehet -- részvételének, végül maga is beismerte, hogy füllentett.

A mikrofonnak kényszerű búcsút intő darwini rádióbemondót aligha vigasztalja, hogy nincs egyedül. Queenslandben egy atlétikai edző is kénytelen-kelletlen bevallotta: a korábbi években gyakran nagyot mondott, amikor azt állította, hogy Nagy-Britannia színeiben rajthoz állt az 1972-es müncheni olimpia 1500 méteres versenyében.

"Életre szóló élmény volt" -- jelentette ki ő is, amikor időnként hangulatosan és igen életszerűen felidézte a soha meg nem történt olimpiai sztorit. Mr. John Gilluley, a Rockhampton Athletic Club edzője (mellesleg egyben elnöke is) a helyi The Morning Bulletin című lap hasábjain bevallotta -- miután a brit és a skót hiteles dokumentumok fehér-feketén cáfolták légből kapott legendáit --, hogy az egész csupán kitaláció volt. Bűnbánóan elnézést kért, mondván, az olimpia iránti határtalan lelkesedésében képtelen volt ellenállni a füllentés kísértésének, a személyes érintettség hiú vágyának és a vele járó, bár hamis dicsőség fényes hivalkodási lehetőségének.

Nemzeti Sport, 2000.06.11