Tovább utazik a láng
Eddig harminc millió a jegybevétel
A sydneyi olimpia szervezőbizottsága bejelentette, hogy eddig
harminc millió dollár értékben adtak el jegyeket, de körülbelül
százmillió dollár bevételt kellene elérni a jegyeladásokból ahhoz,
hogy megfeleljenek a költségvetésnek.
Michael Eyers, a szervezőbizottség képviseletében
elmondta, hogy kétmillió belépőt bocsátottak ki a játékokra, ebből
hétszázezer a labdarúgó-mérkőzésekre szól, amelyeket Brisbane-ben,
Canberrában, Melbourne-ben és Adelaide-ben rendeznek meg.
Lóháton a láng
Tovább folytatta száznapos útját az olimpiai láng Ausztráliában,
ahová európai idő szerint csütörtök hajnalban érkezett. A fáklyát 11
ezer kiválasztott összesen 27 ezer kilométer megtétele után juttatja
el a nyári játékok szeptember 15-i ünnepélyes megnyitójára Sydneybe.
A láng szombaton a queenslandi Longreachen haladt keresztül, ahol
egy szakaszon lóháton is vitték. A megnyitóig hátralévő időszakban a
láng vonaton, repülőn, teveháton, hőlégballonon "utazik", sőt egy
alkalommal, a Nagy Korallzátonynál könnyűbúvár is viszi majd víz
alatt.
Csiba a sportdöntőbírósághoz fordult
A lausanne-i sportdöntőbírósághoz fordul egy japán úszónő, akit
annak ellenére nem neveztek a sydneyi nyári olimpiára, hogy
teljesítette a kiküldetési szintet.
A dpa szerint Suzu Csiba 200 gyorson 2:00.54 perces idővel
nyert, mégsem nevezték az olimpiára. Csiba Japán egyik legnépszerűbb
sportolója, részt vett az 1992-es barcelonai és az 1996-os atlantai
nyári játékokon is.
"Szeretném, ha az úszószövetség végre nyilvánosságra hozná a
válogatási elveit -- mondta az úszónő. -- Bár hivatalosan
senki sem mondott nekem semmit, de úgy tudom, hogy azért nem mehetek
az olimpiára, mert az év nagy részében az Egyesült Államokban
edzettem és nem Japánban készültem."
Csiba az első japán sportoló, aki a lausanne-i
sportdöntőbíróságon keresi igazát. Csibán kívül a maratoni futónő,
Harumi Hirojava járt hasonlóképpen: az olimpiai
válogatóversenyen teljesítette a szintet, ennek ellenére egy
gyengébb képességű atléta utazhat Sydneybe. Hirojama tudomásul vette
a döntést.
Nemzeti Sport, 2000.06.11